Az örök szingli "nem tudok bizni a férfiakban" tipusú nőknek konkrétan mi bajuk van?

43, igen a párom tudja, hogy sérült vagyok, de ő is legalább ilyen mélyen sérült lelkileg, csak más heppjei vannak. Építjük, foltozgatjuk egymást és megunkat, ahogy tudjuk.

Szerintem mindenki eldönti már az első percben, hogy milyen szerepet szán magának és a párjának egy kapcsolatban. Elvégre, van a fejedben egy ideál, vagy egy korábbi tapasztalat már a dologról, ami vagy működött és azt szeretnéd kialakítani, vagy nem működött és igyekszel elkerülni, de ebben az esetben is van egy gondolatod, hogyan lehetne ezt jól csinálni. Kétlem, hogy van ember, aki mindenféle gondolat és terv nélkül megy bele egy hosszútávúnak ígérkező kapcsolatba.

Viszont érdekelne, hogy a kommentted azon része pontosan mit takar, hogy "Eleve eldöntötted kinek milyen szerepe lesz a kis játékodban, ez beteges." Én úgy látom, a szerepek egyszerűek. A házimunka feles, mert nem leszek házicseléd. Az anyagiak közösek én is és ő is dolgozik. A gyerek közös, tehát én is és ő is gondozza. Kb ennyi, amit a" munkálból" kivett szerepéről gondolok. Ezek mellett egy egészséges, működő kapcsolatban alap a kielégítő szexuális élet és az oda-vissza szívességek, apró szeretet kifejezések, csipkelődés, stb. ami az érzelmi biztonságot adja. Ezek mellett alap a hűség és a tisztelet a másik felé. De érdekel neked mi jött át abból, amit korábban írtam, melyik része a beteges.

45 "Nem én írtam az elhasználódós kommentet, de lelki szempontból a kommented alapján illik rád. Nem, nem azért, mert szétdugtak az alfák, hanem a családi életed miatt, ahogy írtad."

Viszont ott kifejezetten a szexuális értelemben, illetve a párkapcsolati csalódásokra értve, volt ez leírva. Teljesen egyetértek veled, de én már gyerekként elhasználódtam ezek szerint. Nincs ezzel gond, tisztában vagyok a problémáimmal és hibáimmal, rengeteg időt és energiát fordítok arra, hogy megértsem mit, miért teszek, mik a valós motivációim és hol kéne még fejlődnöm. Szóval alapvetően nincs gond ezzel a kifejezéssel, bár valószínűleg lehetne találni kevésbé sértőt is. Én azért írtam le, amit, mert messze nem kell ahhoz x kapcsolat, meg y csalódás, hogy lelkileg megnyomorodjon valaki. Bőven elég az első párkapcsolati és kötődési minta, amit már gyerekként látsz. És mindezt megkaphatod egy olyan családban is, ahol nem abuzáltak, testileg legalábbis. Ahol látszólag van apa, anya, testvérek, csupa szív, szeretet,meg anyagi jólét, mert elég jók a látszat fenntartásában. Zavar mikor "hisztiről" beszélnek, holott nem ismerik a hátteret. Gyerekként tudod hányszor kaptam meg, hogy nincs min "hisztiznem" hiszen mindenem meg van? Van család, van anyagi biztonság, van sok ruhám, játékom, megkapom amit kérek, (na mondjuk ez se így volt, de valóban anyagilag biztonságban voltunk) senki nem ér hozzám egy ujjal se és én mégis "hisztizek". Kisgyerekként az ember nem ismeri az érzelmi elhanyagolás kifejezést, csak érzi, hogy neki nagyon rossz ott, ahol van és másra vágyik. És amikor valaki ennyire egy dologra hegyezi ki az "elhasználódás" okát, mikor ki van jelentve, hogy ez, ez és ez az oka és ez mind olyan, ami teljesen érthető ok, lásd, megcsalások, kihasználás, nemi és/vagy fizikai erőszak, azzal elbagatelitzálják, vagy elbagatelizálhatóvá teszik, a láthatatlanabb dolgokat. Ha pedig nem veszi valaki figyelembe azt, mennyi minden árthat még hatalmas mértékben a lelki egészségnek, akkor egyből csak picsog, meg hisztizik az, aki úgy egy lelki romhalmaz, hogy a fentiekből egyik se történt meg vele. Hiszen, mit hisztizik, mikor még csak meg se lett verve soha? Persze sarkítva a példát.

