Minek éljek, ha 26 éves koromra semmit nem kaptam még meg, amire igazán vágynék és totál feleslegesnek érzem magam?

"Hidd el, nem rosszul cselekedtel, hanem az akkor erzelmi es gondolkodasbeli allapotod ezt a cselekvest tette lehetove szamodra, szuksegszeruen cselekedtel igy."

Félelemből cselekedtem így, mert tele vagyok irracionális szorongásokkal, amiket hozok magammal régről. Szerinted nem rosszul cselekszik az, akinek mondjuk van egy tehetsége, és nem aknázza ki? Vagy van egy hatalmas lehetősége, és hagyja elmenni maga mellett? Nem vétek ez magával szemben? Nekem konkrétan rendbe jött volna az életem ezzel a lánnyal. Jóban vagyok mai napig a családjával, tök jól ellennék velük, vele pedig kiélhetném mindazt, amire mindig is vágytam. Ebben a pár évben, ami azóta eltelt, beletanulhattam volna, milyen egy jó kapcsolat, és nem kéne 26 évesen azzal szórakoznom, hogy lányok után futkossak. Elegem van belőle. Qrvára elegem van. Nagyítóval sem találni olyan csajt, aki tényleg hajlandó ráhangolódni a másikra és családban gondolkozik, mindenki csak magával van elfoglalva. 20 alatt kb. az összes csaj olyan, mint egy kis komolytalan csikó, semmit nem lehet velük kezdeni, fingjuk nincs mit akarnak, az én korosztályomban meg azok, akik nekem kellenének, mind foglaltak. SENKI nem mondta el nekem, hogy 20-23 között kell hosszú távon elköteleződni, mert utána az egekbe szöknek a nők igényei, és nehezebb lesz egymáshoz csiszolódni, és azok már nem olyan jellegű kapcsolatok lesznek. Elegem van ebből az egészből. Egy nagy, szar langyos, íztelen leves az életem. Semmi sem valódi benne. Senki sem lát belém.