Ti a környezetetekben hogy látjátok, akik párkapcsolatban vannak azok őszintén boldogok és szerelmesek?

Is-is. Vannak, akiknél tényleg érzem a szerelmet (és itt nem a rózsaszínszemüveges nyálat értem ezalatt), van, akiknél meg nem (pl. ismerek egy olyan párt, ahol a lány messze nem olyan szép, mint a srác, és eléggé vakon van... elég sokszor találkoztunk, a srác mindig nagyon bunkó vele, és lehet érezni, hogy kb. azért van együtt a csajjal, mert be tudta rakni a fenekét a csaj lakásába... és a lánynak senki nem akarja megmondani, leginkább azért, mert elég beképzelten tud beszélni a kapcsolatáról, és mindenki úgy van vele, hogy akkor főjön meg a saját levében).

Az megint más kérdés, hogy saját tapasztalat miatt olyanokról nem ítélkezem, akiket csak párszor láttam együtt, mert

1) egy jó párkapcsolat, főleg ha nem egyhónapos, auért nem feltétlen ez a cuppogós nyálas dolog, és azt látom a környezetemben, hogy sokan azt hiszik, csak akkor jó egy kapcsolat, ha mindig bazsalyog egymásra a két fél, meg minden szerelmesen bambul

2) a legjobb kapcsolatban is vannak kevésbé jól sikerült napok

En azt latom hogy mindenki a tökeletes felszint mutogatja csak, ugy tesznek mintha minden szuper lenne, es aztan a vàlàsok meg szakitasok olyanok mintha hirtelen derült egböl jönnének.utokag derül csak ki hogy mindig is gondjaik voltak.(baratnök, tesoim, faces ismerösök is)

Addig meg mindenki megjatsza elöttem hogy ö tökeletes kapcsolatban van.

Engem igazàbol az zavar, hogy miert nem lehet öszintének lenni.

Jogos a kérdés.

Egyre többen vannak olyan kapcsolatban ahol megfigyelhető: Hiányzik valami belőlük.

Elkezdtem picit vizsgálódni ezügyben.

1., Felületes ismerkedés

2., Nem egymásnak való személyiség

3., Randizgatásból egyből a mélyvízbe a kapcsolat annak fázisába, ami a végkifejlett lenne.

A közte lévő részt áthidalják pl egymás megismerése, összhang/összecsizsolódás...stb

4., a mai gyors modern világunk sokaknak nemcsak életvitelére hat ki, hanem kapcsolataikra is.

Pl:

Van nekem "X" , nagyon jó kezdetben, de idővel valami "hiba" adódik, nem úgy működik "X", ahogy én szeretném.

Nem csinálja azt elsőre, amit szeretnék, elegem van "x"ből, túladok rajta s szerzek egy új "X"et.

-> ezt a fenti "X" szöveget olvassátok el úgy, hogy X helyett először a telefon szót, majd a "pár/párom" szót írtam volna.

S ez itt az egyik baj: Nem emberként viszonyulnak a másikhoz, hanem valami lecserélhető tárgyként.

De ha nem felületesen ismernék a másikat, hanem elkezdenének ember módjára tekinteni egymásra, kommunikálnának, megkeresnék együtt a gondokat s javítanának közös erővel azon, már rengeteget fejlődnének a kapcsolatok.

Elfelejtenek az emberek igazi emberként működni, főleg a modern technológia mellett.

Elkényelmesednek, a probléma megoldó képességük tompul.

S az a szomorú, hogy látom s tapasztalom is.

Ahogy azt is, hogy az embereknek nem igazán van hobbijuk, mihez értésük a letett/kitanult papíron kívül, de a vacak oktatás miatt sokszor szembesülök azzal, hogy ahhoz se értenek. "felületes" szót tudnám csak használni erre.

Ezek a dolgok nem csak magunkért vannak, hanem a kapcsolatban is jelentős szerepet játszanak. Már az ismerkedésnél is.

Vannak akik annyit se tudnak pl családtagjaikról: Mi a kedvenc színük.

Rengeteget tudnék írni ebben a témában, ezernyi példával.

Az a szomorú, hogy ezekre a dolgokra már kb 17-18éves koromban is gondoltam s mostanra eltelt 10év s csak alátámasztani tudom több pontban is az elméletemet.

Mai fiatalként mindig kilógtam a sorból több szemszögből is, az egyik pedig a mentalitás, megfigyelés.

Az évek alatt a környezetemben:

Pl osztálytársak.

Rengetegen fejest ugrottak kapcsolatokba, egyből gyerek/ek.

Az eredménye: Rossz látni, ahogy élnek. Megalapozatlan "jövő", nem igazán építettek fel semmit, látszik a belefáradás testükön, külső-belsőkisugárzásukon. Plusz 15-25évet is simán mond rájuk az ember.

Az osztálytalálkozón le voltam sokkolva: Ezek velem egykorúak???

Nincstelenek, ha van is valami, még ha csak egy telefon is...az is részlet. Részletek, hitelek, adósság, napról napra élés.

Szinte már kellemetlenül éreztem magam, hogy voltak/vannak eredményeim, bármi féle tartozás nélkül élek s az autóm ér annyit, mint a 9évnyi fizetésük.

Az pedig visszataszító volt, hogy az a volt oszt.társam jött oda hozzám sajnálkozva, hogy nem mellettem döntött, hanem padtársunkat választotta.

Ez is undort váltott ki belőlem, hogy akkor nincstelen levegő voltam, mostanra megtudta s látta mi lett belőlem és segget nyal.

Mosolyogva ott hagytam s ordított róla a pénzért való sóvárgás s az, hogy fiatalosan tartom magam.

