Szerintetek milyen mentális zavarral rendelkező emberek a legalkalmatlanabbak, legkerülendőbbek párként?

Nálunk a párom aspergeres én meg szocifóbiás.

Egymást nem zavarjuk ezekkel, elvagyunk egymás mellett és ezek ellenére tudjuk szeretni a másikat.

Amúgy nálam a szoc. fóbia annyiban nyilvánul meg, hogy magamba szorongok ha mennem kell valahova, nehezen veszem rá magam ha el kell hagyni az otthonomat, de megteszem. Ha ismerőst látok, bepánikolok, hogy köszönni kell, nem merek embereknél kezdeményezni. Nehezíti az életemet, de nem korlátozza. Kezelés alatt vagyok.

A párom sem durván aspi. Ő sem túl nagy társaságkedvelő, nincsenek barátai, de nem szorong. Ezek mellett vannak kényszerei, hogy mondjuk minek hol kell lennie a szobában. Az utóbbi egy kicsit felhúz, de már fütyülök rá. Ennyi bajom legyen, ha amúgy szeret és tisztel.

A fent leírtakkal nem nehezítjük egymás életét. Szeretjük és tiszteljük a másikat, tartalmas időt töltünk együtt és van jövőképünk. Nem minden mentálisan beteg ember egy zakkant, életet megkeserítő, bántalmazó hajlamú vadállat.

Mi 6 éve együtt, 4 éve közös háztartásban.

28 évesek vagyunk.

Az én párom nárcisztikus személyiségzavaros. Ő nem az a fajta nárcisztikus, aki áttapos mindenkin gátlástalanul, hanem a másik véglet, aki önmagát marcangolja a fejében, némileg önsajnáltató és az önbizalom hiányát egyéb tulajdonságaival próbálja pótolni. Egyébként rendkívül szeretetéhes, sok pozitív megerősítés kell neki, néha arrogáns, de ezek mellett rendkívül intelligens, széles látókörű, támogató, sokszor önzetlenül kedves másokkal (mert ebből számára is jó érzései fakadnak) és összességében egy jó ember, csak hát valamelyest "defektesek" egyes tudati funkciói. Pszichológushoz jár, hogy fel tudja ismerni és kezelni tudja a mentális tüneteit, mert nem akarja, hogy ezek rám és a környezetére nagy mértékben negatív kihatással legyenek. Szóval ő tisztában van a saját személyiségzavarával, és ha néha nehézkesen akaródzik is neki kordában tartania, nagyon igyekszik, és én ezt nagyon értékelem benne. Némi türelemre, pozitív hozzáállásra van hozzá szükség a mindennapokban, de mivel én igazán bizalmasan ismerem a gondolatait és a furcsa, hánytatott gyermekkorát is meg tudom érteni, nagyon jók vagyunk együtt, örülök, hogy vele lehetek, már 5 éve. Én egyébként szintén egy zárkózottabb, szorongásra és depresszióra hajlamos ember vagyok, de ő is tud nekem segíteni ebben, meg tud érteni és igyekszik tenni azért, hogy ezek az időszakaim számomra is áthidalhatóbbak legyenek.

(Megjegyzésképp, olvastam itt korábban a love bombing jelenségről is, hát ő is valami hasonlóképpen indított nálam, egy mérsékelt formában, de aztán rájöttem, hogy ő ezzel nem leépíteni akar engem, hanem azért csinálta, mert nagyon akart velem lenni és félt az elutasítástól. Nárcisztikus jellemző, de a szándék az nem megalomán volt, hanem inkább valahol inkább szorongó, ilyen is létezhet.)

Nárcikból tényleg két fajta van egyébként. Vagyis inkább egy spektrum ez. A 6-os olyannal van együtt, aki inkább szorong, mint uralkodik, és belátja a saját deficitjét és hajlandó tenni ellene. Így működhet egy kapcsolat. Ez mégis csak egy mentális kórkép, amit lehet kezelni, nem pedig az antikrisztus.

A másik véglet, na az tényleg igazán veszélyes, már-már pszichopata vonásokkal rendelkezik. Saját maga érdekében kizsákmányol érzelmileg bárkit, és vak akárki igényére is.

Legrosszabbak a tévképzetesek! Pl;

1. Aki azt hiszi minden nő anyagias: pedig csak azt várják el hogy önálló élete legyen.

2. Aki a farkara hivatkozik hogy 13 cm kicsi : pedig a méretének semmi köze a jó szexhez vagy hogy kinek van barátnője

3. Aki elhízott és erre kenni a sikertelenségét , mikor rengeteg dagadt hapsinak van barátnője. Csak ki kell menni az utcára és látni egy csomó ilyen párt. Vagyis az adott férfinek a személyisége nem elviselhető és nem a súlya miatt nincs senkije.