Hogyan lehet elfogadni az örök magányt? Hogy soha nem lesz az embernek párja, aki tényleg szereti teljes szivéből?

44 éves férfi vagyok, és totál hülyeségnek tartom ezt a "30 fölött vége a világnak" álláspontot. Az emberekre nincs ráírva, hány évesek, de ha rá is van, akkor sincs semmi veszve. Csak az számít, ki hogy áll a világhoz. Megfigyeltem, hogy amikor rossz a kedvem, elveszett vagyok, és ez kifelé is látszik, akkor észre sem vesznek a nők, amikor pedig tele vagyok tettvággyal, vidámsággal, van célom és élem az életet, tapadnak rám. Ez ugyanígy volt 10 éve és 20 éve is, pedig sosem voltam pénzeszsák. Aki elhiszi a Gyakorin duzzogó incel-fiúk dumáit, akik a sötét szobában, megkeseredetten osztják az észt arról, hogy 30-40 évesen, 600 alatti fizetéssel nem lehet csajt találni, az nem is fog.

Én ennyi idősen fogadtam el és azóta el telt 15 év.

"Emeld királynői rangra a párodat, és az leszel." - Ó, hogyne. Aztán meg dobja az embert, mert elszállt magától és azt gondolja, jobb pasit érdemel.