Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkapcsolati piac állami szabályozása hogyan?
Kérlek, valaki magyarázza el.
Vegyük azt, hogy a nők 25 százaléka átlag feletti, 50 százaléka átlagos, 25 százaléka átlag alatti. Gondolom, mindenki, aki nőt szeretni államilag kiutaltatni magának, a felső 25 százalékból szeretne egyet. Ez akkor azt jelentené, hogy többen osztoznak egy nőn? Vagy várólista lenne, és mondjuk két hét után kéne a nőt továbbadni a következő várakozónak?
És mi lesz azokkal a nőkkel, akik nem kellenek az adatbázisból válogatóknak? Ők választhatnak szabadon párt, vagy ha valaki szemet vet rájuk, akkor rendelkezésre kell állniuk?
Valaki, aki ezzel foglalkozik komolyan, magyarázza már el, mert nem áll össze.
Tetszik, hogy építően vitázunk, ezért örömmel indulok a folytatásnak. Más kérdés, hogy megintcsak ellent fogok mondani :).
Így igaz, valódi kommunizmus nem valósult meg, csak az egyszerűség kedvéért neveztem annak én is. És valóban nem követett még szocialista rendszer kapitalista demokráciát. Ebben nincs vita közöttünk.
Ahogy abban sincs közöttünk vita, hogy Ukrajna nem passzol az EU-ba. Ukrajnát én egy szimbolikus példaként hoztam fel arra, hogy miközben olyan szar az élet nyugaton, és olyan fasza csávó az öreg Putyin, azért még Ukrajna is meglehetősen nyugatra igyekszik.
Az amerikai szervezkedésről, mint kifogásról lehet vitatkozni, persze. Nagyjából pont ugyanannyira, mint Oroszország kavarásáról az amerikai elnölválasztásban, vagy a Mexikóban, ahol ugyanúgy igyekeznek oroszbarát kormányt hatalomra juttatni - csak erről meg az a propaganda hallgat. Ha nem így lenne, nem hívnák őket propagandának.
Ugyakkor a nagyhatalmi játszmák, és az, hogy nyilvánvaló kamu indokkal megtámadok egy országot... nem egy súlycsoport na. A NATO egy védelmi szövetség, ahová önként csatlakoznak országok. Oroszország meg egy expanzió-orientált, birodalmi elképzelésű ország, ami megtámad és magához csatol más országok területeit. Azt beállítani, hogy Oroszország micsoda veszélyben lenne teljes nonszensz. Frászt: egy geopolitikailag értékes terület kicsúszni készült a befolyása alól, ezt meg nem bírta lenyelni az egójuk, ennyi. A többi meg megintcsak propaganda.
De mindegy, igazából nem is ez a téma, csak érdekes volt kitérni rá.
Azt túlzásnak tartom, hogy az emberek kiábrándultak és csak röhögnek a demokrácián. A helyzet inkább az, hogy adott egy rakás rendkívül aggasztó trend, mind társadalmi, mind morális, mind pedig természeti téren, és ezekre nem igazán tud érdemben reagálni a világ.
Mivel a jelenlegi világrend nyugati központú, könnyű azt mondani hogy a nyugat csődje ez, de bár úgy lenne! A valóság sokkal szomorúbb és aggasztóbb ennél.
Helyzet az, hogy vannak olyen dolgok, amiket nem igazán lehet csak úgy megállítani. Nyilván vannak most mindenféle autokrata vezetők, akik szeretik ennek az ellenkezőjét állítani, és populista lőzungokkal puffogtatni, de valójában ők sokkal inkább okozói ennek, mint fékezői.
Szóval a status quo-t illetően meglehetősen egyetértünk. Az okokat és a lehetőségeket tekintve látjuk csak másként a dolgokat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!