Elfogadnátok? (Twilight-os kérdés)

Bármit, csak Twilightból kiindulva ne... Nem akarok csillogni!

Csak, mert nagyon ráérek, egyébként...

A klasszikus hipotetikus vámpír fogalma szerint nem éppen egy emberséggel bíró, nappali lényről beszélünk. Azon a ponton, valószínűleg, úgysem foglalkozna ilyen kérdésekkel, mert az ösztön felülírja a józan észt.

Ebből kiindulva, nem szeretnék egy első sorban ösztönből cselekvő teremtmény lenni, aki emberi kapcsolatok kialakítására képtelen. A táplálékra nem mondok semmit. Értelemszerűen, undorító a gondolata, nekünk. Ugyanakkor ez életforma kérdése... ha valaki olyan helyen és úgy nő fel, hogy azt nevelik belé, hogy kukacokat enni csodálatos dolog, jó eséllyel szeretni fogja a kukacokat. Ha valaki nem jut megfelelő táplálékhoz, amihez hozzászokott, az éhség idővel ösztönösen felülírja a megszokott normákat, s az ember hajlandóbbá válik bármit elfogyasztani, a túlélés érdekében.

Elméletben biztos jó mókának tűnhet ez az "öröklét" kérdés, hiszen így is van számos lehetőség, amit egy emberöltő alatt, megfelelő anyagiak és egyéb körülmények hiányában, nem igazán lehet kipróbálni. Persze, élhet az ember nagyon tartalmas életet, de emellett hallottam én már idős, sokat látott embert azt mondani, hogy bár több lehetősége lenne. Biztos érdekes volna látni, hova fejlődik a világ...

Gyakorlatban viszont, ha nincs mód ennek természetes módon véget vetni - nem vagyok szuicid típus -, teszem azt, 200-300 éven belül (de megkockáztatom, hogy kevesebb idő is elég), utána csak elnyűtt kényszeres létezéssé válna. Megfáradt, eleget látott öregemberként pedig nem volna kedvem árnyékban leélni több emberöltőt.

Röviden a válaszom: nem.

Hm. Pont ezen gondolkoztam egyik nap.:)

Én igen, el tudnám fogadni vámpír létemet!

Ha találkoznék egy vámpírral, kifaggatnám majd mint Bella,én is megkérném hogy inkább változtasson át (ha előbb nem vacsorázik meg belőlem :D).

Hát nehéz,igen nehéz lenne kimagyaráznom magam abból hogy eltűntem. Mert ha engem átváltoztatnának én nem mennék addig a szeretteim közelébe ameddig nem szokok rá az állatvérre. És nagyon törekednék arra hogy ne kerüljek ember(ek) közelébe. Nem lenne célom ártatlan embereket megölnöm. Mert egy szörnyeteg lennék.

Miután sikeresen rászoktam az állatvérre, valahogy megkeresném a szeretteim és valami kézenfogható magyarázattal előrukkolnék. Vagy ha megkérnének rá.. talán át is változtatnám őket. De ezt abban az esetben ha ők döntenek úgy.

De ez amit most leírtam ez csak egy gondolat, amit most ennyi idősen tennék. Nyilván megváltozna a véleményem és a gondolatom. Egész más lenne 17,18,20,23 vagy idősebb koromban. Meg persze most ezt látom jónak, de ha később történne valami(pl.: elveszíteném szeretteim) akkor nyílván más lenne. De mondom ez mind mind gondolat, mellesleg ezt most ennyi idősen, ebben a helyzetben gondolom így. De még mindig van egy millió elképzelésem erről a dologról. :)