Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » EL KELL VENNI? De nem tudom....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

EL KELL VENNI? De nem tudom. Bennem van a hiba?

Figyelt kérdés

Néhány napja tettem fel itt egy kérdést, azzal kapcsolatban, hogy mit csináljon az egyedülálló nő, ha egy rossz házasságban élő, családos férfival kezd mélyebb érzelem kialakulni. Én ilyen helyzetbe kerültem az elmúlt 9 hónapban és most úgy tűnik, hogy a végső lépésnél "futamodtam meg"... Ugyanis nem lettem a szeretője, (szex nem volt közöttünk a 9 hónap alatt) csak beszélgetések. Ő úgy tűnt mostanáig ezt a hozzáállásomat elfogadta, megértette, mert azt mondta, szüksége van rám, viszont most közeledni próbált, azt mondta, hogy ahhoz, hogy végső döntést hozzon mellettem, neki szüksége van arra, hogy minél közelebb tudjon magához. Én nemet mondtam, sőt azt mondtam, hogy én itt szálok ki a dologból, szeretője nem leszek, mert ne miattam (egy harmadik miatt) legyen vége a házasságának, hanem legyen vége azért, mert az nem működik. És ha lezárta a házasságát, akkor kezdjen új kapcsolatot, akkor keressen meg. Azóta nem beszéltünk, eltűnt sértődötten.

Viszont most kapom azt a véleményt,( nem tőle, hanem más férfitól) hogy nem vagyok igazi nő, csak egy kislány (43) mert egy igazi nő ELVESZI amit akar....

Én ezt nem tudom megtenni. Soha nem is fogom tudni. Bennem van a hiba?


2019. okt. 15. 14:13
1 2 3 4 5 6
 11/51 A kérdező kommentje:

43F!

Ezért a mondatodért pedig külön köszönet! Szép megfogalmazás!Szívem szetint megmutatnám ennek az okos tanácsát osztogató "férfinak!

"Az ominozus mondatot is atfogalmaznam. Az igazi no megszerzi maganak azt, akit kiszemelt. Nem pedig elveszi. Oriasi kulonbseg van a ketto kozott. A kiszemelt ebbol adodoan nincs kapcsolatban."

2019. okt. 15. 15:16
 12/51 Rockarc ***** válasza:
100%

Csak batran, nem copyright-os. :)


43F

2019. okt. 15. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/51 A kérdező kommentje:

43F!

:-))) Rendben!

2019. okt. 15. 15:33
 14/51 anonim ***** válasza:
100%

Ennél jobban nem is dönthettél volna. Ide látom az lett volna, hogy lefekszik veled, majd egyre többet akar, aztán ott ülsz az érzelmeiddel összetörve, mert nyilván nem fog kilépni. Teljesen igazad van, ha nem akarja a házasságot, ne egy szexen múljon, ez nettó parasztvakítás.

30n

2019. okt. 15. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/51 A kérdező kommentje:

14-es!

Én is ezt az ellentmondást éreztem, csak kellett a "megerősítés", hogy összeálljon a kép.

Azt éreztem, hogy itt valami sántit. Fontos a szex egy kapcsolatban, sőt nagyon fontos. Vannak esetek ahol akár ezen bukhat is egy kapcsolat. DE nem egy házasságból való kilépéskor a harmadiknál. Ez szerintem sem lehet döntő kérdés abban, hogy elváljak e vagy sem. Ez olyan mintha úgy mérlegelne, hogy:" jó a nő minden tekintetben és ha még a szex is jó vele akkor válok miatta." Abból a házasságból, ahol elvileg (az ő elmondása alapján) semmi nem jó.

Magyarul maradok a minden tekintetben sz.r házasságomban mert bár minden tekintetben jó a másik nő, csak nem szexel velem, mert házas vagyok. Ez mese!

2019. okt. 15. 15:55
 16/51 Rockarc ***** válasza:
100%

Ennel meg rosszabb a helyzet. Akiben van egy kis tartas, az nem azt mondja a ferfinek, hogy valj el a felesegedtol MIATTAM, hanem azt, hogy valj el magad miatt es utana meglatjuk, hogyan alakul.


Akinek sex kell ahhoz, hogy el tudja donteni mit is akar, az alavalo modon hazudik. Nem csodalom, hogy azota sem keresett, mert meg a szemedbe sem merne nezni ekkora hazugsag utan. Inkabb marad a szamara megfelelo hazassagban, hiszen soha nem is tett erte, hogy kilepjen belole.


43F

2019. okt. 15. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/51 A kérdező kommentje:

43F!

Én pont ezt mondtam neki. Sőt le is írtam, olvasgathatja...

"NE egy másik nőért válj el, hanem azért mert a házasságod nem működik. Óriási különbség!"

Erre haragudott meg. És nem érti... Vagy legalább is 5 napja még nem értette. Bízom benne, hogy azóta már kezdi...

2019. okt. 15. 16:56
 18/51 anonim ***** válasza:
82%

4: Ebben igaza van.

Csak akkor mért nem látja azt, hogy neked nem kell nyakadba venni ezt, más életének más felelősségét?

2019. okt. 15. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/51 anonim ***** válasza:
100%

"Akinek sex kell ahhoz, hogy el tudja donteni mit is akar, az alavalo modon hazudik."


Pedig ezt nekem valaki nagyon részletesen kifejtette egyszer, miért van így. (Nem volt köztünk semmi, egy ismerősöm.)

2019. okt. 15. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/51 A kérdező kommentje:

19-es!

Kifejted?

2019. okt. 15. 17:18
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!