Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért teszi tönkre ennyi nő a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért teszi tönkre ennyi nő a jól működő kapcsolatát?

Figyelt kérdés

Gyakran látom (át is éltem), hogy adott egy megfelelő férfi a nőnek, majd ezt szépen elszúrja a nő. Közben, egy csomó kifejezetten negatív férfinál mindent megtesz sok nő.

Pl. nekem is volt olyan barátnőm, akivel minden okés volt, imádtuk egymást, majd elkezdte túltolni a féltékenykedését. Aztán azt is, hogy mi lesz, ha ő fog félrelépni. Semminek sem volt semmi alapja, egyszerűen bekattant, én pedig nem bírtam elviselni. De, olyan is volt, hogy egy barátnőm egyszerűen elkezdett durván hízni, egyre lustább lett, egyre kevésbé figyelt rám. Figyelmeztettem, hogy ez nem oké, aztán nem javult semmi és szakítottam. Évekkel ezelőtt volt ez, azóta is utánam sír.

A környezetemben is elég sok ilyet látok, hogy megvan a szerelem, csak egyszerűen egy idő után nem is tesznek a kapcsolatba semmit a nők. (Persze, férfiaknál is látom ugyanezt, csak engem a női oldal érdekelne.)

Ezekkel a helyzetekkel szemben, ott egy csomó kapcsolat, ahol a férfi alkoholista, agresszív vagy egyszerűen nem figyel a nőre, nyíltan félrelép és mellettük kitartanak nők.


(Nem azt mondom, hogy minden nő ilyen, mert szerencsére vannak kivételek, de elég gyakori.)



2021. máj. 3. 12:09
1 2 3
 11/27 A kérdező kommentje:

Ah, meg is van a probléma. Két különböző jelentésű szót ugyanolyan értelműnek veszel. A többség és a gyakori NEM ugyanazt jelenti.


Hisztizni nem hisztiztem.


Veled ellentétben, velem lehet értelmesen beszélni, mert legalább a szavak jelentésével tisztában vagyok és nem a saját frusztrációim vetítem minden szöveg mögé. Neked ez nem megy. Az még szomorúbb, hogy hiába ajánlottam, hogy keress fel egy megfelelő szakembert, fel sem fogod, hogy milyen problémáid vannak.


Szerencsére találtam egy olyan nőt, akivel jól kijövök. A kérdést azért írtam ki, mert ő teljesen más természetű és nem tudott válaszolni erre a kérdésre. A jelenséget viszont ő is látja.

2021. máj. 3. 13:54
 12/27 anonim ***** válasza:
53%

Mi a f@szt érdekel ez az egész ha már úgyis van új nőd?

Inkább azzal foglalkozz, nehogy tönkre menjen ott is valami aztán sorban állhat a másik lány mögé aki évek óta utánad sír 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

2021. máj. 3. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:
Talán irigy vagy? Más okot nem igazán látok arra, hogy miért kötekedsz és hisztizel.
2021. máj. 3. 14:10
 14/27 anonim ***** válasza:

Elnézést én nem az vagyok akivel itt kommentháborúzol. Én most olvastam el itt a kommenteket és nevetséges, 😂😂😂😂😂😂

29/N (csak hogy ne legyek össze keverve mással 😂)

2021. máj. 3. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 A kérdező kommentje:
Ugye, hogy mennyire nevetséges, hogy felnőtt emberek a saját megkeseredettségüket próbálják belelátni a válaszokba és szavak jelentését sem tudják? Az meg szomorú, hogy egy ilyen ember itt naponta ad valószínűleg teljesen használhatatlan válaszokat másoknak is.
2021. máj. 3. 14:26
 16/27 anonim ***** válasza:
Ne nagyon vigyorogjatok mert engem az előző oldalról már kiszedetett, gondolom az 1-es válaszoló szellemében, hogy tudjam hol a helyem 😂😂😂😂😂😂😂😂
2021. máj. 3. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 A kérdező kommentje:
Mire gondolsz?
2021. máj. 3. 14:32
 18/27 A kérdező kommentje:
Azért elszomorít, hogy mennyire nem jött használható válasz és mennyire csak a személyes sértettséget képesek írni emberek a kérdésekhez.
2021. máj. 3. 14:33
 19/27 anonim ***** válasza:

Ártó és kiszámíthatatlan lények. Ahelyett, hogy keresnének új hobbit, csinálnának valamit, kártékonykodnak.

Ha lehet valami fél-ismerőst szapulni, akkor azzal kötik le magukat, ha nem, akkor addig keltik a feszkót amíg körülöttük nem történik valami.

2021. máj. 3. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
53%

Mégis mit tudnánk még hozzáfűzni a csodálatosságodhoz? 😂😂 Mit lehet mondani a párkapcsolati gurunak aki után sírnak a nők, aki mindent tud a kapcsolatokról - különös tekintettel másokéról - hát semmit. Csak leborulunk nagyságod előtt, na.

😂😂😂😂😂😂😂

2021. máj. 3. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!