Külsőre is jó lennék már neki, míg ő +20évet s 2xannyi súlyt is felszedett.

A másik ami probléma: Pénzt hajszolják az emberek s sokszor egymásban is azt látják. ☹

Sokan maguktól nem tudnak eredményt elérni.

2 párra tudom mondani, hogy ők összehangolódtak s több éve boldogok, nem hazudják maguknak, hanem tesznek érte s egymásért, kommunikációra is alaposan rámentek.

Picit kellemetlen, de nekem se jön össze egy rendes pár, aki nyitott a fenti elhangzot problémák leküzdésében.

Volt 2, 5 és 3 éves kapcsolatom, de felületesek voltak a másik részéről - lényegében én tartottam fenn az egyensúlyt s figyeltem ne legyen gond.

De rájöttem ez így nem jó.

A párkapcsolat azért az ami, mert 2 fél veszi ki a szerepét s nem pedig egy.

Szimpla ismerkedések és randik folyamat kukába mennek.

Miért? Mert csak bólogatnak, nem kérdeznek bele adott témágba, sugárzik a nonverbális jelekből is:

Lyukra hajt, vagy ha nem arra, akkor pénzre. Szabadulni akar anyuci lakásából.

normális sráccal találkozásnál:

Unalmas, hobbija sincs, van hogy nem ad magára, szörnyű kommunikáció...

Jelenlegi "jelölt", akivel 3hónapja randizok szintén felületes, nem nyílik meg igazán, komolyabb dolgokról kommunikálni nem tudtam vele. "nem akarok veszekedni" - pedig csak le kellene ülnünk pl egy fagyi mellett s érdekelne a véleménye, mit szeretne, min alakítsunk, hogy segíthetek s ő is nekem, ha olyan van.

Mondta kellene találkozni barátaival, összehoztunk az én javaslatomra egy szalonna sütést.

Vártuk a srácokat, erre ő: Nincs kedvem a barátaimhoz - nem tudtam mit reagálni. Jöttek s már nem volt vissza út neki >0< vittük a társasággal.

Végeredmény: Jól érezte magát, én meg csak voltam. Megölelgetett segített, de csak kb végig néztem s figyeltem vagy a kiskutyát szeretgettem, ami hozzánk tévedett.

Nyaralni ment anyucival s tesójával a héten. Annyit se kapok már "jó éjt".

Ma indulnak haza, semmit se tudok jól vannak-e vagy mi van.

Már szinglinek érzem magam valahol, mert ez nem odafigyelés a másikra, sőt...

Hiába rendes normális, odafigyelő az egyik fél, ha a másik magával van elfoglalva (vagy netán mással, mással látod máshol).

Gerincük sincs már a legtöbb embernek.

Ott a pont...

Jobb is hogy nem vagyok a fbon már.. mer ott is azt láttam jaj milyen szép meg szerelmes képeket tesz ki ez még az, aztán sokszor tudtam hogy valamelyik fél félre ment.

Az emberek nem tudnak kompromisszumot kötni, nem tudnak egymással leulni beszélni, nem tudnak egyszerűen normális lenni holott tegyük fel van egy rossz munka hely.. Akkor legalább a kapcsolata lenne jobb. De nem mert vagy mind kettő szrik rá, vagy csak az egyik. És ha már az egyik úgy áll hozzá.. Bukott ugy :(

Talán a szüleim generációja között vannak azok akik jobban meg becsülik egymást stb.. Pl ok is. Nekik nem egy elbszott házasságuk van halisten.

De tesóméknál.. Nekem......

Meg hát ismeretségi körömben

De elég ha ide fel jövök olvasni kicsit.

Itt is van meg csalás, agresszío, lustaság, pénz, függőség.

Én már ezt több helyre is írtam :

98% felszín

1%foglalt aki normális

1% szingli, normális.. Sose találod meg a sok nyomorek között..

Egy ideig azok, igen.

Aztán, amikor elmúlik a rózsaszín köd effektus, egyre-másra látni/hallani a vitát, veszekedést, egyet nem értést, majd a végén többnyire a szakítást. Persze a Failbookra szívecskés közös fotókat töltögetnek fel, hogy megmutassák, mennyire szeretik egymást, LOL...

A szerelmes párok gyakoriak, de hogy huzamosabb ideig nem maradnak együtt, az is teljesen biztos.

Szinte minden opció megvan a saját környezetemben. Van olyan, ahol kb semmi értelme már hogy együtt legyenek, nincs szerelem, a csaj még mentené de a pasi minden tettével azt mutatja hogy menne... viszont mégis gyáva otthagyni a nőjét. Van, ahol csak amiatt vannak együtt, mert első szerelem, már túl régóta vannak így és egyszerűen csak megszokták egymást, már szex sincs köztük (és fiatalokról beszélünk!). Van, ahol kívülről szép család, lóvé is van, minden jó, az apa meg közben iszik az anya pedig évek óta csalja a férjet. Mondjuk ilyen megcsalós sztorit jópárat hallottam - néha olyan emberekről is, akikről első látásra azt gondolnám, egy pasit/nőt is nehezen szednek össze, nem hogy még szeretőt tartsanak.

Na de akadnak azért szép sztorik is, ahol dúl a love. Jellemzően a fiatalabbak között, értem ez alatt a 40 alatti korosztályt. Ott sok szép kis fiatal családot ismerek, szeretik egymást, a gyerekeket is, és tényleg nagyon boldogok együtt. Problémák persze akadnak, de megoldják őket, és nem cserélnék le egymást akkor se, ha jönne jobb. Mostanság őket érzem túlsúlyban. És igyekszek én is a közeljövőben ezt a tábort erősíteni.