Ti mennyit várnátok maximum?

Kedves #49!

Pontosan min akadtál ki a kommentek közül?

Hát az aztán tuti tény, hogy nem adom magam könnyen. :D (nincs bajom azokkal a lányokkal sem, akik egyéjszakásokat keresnek amúgy... az ő dolguk, ártani nem ártanak vele nekem, miért érdekeljen :D)

20 éves vagyok, és kb semmi tapasztalatom, amúgy meg listaírós, mindent-is-megtervezős lány, szóval nekem ebből tutira tervezés lesz (vagy semmi). Persze, egyéjszakásból is lehet kapcsolat, és teljesen oké is, ha mindketten benne vannak meg jól érzik magukat, én aztán nem ítélem el őket, nekem oly mindegy. Abban viszont biztos vagyok, hogy én erre képtelen lennék (az egyéjszakás részére. max egyéjszakás beszélgetésre vagyok kapható :D).

A két történetet meg köszönöm, hogy leírtad.

Bár a másodiknál nem értem, miért volt baj, hogy hagyta magát, de talán nem is baj. Mindenesetre, próbáltál erről vele beszélni? Mert lehet, hogy nem tudta, mi lett volna a helyes viselkedésminta. És ha elmondod neki, talán tudta volna. Bár nem akarom beleásni magam a magánéletedbe, de köszönöm a kommentedet :)

Kedves #50!

Ezt én sem úgy értem, hogy fú, nagyon szeretném, de még nem telt le a 100 nap, jaj, nem lehet.

Persze, tudom, a legtöbb nő is szeret közösülni, ahogyan a férfiak is - ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim. A probléma itt az, hogy a hipotézisem szerint nem tudnék hamar ilyesfajta elvárásoknak eleget tenni - például sosem volt még olyan ember, akire azt mondtam volna, hogy na, hozzá vonzódom. (persze lehet, hogy idővel alakulna ki, nem tudom)

Én pontosan tudom, hogy egy részét mi okozza - kiskori sokkélmények. Nem olyan durvák, de azért vannak.

Igen, végül is ha mindketten úgy éreztétek, hogy itt az idő, akkor abba nem lehet beleszólni, ez az ideális.

Remélem, hogy tényleg úgy lesz, hogy megvár és nem használ ki vagy hasonlók. Bár szerintem az "olyanokat" alapból taszítanám, aki egy könnyű kalandot keres szombat estére, annak nyilván nem fog tetszeni az, ahogyan én működöm.

Kedves #52!

Köszönöm a válaszodat. :)

Kedves #53!

Nem erőszaknak élem meg, tudom, hogy a legtöbb nőnek is jó érzés meg szeretik és jó nekik. Ezzel tisztában vagyok. Csak azt mondom, hogy nekem ezek a dolgok eleve nem mennek könnyen, de ettől még nincs szükségem orvosi segítségre.

Kedves #55!

Nagyon sajnálom, ami veled történt, elképesztően nehéz lehetett, igazából elképzelni sem tudom. (engem csak kisebb sokkok értek, azok sem erőszakos dolgok voltak, csak a kelleténél picit előbb találkoztam a dolgok elméletével anyukám jóvoltából, tehát mondom, elképzelni sem tudom, milyen rossz lehetett a helyzeted, mindenesetre szívből örülök, hogy fel tudtad dolgozni, és helyre tudtad tenni az életed, ehhez valóban lelki erő szükséges)

Velem nem az a helyzet, hogy nem tudom ezeket feldolgozni, egyszerűen csak nem látom szükségét, nem érdekel, és nem akarok igazándiból foglalkozni vele; magamtól nem is nagyon tenném.

Persze, igazából tényleg az a jó, amit te leírtál.

Én sem menekülnék kifogások mögé, ha erre próbáltál utalni, egyszerűen nekem erre a dologra nem lenne igényem, nem érdekelne magamtól, nem szeretnék benne részt venni. Bár főleg azért, mert alapból utálom, ha hozzám érnek, és ez nem trauma eredménye esetemben, egyszerűen ilyen vagyok, és gyökereimben kéne ahhoz megváltoznom, hogy valami ilyesmire képes legyek, az meg nyilván idő (és csak saját magam miatt nem tenném, mert én jól érzem magam így egyébként. csak akkor van probléma, ha interperszonális kapcsolatok is bejönnek a képbe, mert ott nem én vagyok az egyedüli tényező).