Elfogadható, hogy a nők alattomos módon visszaélnek a párválasztási jogukkal, és "vizsgáztatják", megalázzák a férfiakat?

Én arra lennék kíváncsi, hogy mégis ki és mi alapján dönti el, hogy mi számít irreális, pofátlan igénynek és "visszaélésnek".

Mesélek kicsit, hogy az én szemszögemből hogy nézett ki a dolog.

Tiniként kezdtem el ténylegesen érdeklődni a fiúk iránt. 12-14 évesen erősen külső alapján szerelmesedtem bele kis osztálytársaimba. Ez csak vonzalom volt, max. gyerekszerelem.

Aztán 15 évesen jött az első erős, igazi szerelem. A srác első látásra nem tetszett, de fokozatosan elkezdtem iránta vonzalmat érezni, nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Majd elkezdtem megismerni, és brutálisan belezúgtam a lelkébe is, és ma - 31 évesen - is értem, hogy mi volt rajta szeretnivaló.

Onnantól kezdve nekem a szerelmet egyszerre teszi ki a fizikai és a lelki vonzalom. Nekem természetesen jön így, és soha az életben nem fogalmazódott volna meg bennem olyasmi, hogy ez ne lenne így rendjén.

De aztán jöttek a rám pályázó srácok, akik nekem nem tetszettek és először természetes volt, hogy visszautasítom őket. Aztán jött a sopánkodás, hogy de ők belsőre teljesen ugyanolyanok, sőt, még jobbak, mint az a fiú, akibe épp szerelmes vagyok, így teljesen igazságtalanság, hogy a külsőn dől el, hogy ők nekem nem kellenek és még egy esélyt sem kaphatnak.

15 éves korom óta folyamatosan megjelennek olyan fiúk/férfiak az életemben, akik valamilyen formában lenyomják ezt a méltatlankodást.

Tiniként egy idő után legbelül elhittem, hogy igazuk van, és elkezdtem úgy érezni, hogy az egy szégyellnivaló dolog, hogy én helyes fiút szeretnék magam mellé. Eljutottam oda, hogy letagadtam a dolgot, és ha valaki tetszett, akkor kényszeresen bizonygattam, hogy kizárólag a belső számít, és belsőre tetszett meg. De abba is mindig volt, aki belekötött. Ő jobb belsőre, miért nem ő kell nekem. Ha válaszoltam, hogy szerintem miért nem illünk össze, akkor minden egyes mondaton kielemezték, hogy miért butaság.

Szóval még felnőtté sem váltam, de már akkor nyomultak, másztak rám és semmibe vették az igényeimet, és agresszív stílusban próbáltak sarokba szorítani. A legrosszabb az volt, amikor egy jóval idősebb férfi csinálta ezt a lehető legmanipulatívabb stílusban. Emlékszem, hogy a sírás határán voltam, menekülni akartam, egyértelmű volt, hogy nem akarok tőle semmit, de mégis rosszul éreztem magam, amiért undorodtam a külsejétől. Tényleg olyan naiv voltam, hogy elhittem, hogy belsőre ő egy csoda, és én éppen nagyon nagyon megbántom.

Mára már tudom, hogy belsőre is hulladék az ilyen.

18 éves koromra sajnos eljutottam oda, hogy egy nekem nem tetsző srác "megtört", barátkozással a bizalmamba férkőzött, és "esély adtam" végül neki. Azt hittem lelki társak vagyunk, annyira összeillünk, éjszakákat beszélgettünk át, és elhittem, hogy alantas, gonosz, lelketlen dolog lenne, ha azért nem próbálnám meg vele, mert nincs helyes pofija és jó teste. Meg olyanokat is mondtak nekem még felnőttek is, hogy a jó lélek és a szerelem meg tudja szépíteni a külsőt. Én pedig abban reménykedtem, hogy számomra is megszépül, mert sikerül beleszeretni.

