A depressziósok, lelki betegek is megtalálják a társukat?

Én kicsit más eset vagyok, de nekem is vannak vágások látható helyen. Igaz én már nem vagyok depressziós, sikerült legyőznöm ezt a dolgot nagyjából, de volt párom egy ideig mégis :) Szóval nem lehetetlen egyáltalán.

Én is nagyon szívesen lennék együtt ilyen emberrel is, amíg látom rajta, hogy jó neki, meg szeretne is ezen túljutni. De amikor éveket vagy már együtt valakivel, és látod, hogy nem jó neki, de mégse akar változtatni, az elég lélekölő. És szerintem a legtöbbet így gondolják, nem számít hogy mi volt, milyen vágások vannak valakin, amíg nem hagyja el magát teljesen :)

Köszönöm :) Neked is sok sikert kívánok, meg erőt hozzá :)

Egyébként azzal nincsen semmi gond, ha valaki néha magányt akar. Rengeteg ilyen ember van.

Pszichológushoz jártál? Ha igen, miket mondott?

Depressziós, szociális fóbiás és generalizált szorongásos vagyok többek között. Volt már párkapcsolatom és addig működött jól, amíg antidepresszánsokat szedtem, illetve pszichoterápiára jártam (igen, abban a pár hónapban érdekes módon úgy éltem, mint egy normális ember).

Aztán az okos ex-barátnőm lebeszélt arról, hogy szedjem a gyógyszereket és pszichológushoz járjak, mert úgysincs semmi bajom, csak beképzelem. Természetesen visszaestem és szépen lassan elhidegültünk egymástól, aztán jó sokáig kihasznált anyagilag és közben megcsalt. Végül elég csúnyán szakítottunk. Azóta nem is nagyon próbálkoztam, mert tudom, hogy felesleges.

Nem akarok illúzióromboló lenni, de mentális betegként túl sok keresnivalónk nincs a párkapcsolatokban. Sőt, nagyon a baráti kapcsolatokban sem. Nyilván a depresszió beszél belőlem, de én még az élők sorát is szívesen elhagynám, ha nem lennének rokonaim, akiknek hiányoznék.

Fun fact: Volt nekem is öngyilkossági kísérletem, de mind a három alkalom párkapcsolat közben történt, annyira pocsék volt. Jobb így egyedül, hogy csak a saját agyamra kell mennem.