Tényleg irreálisak az elvárásaim?

Én férfiként nem tudnék olyanba szerelmes lenni, akiben 0 empátia van és semmit nem érez irántam amúgy sem...:D

Még fizikailag sem vonz. Inkább taszít.

@30:

"amikor a közmondásos rózsaszín köd felszáll." - ha a fentieket észben tartva keresel partnert, akkor nálad nincs is rózsaszín köd, hiszen tudatosan, a képességeit és adottságait megfelelően mérlegelve döntesz a párkapcsolat mellett vagy ellen.

A gyerekkérdés meg olyan, hogy egyrészt lehet róla beszélni ismerkedéskor, a kapcsolat stabilizálódásával pedig már akár el is lehet dönteni, hogy akarsz-e valakivel gyereket vagy sem. Ugyanakkor nem lehet 100%-ra kijelenteni, hogy a világ nem fog megfordulni egyikőtökkel egyik napról a másikra és nem úgy ébred, hogy na akkor gyereket akar. Vagy úgy gondolod, hogy fair dolog az ilyen irányú vágyakat egy stabil, amúgy érzelmeken alapuló kapcsolatban lefojtani? Mert ha nincs megegyezés, akkor nem feltétlenül fordul át az egész egy aszimetrikus viszonyba, ott van a lehetőség a szakításra.

"Az a helyzet, hogy nem attól lesz jó a párkapcsolat, hogy objekítve ilyen tulajdonságokkal rendelkező férfit találsz - akkor max. az élet nevű projekthez találsz egy tökéletes partnert. "

21-es válaszoló tökéletesen leírta mi a helyzet. Van INTJ lány ismerősöm, úgyhogy ismerem ezt a típust. Ő megtalálta a projektjéhez tökéletes embert, mert felírta kis listára milyet keres, tudta hol keresse, tudta hogy szerezze meg és megcsinálta. Az más kérdés, hogy amikor húsz évesen hozzáment egy másik férfiba volt szerelmes és két hónap után majdnem válás lett a vége, mert nem bírta ki, hogy férjének ne áradozzon vagy szidja a másik fickót. Amikor aztán a férje kiordította magát, hogy ha még egyszer meghallja annak az embernek a nevét akkor elválik az asszony megint osztott-szorzott és azóta nem mondja ki. Ésszel belátta, hogy ennek a viselkedésnek mi a következménye. Azóta is ésszel építi a házasságát, ami példaértékű, épül a házuk, két gyerekük van és nagyon szépen élnek, tisztelettel és odaadással beszél a férjéről, objektíven nézve nincs náluk semmi gond és irigylésre méltó békességben élnek, csak éppen lelkileg soha nem találja meg a kielégülést, beteljesülést, mert nem szerelmes. Ő eldöntötte, hogy neki ez az érzés nem olyan fontos, pontosan és alaposan betart mindent, amit egy jó feleségnek kell, de néha azért csak kibújik a szög a zsákból, hogy nem tud felnézni a férjére, pedig nagyon vágyna rá. Kevés hozzá a férje, pedig minden elvárásának megfelel! Szinte felfoghatatlan ésszel hogy lehetséges az, hogy valakinek minden vágya teljesül és mégsem lesz tőle boldog. Túlságosan ésszel tervezett meg mindent és néhány dolgot kihagyott a számításból. Sajnos ez az INTJ nagy hibája, hogy mindent megtervez, túlságosan bízik az eszében és nem bírja csak úgy hagyni megtörténni a dolgokat.

Nem akartalak megsérteni ezzel. Biztosan remek ember lehetsz, csak az attitűdöd gátja lehet a boldogságodnak. Én mindenkinek azt javaslom ilyen patthelyzetben, hogy próbáljon ki tőle idegen dolgokat. Valamit, ami nem vall rád, valami őrültséget, ne tervezz, hanem egy kicsit engedd el a gyeplőt. (Nem erkölcstelenségre és r banckodásra gondolok.) Minden embernél más a boldogtalanság akadálya, valaki nem képes józanul gondolkodni és mindent a hangulata, érzései irányítanak, valaki meg túlságosan ésszel csinálja a dolgokat és nem tudja kicsit az életre, a "sorsra" hagyni a dolgokat.

@33:

Nekem valahogy a "rózsaszín köd" egy furcsa fogalom volt mindig. Én is voltam szerelmes - nem is egyszer - de én valahogy sose tudtam úgy nézni rá, hogy a hibáit ne láttam volna, vagy ne a hibáival együtt szerettem volna. Ezért is mondtam, hogy az embert egészként kezelem.

Az empátia megléte vagy hiánya pedig idővel derül ki; senki se kezdi azzal, hogy tesz a másik akaratára vagy döntésére, de ha még jobban le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom, hogy "lakva ismeri meg az ember a társát". Ugyanígy nem tudod majd azt sem kiszámítani, hogy mi történik, ha 180 fokot fordul a véleménye: megpróbál elnyomni? Enged? Vagy tudomásul veszi, hogy már nem egy irányba gondolkodtok és csendben tovább áll?

A másik oldala a történetnek pedig te magad vagy: mi van, ha te akarsz gyereket? Mi van, ha olyat találsz, akitől mégis akarsz gyereket, de ő nem? Akkor te engedsz és nem lesz gyerek (tehát a te döntésedet hagyjátok figyelmen kívül) vagy kilépsz a kapcsolatból?

De tényleg ne hegyezzük a gyerekre a kérdést; de mi a helyzet akkor, ha te akarsz valamit? Te mennyire vagy kompromisszumkész?

Ez lópikula.

Udv: INFJ férfi.