Hát, nem sikerült soha. Mellesleg még az is kiderült, hogy súlyosan bántalmazó, de ebbe bele se megyek most, mert nem ez a fő téma.

A lényeg, hogy megtanultam azt, hogy soha többé nem állok le olyan pasival, akihez nem vonzódom külsőre/fizikailag is, és abból sem engedek, ha valami belső tulajdonsága vagy az életstílusa miatt nem illünk össze.

Nagyon sok próbálkozót kellett visszautasítanom, és nagyon soktól kaptam a mocskot. Ha nem adtam indoklást, hogy miért utasítom vissza, akkor tiszteletlen és nagyképű voltam szerintük. Ha adtam indoklást, akkor méginkább megkaptam a magamét. Vagy megint azt, hogy az indokaim hülyeségek, rosszul gondolok mindent, és attól, hogy ezt elmondták, azt a hatást várták, hogy meggondolom magam és már megyünk is randizni. Esetleg pszichoanalízist kaptam, hogy én magam sem tudom, mit akarok, de ő itt vagy, hogy megmutassa. Vagy megkaptam azt, hogy felszínes, aljas rohadék vagyok, milyen visszataszító, szégyelteljes, hogy ennyire fontos nekem a külső. Aztán jött az örökös, visszatérő gondolat: majd meglátom, hogy a helyesebb pasiknak nem kellek komolyra, vagy szexre fogok kelleni vagy semmire. Ha mégis összejövök egy olyannal, akkor sokkal nagyobb eséllyel fog csalni, bántalmazni, sőt, még verni is. Szóval ha én állandóan helyes, jó testű pasikkal vagyok hajlandó szóbaállni, akkor semmi önbecsülésem nincs, és önként mondok igent arra, hogy egy darab sz.arként bánjanak velem, innentől az én hibám, ha sértelem ér. Az, hogy hűséges, komoly kapcsolatom legyen egy megbízható férfival, az nem megy azzal együtt, hogy helyes legyen és izgasson a vele való szex. Ha én mindent is akarok, és nem tudok mérlegelni, kompromisszumot kötni, akkor csak egy kislány vagyok lélekben, aki nem fogja fel, hogy nem lehet mindent megkapni az életben. Szóval választanom kell a tisztesség és az ösztönlény viselkedés között.

Nem viccelek, ez nem egy idióta volt, hanem rengeteg visszautasított pasitól megkaptam ezeket, ameddig voltam olyan buta, hogy leálltam fecsegni, vitázni bárkivel.

Amióta van párom, azóta legalább hamar rövidre tudom zárni a próbálkozásokat azzal, hogy van párom.

Szóval a lényeg az, hogy lehet szépen békén hagyni mindenkit, senkinek semmi alapja azt feltételezni, hogy nem tudja magáról, hogy mit akar, sem azt, hogy még az sem felelne meg neki, aki elvileg minden pontját "kipipálja" a "listájának". Mindenkinek a saját magánügye, hogy milyen embert szeretne maga mellé. Azzal, hogy ebben szabadságunk van, nem lehet visszaélni, mivel nem kiváltság. Alapvető emberi jog.

"Ennél konkrétabban nem tudom megfogalmazni, hogy mi a probléma ezzel az öncélú, nárcisztikus, toxikus megközelítéssel"

KÉRDEZŐ!!!!

Te is azt képviseled! Nem a te f*szod korul forog a világ!

"az indokaim hülyeségek, rosszul gondolok mindent, és attól, hogy ezt elmondták, azt a hatást várták, hogy meggondolom magam és már megyünk is randizni. Esetleg pszichoanalízist kaptam, hogy én magam sem tudom, mit akarok, de ő itt vagy, hogy megmutassa"

Ezt vajon tanítják nekik valahol? 34 vagyok, 20 éve már hallgatom, hogy nem ismerem magam, és minden mérges pasi elemezgetni akar.

