Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálják ezt még a műveltebb, látszólag intelligensnek tűnő nők is?
Főleg Tinderen, de úgy általában elmondható a netes társkeresési próbálkozásaimról is, hogy egy pár tőmondatos szóváltás után egyszerűen nem válaszolnak.
Lényegében kb lehetetlen valakiben felkelteni az érdeklődést pár mondat alatt, ezért eléggé elkeserítő, hogy folyton ez történik, meg se akarnak ismerni gyakorlatilag.
Amit elfogadnék, ha ezt valamilyen formában jeleznék nekem, majd "szétválnánk" és kész. Ez igy viszont nagyon lélekölő.
Most éppen egy autista gyerekekkel foglalkozó nő játszotta el ezt velem, ami érthetetlen, mert gondolnám, hogy akinek van türelme, empátiája, esetlegesen hivatás tudata is, mentális sérült gyerekkel foglalkozni, az nem ignorál szó és magyarázat nélkül valakit.
Én ha esetleg véletlenül jobbra húzok valakit, akkor mindig beszélgetek vele és ha abszolút nem jön be, akkor valami hihető, de a kiábránduláshoz pont elegendő dologgal lezárom a beszélgetést, igy ő se sérül és én sem érzem rosszul magam, hogy megbántottam valakit. Természetesen ilyenkor szó nélkül törölnek. :D
Én vagyok férfi létemre a hiperérzékeny, vagy a nők lettek ennyire érzéketlenek?
Egyébként nem vagyok rossz vétel, átlagnál szebb és értelmesebb barátnőim voltak mindig is, és mindig kulturáltan, intelligensen beszélgetek.
Kérdező, te hány éves vagy? Én ezen kb 22 éves koromig pörögtem.
Tudod mi a lélekölő? Mikor beszélgetsz egy hónapig minden nap egy sráccal, találkoztok élőbe, ott is klappol minden. A második randin főz neked, és megcsókol. A harmadikon együtt is alszotok, és még tiszteletben is tartja, hogy még nem szeretnél szexelni. Állandóan bókol neked. Aztán egyszer csak már nem akar visszaírni, és neked kell kihúzni belőle, hogy "bocs, de nem"
Na ez lélekölő. Az, hogy egy idegen lány kacsintós emojival azt írja neked, hogy jól nézel ki, az nem az.
59/59: Gondoltál már arra, hogy fejlődj? Hidd el, engem is nagyon sok nő kinevet a kinézetem miatt, furán elállnak a füleim stb, sorolhatnám sokkal tovább mint te. Mégis tudom ezt kompenzálni, mert művelt vagyok, van érdeklődési köröm, van hobbim, van humorom stb. Ne arra koncentrálj, hogy mi nem jó benned, hanem arra, hogy mi a jó. Ha nincs elég jó, fejlődj. Ennyi. Sok nőnek baromira mindegy, hogy nézel ki, ha van valami amiben kiemelkedő vagy és jó társaságot tudsz nyújtani. Ennyi.
Nekem se az a bajom, hogy a nők 90%ának nem jövök be, mert 10%nak igen és én arra koncentrálok. Nekem az a bajom, hogy olyanok nem beszélgetnek velem, akiknek a nem éppen csúcs külsőm nem jelentett akadályt.
61/62: Mondom, sok nőbarátom van, nem kell nekem bemutatni a férfiakat. :D
A tiédnél sokkal cudarabb és lélekölőbb sztorikat tudnék mesélni, ami velük történt.
Viszont ez engem baromi nem vigasztal és nem is lehet a magyarázata annak, ahogy velem viselkednek a nők. Én nem az vagyok aki kibszott velük, én, én vagyok. Ennyi.
Komolyan elszomoritó olvasni a hozzászólásokat, még ha racionálisak is a válaszok....
31 vagyok.
68/69: Utánad szólóval értek egyet. Vagy nem. Minél egyedibb az ember, és az egyedit most nem feltétlenül pozitiv kontextusban kell érteni, annál nehezebb párt találnia.
Na meg persze az se mindegy, hogy mikor. Most is van egy barátságextrákkal kapcsolatom, de elvesztegetett időnek érzem az egészet. Kedvelem, jó a szex, de nem igazán vannak mély érzelmeim felé. Anélkül, szenvedély nélkül meg mit sem ér az egész. Nem 50 évesen szeretném életem szerelmét megtalálni, hogy két lumbágó között dugjunk egy 10 perceset az ágyban...heti 2x.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!