Azt veszem eszre hogy 20 30 éves lanyok tobbsege nem szeretne gyereket de miert?

Bemásolnám ide egy régi hasonló témát feszegető kérdésre írt válaszomat:

Én férjem is ilyen, csak 20 éve vidéken még nem volt divat nagyon ágálni ez ellen. Ebben nőttem fel, hogy anyu csinál mindent, mellette 12 órázik a gyárban, eszembe sem jutott, hogy lehetne másképp.

Ma már nem mennék férjhez, megmondom őszintén, pedig nem rossz ember a férjem.

Nekem már reszeltek ebből a szempontból, de baromira örülök, hogy változik a világ és a lányaim már másképp látják ezt a dolgot, nem lesznek ingyen cselédek, bébiszitterek, kertészek főállás mellett.

Érdekes dolog ez. Az én korosztályom ha összefutunk nők az utcán, 2 mondat után ott kötünk ki mindig, hogy ki mit főzött, mennyit kapált tegnap, mit főzött be, mennyire elfáradtunk, mennyire melegünk volt, fáj a derekunk. Mintha valami verseny lenne, hogy ki dolgozott többet, ki fáradt el jobban, győzünk licitálni a másikra, mintha ez valami nagy dicsőség lenne.

Néha elgondolkodom, hogy a többieknek is feltűnik e, vagy csak én szoktam merengeni rajta.

Végzek a munkahelyemen. Még haza sem értem, férjem már hív mi lesz a vacsora, olyan legyen, ami gyorsan kész, mert nagyon éhes. Beugrom a boltba, rohanok haza, gyorsan teszem fel főni az ételt. Közben rendbe teszem a konyhát, vagy amit kell. Eszünk, elmosogatok. Megyek a kertet rendbe tenni, mindig van mit csinálni. Most érik az uborka, leszedem, befőzöm, csinálok kovászost. Este mosok, vasalok ha kell. Zuhany, TV, reggel előről. Most már mondjuk legalább nagyok a gyerekek, régen több munka volt míg őket is rendben kellett tartani, ellátni, tanulni velük, észben tartani mit kell bevinni, befizetni a suliba.

És én csak azt nem értem, hogy egy életerős férfi hogy tudja ezt TV nézés közben végignézni és eszébe nem jut, hogy esetleg segítsen.

Persze, dolgozik, ha az ember megkéri, megjavítja ami elromlik, permetez, stb, de napi szinten nem kell ezekkel foglalkozni. Viszont nyugodtan nézi, ahogy a fele annyi kilós nő, akit elvileg szeret reggel hattól talpon van és nem áll meg. Mos, főz, takarít, befőz, kertet rendez, mikor mit. Hogy nem kellemetlen ez neki?

Persze vannak kivételek, én is ismerek, de nem ez az általános, sajnos. Olyan kíváncsi lennék a többi asszony a korosztályomban szokott e ezen elmélkedni, megkérdezni nem merném, mert hülyének néznének.

Szerintem a többség még mindig akar, legalábbis az én ismeretségi körömben nem ismerek nagyon nőt, aki egyáltalán nem akar (magamat kivéve, de én sem vagyok biztos benne, hogy MÉG nem vagy örökre nem). De egyre több az, aki nem. És miért? Mert nem mindenki alkalmas szülőnek, csak most már nincs kinézve és kiközösítve az a nő a társadalomból, aki vállalja, hogy nem akar (jó, persze, Budaházy Edda féle tulkok még vannak, de már nincs olyan "női nem szégyene" jellegű össztársadalmi megbélyegzés). Aztán hogy kinek milyen indokai vannak rá, az teljesen más mindenkinél.

Van, akit tényleg csak az zavar, hogy tönkreteheti a külsejét, meg hogy aztán nem tud visszafogyni, vagy megereszkedik a bőre lógni kezd a melle, gátszakadása lesz, és se magának nem fog már tetszeni, se esetleg a kedves apukának, aki aztán lehet, hogy dobbant egy gyerektelen, feszes testű 20éves kiscsajért.

Van, aki azért, mert látja, hogy nehéz lesz a jelenlegi gazdasági helyzetben az átlagos vagy alatti fizetéséből normálisan, ingergazdagon felnevelni egy gyereket.

Van, aki azért, mert nem szereti a gyerekeket vagy nem tud velük mit kezdeni.

Van, aki azért, mert tudja, hogy olyan pszichés problémái vannak, amiket valszeg átadna a gyerekének, vagy nem tudja, a szüleitől látott rossz példákat nem a gyereken vezeti-e majd le. És akkor vannak azok is, akiknek nem is pszichés problémáik vannak, hanem örökletes / örökölhető krónikus vagy súlyos betegségei, amitől fosik, hogy nem adja-e át a gyerekének.

Van, aki azért, mert rohadt sok rossz példát lát a környezetében (agyonnyúzott, otthon mindennel is foglalkozó, sokszor pluszban dolgozó anyák, akik nincsenek megbecsülve, szaladó ház stb.).

Van olyan is, aki az ökolábnyom miatt aggódik.

"Viszont nyugodtan nézi, ahogy a fele annyi kilós nő, akit elvileg szeret reggel hattól talpon van és nem áll meg. Mos, főz, takarít, befőz, kertet rendez, mikor mit. Hogy nem kellemetlen ez neki?"

Nő vagyok, utálom a házimunkát ma is, gyerekként is, de amikor láttam csóró anyukámat szenvedni, mindig mentem segíteni. A lelkiismeret furdalás megölt volna, ha csak nézem.

Pár férfi úgy van vele, hogy a nőknek ez semmi, ők szeretik, vagy nekik természetes.

42) annyira szépen összefoglaltad, hogy nem is nagyon lehet mit hozzátenni 🫡

Engem az csesz fel mindezek tetejébe' úgy IGAZÁN, mikor mindezt valaki nekiáll idealizálni és bezzegelni vele. Értsd: ahelyett, hogy 'a mai fiatal nők már kevésbé hagyják magukat kizsigerelni és csak számukra vállalható kapcsolatokba mennek bele', az a narratíva, hogy 'BEZZEG öreganyám négykor kelt, gazolt, ellátta a jószágot, rendezte a gyerekeket, elment dolgozni, főzött, mosott, kiszolgálta az urát, etc, azok a nők még tudták a dolgukat'.

45: vagy úgy van vele, hogy az női munka. Én nőként... vagy akkor még gyerekként / tiniként többet segítettem anyukámnak még a "pasisabb" munkákban is, pl. cipekedés, mert öcsém baromira hímsoviniszta volt és lusta, neki az volt az alapvetése, hogy a házimunkát csinálja a nő. És ami a szomorúbb... anyukám is így lett nevelve és gondolja a mai napig, úgy, hogy diplomás, dolgozó nő, tehát nem egy htb.

Öcsémnek, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy az esetleg később vele összejövő nők szerencséje az volt, hogy gimiben egy olyan társaságba keveredett, ahol felvilágosultabbak voltak a srácok, és kínos volt kiszolgáltatni magad, nem házimunkázni... ezért öcsém is rákényszerült, nem feltétlen azért, mert így gondolta akkor, hanem mert nem akarta, hogy kiközösítsék.