Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
EL KELL VENNI? De nem tudom. Bennem van a hiba?
Néhány napja tettem fel itt egy kérdést, azzal kapcsolatban, hogy mit csináljon az egyedülálló nő, ha egy rossz házasságban élő, családos férfival kezd mélyebb érzelem kialakulni. Én ilyen helyzetbe kerültem az elmúlt 9 hónapban és most úgy tűnik, hogy a végső lépésnél "futamodtam meg"... Ugyanis nem lettem a szeretője, (szex nem volt közöttünk a 9 hónap alatt) csak beszélgetések. Ő úgy tűnt mostanáig ezt a hozzáállásomat elfogadta, megértette, mert azt mondta, szüksége van rám, viszont most közeledni próbált, azt mondta, hogy ahhoz, hogy végső döntést hozzon mellettem, neki szüksége van arra, hogy minél közelebb tudjon magához. Én nemet mondtam, sőt azt mondtam, hogy én itt szálok ki a dologból, szeretője nem leszek, mert ne miattam (egy harmadik miatt) legyen vége a házasságának, hanem legyen vége azért, mert az nem működik. És ha lezárta a házasságát, akkor kezdjen új kapcsolatot, akkor keressen meg. Azóta nem beszéltünk, eltűnt sértődötten.
Viszont most kapom azt a véleményt,( nem tőle, hanem más férfitól) hogy nem vagyok igazi nő, csak egy kislány (43) mert egy igazi nő ELVESZI amit akar....
Én ezt nem tudom megtenni. Soha nem is fogom tudni. Bennem van a hiba?
Ennyit nyűglődni....
Annyira, de annyira szánalmas.
Szerintem ő csak szeretőnek akart, csak meglepően körmönfont verzióval próbálta ezt elérni. 9 hónapig eljátszotta, hogy neki csak a lelkizés elég, majd végül csak kibújt a szög a zsákból.
Szerintem nagyon jól döntöttél, te is szerintem láttad, hány nő sír itt, hogy nős pasi évek óta hitegeti mindenféle kamukkal és nem tud kilépni a megalázó szituációból. Neked legalább több eszed van.
46: Esze több van, de pasija nincs. Nem tudom, melyik a jobb!...
Ez egy morálisan beteg bolygó, nagyon egyedül lehet maradni, ha mindenkit leépítesz, aki nem üti meg a szintedet.
""Pasija" egy nőnek mindig lehet és lesz is. Abból sajnos nincs hiány"
Én is nő vagyok, nálad idősebb, és az ellenkezőjéről tudok beszámolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!