Ha közhely szerint a nő választ, miért sirnak kivétel nélkül, hogy nincs normális pasi?

#19

Az egyik exem jutott a sztoriddal kapcsolatban az eszembe. Ő is folyton az új műkörmeit szokta mostanában megosztani facen, amiket csinál másoknak. Én is diplomás vagyok most már egy viszonylag normális állassal és jó fizetéssel, de akkoriban mégis le lettem cserélve.

20#

Kérlek vedd fel és oszd meg velünk!

Én is látni akarom hogy kik azok a nyomorékok akiknek nők esélyt adnak, hogy az olyan átlagos kinézetű srácok mint én még randira esélyt se kapjanak!

24-essel teljesen egyetértek, mi ez a mondás, hogy a nő választ, aha. És ez hogy néz ki? Odajön egy pasi hozzám, és eldönthetem, hogy tetszik-e vagy nem. Biztos nehéz neki erőt venni magán, és utána elfogadni az elutasítást, de alapvetően soha nem éreztem azt, hogy rajtam múlott volna egy kapcsolatot elkezdeni. Kisiskolás koromtól voltak a suliban "szerelmeim", soha nem jött össze egyik sem. Nem tudtam kiválasztani magamnak azt, hogy én kivel szeretnék randizni. Max a felkínált jelöltek közül tudtam kiválasztani, hogy kivel nem szeretnék. Pedig fiatal koromban még szép is voltam.

Egyébként én is voltam társkeresőn, és volt pár randim, ahol voltaképp nem tudtam volna megmondani, hogy mi nem tetszik a férfiban. Hiába nem hiszitek el, de ez a kémia dolog valóban így van. Elképzeltem első randin a pasit az ágyban, és ha kirázott a hideg a gondolattól, akkor nem volt második randi. És amikor megkérdezte a fiú, hogy mi a baj velem, egyszerűen tényleg nem tudtam neki más indokot mondani, csak azt, hogy nem érzem a kémiát.

Aztán volt olyan, aki tetszett volna, ott meg ő nem érezte a kémiát.

És volt olyan is, hogy kielemeztem magamban a pasit, és objektíven megállapítottam, hogy semmi gond vele. És azt mondtam, hagyjuk a kémiát, hátha megjön később. 2 hónapig "jártunk", amikor megpróbált megcsókolni, és végül nem engedtem. Elég csúnya szakítás lett belőle, és voltaképp igaza volt. Inkább az első randin meg kellett volna mondani, hogy hagyjuk. A kémia nem jön meg később sem.

@31, ez is jó meglátás, egyetértek, emiatt sem igazán vagyok híve az online társkeresésnek, csak hát ha nincs hol...

Ugyanakkor ha erre a bizonyos szűrőre gondolunk, nem mindegy, milyen elemek jutnak eszünkbe. Van, ami személyesen is ugyanúgy kizáró ok, hiába a kisugárzás, és hiába tűnik úgy elsőre, hogy nem is olyan durva dolog. Például fiatalabb, naivabb, tapasztalatlan koromban nem feltétlenül akadtam volna fenn, ha valaki érvényteleníteni próbálja a különböző helyzetek kapcsán kialakult érzelmeimet, fogalmam sem volt, mi az a gaslighting meg ilyenek, szimplán csak hibásnak, már-már selejtnek éreztem magam, amikor előfordult. Olyan mélyen beleivódtak társadalmunkba a szóbeli és érzelmi bántalmazás különféle formái, hogy fel sem tűnnek vagy azt hihetjük, normálisak, és tényleg velünk van a gond, ha "kapunk"... Ma már számomra ezek durva red flagek.

Többször éreztem már más nők párjaival találkozva, hogy bárcsak én is találnék hasonlót. Aztán picit jobban megismertem őket, hallgattam, amiket ezek a nők meséltek róluk, a mindennapjaikról, és bár ők egyáltalán nem panaszkodtak, én mégis arra gondoltam, hogy mekkorát tévedtem, nem, én inkább nem szeretném őt (vagyis a hasonmását) magam mellé, akármilyen jónak is tűnik. Még akkor sem, ha tényleg semmi durva gond nincs vele, "csak" annyi, hogy mondjuk hajlamos némileg a nő plusz egyedik gyerekeként funkcionálni, nem követeli a kiszolgálást, de azért csak igényli, meg szüksége van arra, hogy irányítsák, "neveljék" kicsit...

#35

Pedig így van, hogy a nő válasz, a nő kezében van a döntés lehetősége.

Azért az nem ugyanaz, hogy mondjuk nő létedre nem megy oda hozzád az, akit szeretnél, helyette vannak más jelentkezők mégis csak, és az, ha pasi létedre kénytelen vagy kezdeményezni, és sorra elutasítást tapasztalsz. Persze ilyenkor szoktak jönni azzal, hogy de a pasi csak olyanhoz megy oda, aki tetszik neki, a valóságban ez sem feltétlenül igaz. Ha már csak a netes társkeresést veszem alapul, nálam (mikor még csak naívan belevetettem magam), csak olyanokat jelöltem be, akik tényleg tetszettek is, aztán szomorúan vettem észre, hogy egy nyamvadt visszaigazolás sem lett. Szóval kicsit változtattam a keresési feltételeimen (lefelé), viszont így is teljesen kiábrándító volt az egész.

Női oldalról, a döntés ott volt a kezedben, hogy a jelentkezők közül akkor választasz valakit, aki kicsit is tetszik, vagy ha nem tetszik, akkor dönthetsz úgy is, hogy senkit nem választasz. Az én esetemben a döntésem annyiban maximalizálódott, hogy kitől kapjak visszautasítást, esetleg olyantól is, aki annyira nem is jön be, de valami kicsit azért mégis megfogott benne. A személyes próbálkozásaimat meg ide sem hozom, az egytől egyik visszautasítás lett.

#37: Igaz, gyakorlatilag nincsenek felkészítve a fiatalok (és soha nem is voltak) arra, hogy hogyan lehet elutasítani valakit úgy, hogy ne okozz vele sérülést. Vagy ha már muszáj, akkor a lehető legkisebbet. Ahogy arra sem, hogy az elutasítást hogyan tudjuk méltósággal kezelni. Ezeket mindenki a saját illetve a környezete tapasztalatai alapján próbálja kezelni kisebb-nagyobb sikerrel. Ilyenkor szokott jönni a legjobb védekezés a támadás elv: "Ja, hogy nem vagyok neked elég jó? Miért, ki vagy te? Néztél már tükörbe? Örülj, hogy egy férfi/nő egyáltalán szóba állt veled". Erre aztán jön a válasz hasonló stílusban és végül mindketten rossz szájízzel és megtépázott önbecsüléssel távoznak, holott ennek nem kellene így lennie.

Értem amit más nők párjaival kapcsolatban írtál, hasonlóan látom én is, csak nyilván fordított nemekkel. De ez szerintem azért van, mert mi külsősként szemléljük őket, nem vagyunk szerelmesek, így objektívebben látjuk őket és jobban észrevesszük a hibákat is.

#20 Itt vagyok neked pl. én a Bélabácsi, de valami kamu kifogás miatt nem ütném meg a szintet, miközben a valóságban...

De ez igaz a #36-ra is a beleképzelt kifogásaival és a másokra kivetített démonaival.