Annyira fura, hogy ezt mindig pasik adják elő. Hogy te azt sem tudod, mit akarsz. Nőktől még sosem hallottam, hogy akár férfiakról, akár nőkről azt mondják, nem tudják, mit akarnak. Hogy lehet valakinek akkora egoja, hogy másnak megmondja, mit akar.

#111 Szép összefoglaló női oldalról, köszönöm hogy ezt így megírtad. Sokkal jobban árnyalja a képet, mivel a legtöbb férfi nem lát bele ezekbe, hogy milyen viselkedés hogyan alakul ki a nőknél. Hiszen nem ő éli meg, elképzelni se tudja. De igazából ilyen szépen levezetve és kifejtve még én se találkoztam vele, szóval most ennyivel bővült is a világképem. A legtöbb nő nem képes vagy nem hajlandó így kifejteni ezeket, inkább csak elnyomják a negatív emlékek miatt, lerázzák a kérdezőt, vagy agresszívba csapnak át. Szóval mégegyszer köszönet a részletes leírásért.

És hát annyit szeretnék hozzátenni, hogy a józan ész is azt diktálja, ha valamit tukmálni kell, mert nem megy magától, ott általában már valami nem stimmel annyira. És tényleg érdemesebb lehet tovább keresni.

111-es nagyon jól kifejtette 😳

N/33

Az nem új találmány, hogy a férfiknak nem a külsejükkel kellene hódítaniuk, hiszen nincsenek etéren olyan adottságaik mint a nőknek (már a cici és popó hiánya is elég, hogy hátránnyal induljanak, de nincsenek olyan ajkaik, finom bőrük, finom vonásaik stb). Akkor erre jön a 21-ik század digitális és nemi szerep felülíró őrülete és azt mondja, hogy a férfi legyen olyan mint a nő és szépítkezzen, holott soha a büdös életben a férfit nem a szépsége miatt szerették hanem a férfiassága miatt, problémamegoldó készsége miatt, bátorsága miatt, családfenntartó képessége miatt, konfliktuskezelési képességei miatt, fizikai felsőbbrendűsége miatt. Tehát mert férfi volt és nem nő.

Bármit is mondjon itt sok nő, nem fair, hogy egy férfinak a külcsinnal kell hódítania manapság, egyrészt mert azt a szintet ami esztétikus már csak kevés férfi tudja hozni (szögletes csontos arcszerkezet, mély szemek, kiemelkedő izomzat, keskeny derék széles váll). Megkísérlem, a férfiak 90%-nak nincsenek meg azok az adottságaik, hogy szépfiúk legyenek.

Akkor honnan ismét a biológiával szembenő őrület? Nem elég, hogy már a férfi és női szerepeket felszámoljuk de állítsunk extra elvárásokat az 50-60 éve már folyamatosan háttérbe szoruló férfiakkal szemben?

Karrier, belső, anyagi helyzet, szociális élet, beszélőke, magabiztosság, külső, izom, közösségi médiás profil, stb stb.

Hol a vége?

Tényleg csak egy termék a férfi akit leakasztasz a polcról mint egy táskát.

A nőknek elsősorban arra kellene emlékezniük, hogy emberi lény a férfi is.

117

Objektíve mondom. Egy nő szebb mint egy férfi. Még nők is egymást szebbnek találják mint a férfiakat (ezért ennyire elterjedt a biszexualitás a nők körében, ki ne csókolózott volna már más lánnyal közülük).

Ugyanakkor a férfi szépségideálnak max 10% felet meg míg a nőinek 5-6-szor annyi, csak le kell fogyni kicsit és sminkelni.

119

Azért tartod annak mert nyilván nő vagy. De megkísérlem, max 5-10% nálad ami szép.

Egy átlag férfi pedig a nők 60-70%-át simán szépnek, szépecskének tartja.

Ez is azt bizonyítja, a nők szebbek, illetve könnyebb nekik szépnek lenni.