Ami a kapcsolati dolgokat illeti, amit írtam az előző kommentben, az a negatív háttere a dolognak, azok a félelmek, amikre a kérdező rákérdezett. A kapcsolatunk mostanában egész harmónikus, persze, voltak nehezebb idoszakaink és jó okkal szakítottunk már kétszer. Talán ez is körejátszik abban, amit érzek az egésszel kapcsolatban. De legalábbis biztos nem segíti a tökéletes törhetetlen bizalom kialakítását a másik felé. Ha a párom szenvedne mellettem, kilépne. Minden embernek vannak sötét, negatív gondolatai és oldalai és jók is. A kérdés mindig az, hogy az adott negatív oldalak mennyire vannak hangsúlyosan jelen, mennyire tudod őket elfogadni és mennyire képes a másik ezeket ellensúlyozni pozitív dolgokkal. Nálam ez a negatívum, a félelem attól, hogy elvesztem az irányítást, hogy megint más fog uralkodni az életemen és döntéseimen, vagy, úgy megbolygatja a rendet, hogy nem tudok majd újra megkapaszkodni. Cserébe viszont van épp annyi jó tulajdonságom, amiért a párom kitart mellettem és szeret.

Folyamatosan dolgozom a gondjaimon és hidd el, mikor 14 évesen rájöttem, hogy olyannyira alul vagyok szocializálva, hogy az alapvető emberi kapcsolatok dinamikáját is képtelen vagyok felfogni, már láttam, hogy nem fogom utolérni a többieket. Rengeteget fejlődtem, gyakorlatilag már bárhol pillanatok alatt elfofadnak, ha új társaságba kerülök, egyre rövidebb időt vesz igénybe, hogy feloldódjak és magamra vonjam a figyelmet a humlrommal, jelenlétemmel. Egyre nagyobb tömeget vagyok képes elviselni pánik nélkül, akkor is, ha nincs velem más. Mostanra anélkül vagyok képes elintézni az alapvető ügyintézést, hogy leblokkolnék, korábban volt, hogy nem jutottak eszembe a szavak annyira stresszeltem az adott szituációban. De ezek a könnyen begyakorolható részei az életnek. Azok, amik az igazán régi sérelmek és az ezekhez köthető félelmek amiket egészen pici gyerekkorától kondícionáltak bele az emberbe, nagyon nehezen kiölhetők. Azok a válaszreakciók, amik gyerekként a túlélést segítették, ösztön szinten kódolódtak. Ugyanígy a kötődési minta, amit a szüleimmel nem lehetett megvalósítási így ambivalens, talán elkerülő kötődést sikerült összehozni.

Pedagógus vagyok. A gyerekpszichológia része annak, amit tanultam.

Sajnos ezeken az alap beállításokon én egyedül valóban képtelen vagyok változtatni. Sokat segíthetne egy kiegyensúlyozott párkapcsolat és pár például. De, mint írtam, a párom legalább olyan rossz helyzetben van, mint én, csak kicsit mások az alap problémái.

Egyetértek abban, hogy ezen érdemes lenne egy szakemberrel is végig menni. Csak egyenlőre nem hiszem el, hogy értelme lenne annak a rengeteg kidobott pénznek.

A gyerekek felé amúgy is erős a kötődésem, kevésbé sérült, mint más kötődések. Így könnyebb terepnek találom, ráadásul az egy teljesen a kezdetektől végig segített kapcsolat lesz. Könnyebben hiszem el, hogy a pszichológus képes ebbe érdemben belenyúlni, mint egy már bebetonozott reflexeken nyugvó kötődésbe, kapcsolatba.

