Az incelségnek csak azaz oka van, hogy egy férfi csúnya?

El is gurult a gyógyszer, miközben újra csak vagdalkoztál és továbbra sem derült ki, miben hazudtam... :D

Ne haragudj, de érthető, hogy elmenekült előled az illető nő. És az is, hogy azóta nem kellesz senkinek.

Gratulálok, magadnak csináltad ezt az egészet! <3

#51

"elmenekült előled az illető nő"

Na látod, már ez is tömény hazudozás. Észre sem veszed, hogy össze-vissza hazudozol.

Sehol senki nem írt olyat, hogy bárki is elmenekült volna előlem ezt megint csak te hallucinálod bele.

Vissza kellett mennie, mert ez a koronahisztéria idején volt, mindketten ideiglenesen külföldön voltunk magániskolában képzésen. A képzés végetért, így egyikünk sem maradhatott már tovább, mert lejárt a vízumunk.

Ezt te hazudod, hogy bárki is elmenekült. Már annyira megszoktad, hogy észre sem veszed.

Jó. Akkor erről ennyit. Funkcionális analfabétákkal nem vitatkozom.

Szépen leírtam, hogy ez anno a koronahisztéria idején volt (2020-ban). Te felfogod egyáltalán az agyaddal ami le van írva? Ennyire limitált értelmi képességű vagy?

Azóta feléd sem néz a lány?

Ember, funkcionális analfabéta dolgokról beszélsz, amikor még egyszerű kérdésekre sem tudsz válaszolni?

#55

A távkapcsolatok nem működnek. Ezt fel tudod fogni? Ez el tud jutni az agyadig? Értelmileg megemészthető ez a mondat?

56

Kívülállóként közbeszólok. Már 2022 van, próbáltatok azóta ismét találkozni vagy valami, vagy a lánynak lett időközben valakije?

#57

Lett. De nőként napok kérdése találni mást. Szóval erről ennyit. A lényeg, hogy amíg együtt voltunk addig életem legboldogabb szakasza volt és soha nem vesztünk össze vagy ilyesmik. Nem tudom milyen egy ideális kapcsolat, de én kb ilyennek képzelem el.

Azóta nekem meg nem sikerült párkapcsolatot kialakítani. Volt pár viszonyom, de nagyrészt csak elköteleződésre képtelen nőkbe botlottam.

Látom, kicsit eldurvult a vita, sárdobálás lett belőle. Mindenesetre én is hozátenném a saját álláspontomat.

Sajnos vannak emberek, akik abban a doktrínában élnek, hogy mindenki pontosan azt kapja az élettől, amiért megdolgozott, s akinek elsősorban csak baj, kudarc, keserűség és nehézség jut, az meg is érdemli. Aki így gondolja, annak okulásul elmondok egy igaz esetet. Egy ismerősöm rehabilitációs szakember, tőle hallottam.

Egy háromgyerekes, életerős és sikeres férfiről szól, aki középkorúan, önhibáján kívül súlyos autóbalesetet szenvedett. Nem halt meg, de nyaktól lefelé majdnem teljesen lebénult. A lábait egyáltalán nem tudja mozgatni, a kezeit csak épphogy. Beszélni is csak kicsit tud, bár az elméje ép. S így is marad már élete végéig. Etetni, emelgetni és fürdetni kell, valamint rehabilitációs kezelésekre hordozni. A felesége ápolja, a három gyerek nevelése mellett. Az ő életminősége is és a felesége és a gyermekei életminősége is egyetlen pillantásra radikálisan leromlott. Ráadásul azzal a tudattal kell még 30 évet lehúznia, hogy az egész élete elsősorban csak teher a családján, és a felesége az ő ápolásával fogja eltölteni a hátralévő életét. Még öngyilkos sem tud lenni, mert ahhoz túl magatehetetlen. Na most azt mondja meg nekem bárki is, hogy ebben az esetben a szóban forgó szenvedő emberek tehettek bármit is arról, hogy élet ide sodorta őket?

Egyszóval nem igaz az, hogy teljes mértékben mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Van, amikor a körülmények olyan szerencsétlenül alakulnak, hogy minden akarás kevés.

De nemcsak balesetekre lehet gondolni. Ha a párkeresés kudarcait nézzük, ott vannak például a különféle gyógyíthatatlan pszichiátriai betegségekben szenvedők, akik a legszerényebb becslések szerint is legalább a felnőtt lakosság 5%-át teszik ki. Nekik volna a legnagyobb szükségük egy érzelmi támaszra, s mégis nekik van talán a legkevesebb esélyük párt találni. Ha egy nő megtudja, hogy a párjelöltje pszichiáterhez jár és gyógyszereket szed, rögtön elhúzza a csíkot. Még akkor is, ha nem érzékelhetőek azonnal számára a betegség tünetei. A nők a stabil jövőt keresik a társban, s így akinek ilyen problémái vannak, az a feje tetejére is állhat, a nőknél esélytelen. Lehet persze titkolni meg letagadni egy pszichiátriai betegséget, de az egyrészt nem etikus, másrészt előbb-utóbb úgyis kibújik a szög a zsákból. Azt mondja már meg nekem valaki, hogy egy ilyen férfi ugyan mit tehet azon felül, hogy terápiára jár és gyógyszereket szed, amelyek legfeljebb csak a tünetek enyhítésére képesek, s tudja, hogy sosem fog teljesen meggyógyulni?

#59: "Egyszóval nem igaz az, hogy teljes mértékben mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Van, amikor a körülmények olyan szerencsétlenül alakulnak, hogy minden akarás kevés."

Senki sem mondta ezt itt így, de ne keverjünk egy balesettől sérült embert egy olyannal, aki mindent hárít, rossz a kommunikációja és képtelen javítani a saját életkörülményein. Nem azért, mert nincs hozzá adottsága, hanem mert nem akar.