Persze ettől függetlenül aláírom, hogy addig nem mondhatom, hogy én mindent megtettem, amíg nem adok 1-2 évet egy pszichológusnak is. Csak a hit hiánya nélkül nem tudom lenne-e értelme és, hogy őszinte legyek a pedagógus bérből, tudok sürgetőbb dolgokra is félretenni, vagy költeni. Tudom ez így mennyire carul hangzik, de ettől még tény marad. Viszont úgy gondolom, ha a gyermek tervezés környékén neki esek, az nem csak a gyerekkel való kapcsolatom alapjait hozza magával. Egy pszichoterápia, soha nem egy oldalú, vagy a személyiség egyetlen szegmensére kiható. Így szerintem ez nem áll: ", de maximum a gyerekeid fogják ennek hasznát látni, a párod, a kapcsolatod nem...". Akarva, akaratlanul ki fog hatni a munkahelyi dolgaimra, hozzáállásomra, kapcsolataimra, a családi dolgaimra és a párommal való kapcsolatomra. Mert egy általános fejlesztést jelent.

#45 vagyok. Na így már kifejtve nem is hangzik annyira rosszul. Mondjuk az alap kérdés annyira nem is rólad szól. Ez az elhasználódás dolog meg nyilván bármire ráhúzható, mert bármi igénybe veszi az embert testileg vagy lelkileg élete során, csak most a párkapcsolati vonatkozásában értették/tárgyaltuk. Hidd el, keresgélős időszakombam jó sok ilyennel találkoztam, nem hülyeség, hogy van ilyen és kb a beidézett negatív kijelentések alapján ez szűrhető.

Visszatérve rád, ha most vágsz bele egy terápiába, nem lenne kidobottabb az a pénz, mint terhesség/kisbabázás alatt. Annyi pozitív lenne a dologban, ha ezt előre veszed és kb kész vagy vagy már haladsz, addigra kevesebb dolgod lesz, kevésbé lesz megterhelő még ezzel is foglalkozni.

A terapeuta amúgy azon kívül, hogy mint kiscicának a fejét szokás a tejbe belenyomni, úgy nyomja a tiéd a problémáidba, lenyalogatni/megemészteni, szóval az érdemi részt végezni te fogod. Rájuk csak azért van szükség, mert a mindennapi lét eltávolít manapság bennünket arról, hogy magunkba nézzünk, a belső működésünket firtassuk. Bárhol, bármikor, bármilyen élethelyzetben lehetne ezt csinálni, amikor egyedül vagyunk, de ugye napjainkban erre egyrészt nagyon kevés a lehetőségünk, másrészt félünk is tőle. Szóval így értettem én amit írtam, meg azért értek egyet az elhasználódós kommentel, mert a "karbantartást" elblicceljük/nem vesszük komolyan/vagy nem is tudunk -róla csak akkor kapkodunk, mikor már recseg-ropog minden- meg amúgy sem teljesül a feltétel (zavartalanul magunkba nézni).

"Mondjuk az alap kérdés annyira nem is rólad szól. Ez az elhasználódás dolog meg nyilván bármire ráhúzható, mert bármi igénybe veszi az embert testileg vagy lelkileg élete során, csak most a párkapcsolati vonatkozásában értették/tárgyaltuk."

Persze értem én, de onnantól, hogy valaki hibás kötődési mechanizmusokkal kapcsolatba kezd, máris párkapcsolati értelemben jelent hatalmas gátat. A bizalom kiépítésének pedig alap feltétele a biztonságos kötődés, mert akkor nem fogsz rosszat feltételezni a másikról.

A kötődés, illetve annak hiánya épp a párkapcsolatban hozza a leginkább üvöltő problémákat, hiszen a családodhoz való kötődés és elszakadás után ez az első valós, "örökre szóló" kötődésed, elvileg a párodból kéne, hogy a családoddá váljon. Majd a következő ilyen helyzet, ahol ez nagyon kiütközik, az a gyerekvállalás és nevelés.

De nagyon sokan már ott elbuknak, hogy jó párt válasszanak, ami hozza azt a mechanizmust magával amiről korábban szó volt, hogy verik, csalják, elhagyják sorozatosan, vagy eleve annyira fél a hibás berögződései miatt, hogy nem is kezd kapcsolatba, vagy már az első pár hónapban elgáncsolja az egészet és kilép, vagy kiharcolja, hogy elhajtsák. Ez mind a családi minta és kötődési problémák miatt alakul így sokszor. Mégse ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy hányan dugták meg. Na de miért volt igénye arra, hogy ennyien megdugják, vagy miért ezeket a férfiakat választotta?

Érted mire próbálom visszavezetni?

Én értem, persze. Az elhasználódásnál meg példa csak az akinek sok kapcsolata volt, amiben mindig ő húzta a rövidebbet. Nem muszáj ahhoz rossz körülmények közül jönni.

Nekem a mintáim pl rendben voltak, annyi volt csak a probléma, hogy tanácsot nem kértem és kaptam, mert amikor próbálkozni kezdtem, nem szóltak bele, mikorra meg már lett konkrét kapcsolatom, nem volt ki beleszóljon (meghaltak).

Szóval csak csináltam amit a szüleimtől láttam és kaptam, de a konfliktusokat kezelni egyáltalán nem tudtam, mert a mi családunkban olyan jellegű nem volt. Ilyen nem úgy van minden ahogy akarom és felcsattanok, puffogok, duzzogok, bunkózok, nem voltak (mikor én próbálkoztam vele, kaptam egy maflást egy határon túl), addig beszéltünk róla, míg nem értette mindenki egymás álláspontját, aztán volt egy egyértelmű igen, nem vagy kompromisszum. 34 éves vagyok, kb 10 nőhöz volt valami közöm, ebből 5 kapcsolat volt, a 6.(hiszem, hogy az utolsó) jelenleg is szépen folyamatban van...a lényeg, hogy ezekből 5 nem működött. Pont a leírtak miatt nem, az "elhasználódás" miatt. 3-nál még nem is tudtam mi is van pontosan, szimplán nem jött ki a képlet az alapján amit a szüleimtől láttam. A másik 2-nél már jópár következtetést levontam és rá is mutattam, hogy a termék nem az ami a csomagoláson volt, én arra adtam az értéket és azt kértem. Igazságtalan az, hogy képletesen veszel új áron egy új vagy újszerű autót, aminek minden alkatrésze cserés, zabálja az olajat és otthagy az árokban...és megtanultam nemet mondani. Közben azért ment az öndiagnosztika is gőzerővel és arra jutottam, hogy ahhoz amit akartam és abban ami ahhoz kell, semmit nem csináltam rosszul. Azt csináltam rosszul, hogy próbáltam kitartani olyan ember mellett, aki tökre nem is azt akarja amit én csak "elfelejtett" róla szólni vagy még maga sem tudta, hogy mit akar. Persze, baromi aggasztó volt, persze, rettegtem, hogy nem lesz olyan aki úgy és azt akarja, amit én, ezért persze, kézenfekvő lett volna alkalmazkodni mindehhez és csak sodródni, a divatos mának élni, de valahol éreztem mélyen bent, hogy nem ez az utam, így maradtam annak, aki lettem. Akkor is mikor jött a válság, akkor is mikor 66 nettó mellett eldönthettem, hogy gázszámlát fizetek vagy májkrémes kenyeret eszek, akkor is, mikor a testem már megtörte a 17 kg fogyás (a69-ből), az alkoholelvonás, akkor is, mikor mindebből kilábaltam és újra összetörte a kis álomvilágom az utolsó két nő azzal hogy nem tudta mit akar így 2 évem megint potya. De megérte. Megérte, mert rendeztem a tartozásaim, elmúlt az elvonás és nem kívánom az italt, 10 kg is visszajött, elmúlt a rettegés, hogy egyedül maradok, mert megtanultam ezidő alatt, hogy nincs amitől félnem kéne míg folytatom és megyek előre tovább és lám párra is leltem, aki szintén nehéz utat járt be, szintén kitartott és most vágjuk a centit már az esküvőnkig boldogan.

Sokáig tartott a gödör aljáig jutni, az is, hogy felismerjem egyáltalán, hogy ez az, meg kilábalni is belőle egyedül.....

Na mindegy, nem önhálypolás a lényeg, hanem az, hogy látszódjon, van elhasználódás, lehet hagyni és lehet azt mondani, hogy borzalmas ferrari vagyok, de fel kell ismerni, hogy ez azért van, mert egy opel corsa vagyok, abból viszont lehetek elég faxa, ha megcsinálok ezt, azt amazt és nem hagyom elromlani magamon többé, meg nem használom úgy magam, mintha ferrari volnék...sose leszek.

Bocs, hogy hosszú lett vagy kusza, de remélem a lényege átjön azért.

Fel a fejjel, menni fog az, csak kitartás kérdése.