Egyedül teljes életet élők?

Önszántamból van így. Régen én is azt hittem, hogy aki egyedül van, az magányossá válik, de pont fordítva van. A párod eltilt a barátaidtól, a hobbidtól, mindentől, amit szeretsz az életben. A pénzeddel és az időddel is el kell számolni neki, az energiáidat végtelennek tekinti és mindezeket beosztja neked, mit mire kell fordítanod.

Szingli vagyok, de nem egyedül. A családommal számíthatunk egymásra. Anyukám élete is azóta fordult jobbra, mióta elvált apától.

Valaki írta itt a gyakorin és teljesen igaza volt, hogy a szerelem pont hogy önző. Egy visszaeső fizu, egy megváltozott testalkat, vagy eltérő zenei ízlés után kukázzák egymást a párok, vagy csak azért maradnak együtt, hogy megkeserítsék egymás életét. Csak a családban van valódi szeretet.

Nekem az utóbbi 4 évben lett rosszabb a helyzet.

34 múltam, és úgy igazából már nincsenek barátok illetve nem úgy. Az előtt elmentünk fesztiválokra, szórakozóhelyekre kirándulásokra, előfordult , hogy új emberek is csatlakoztak. Na nem mintha túl sikeres lett volna az ismerkedésem de azért volt.

Mostanra viszont, ezek a barátok vagy elköltöztek messzire a munkájuk miatt vagy mert megismertek valakit és összecuccoltak, vagy gyerekük lett és nem érnek úgy rá.

Szóval nincs társaság. Egyedül pedig nem megyek el túl sok helyre.

Nem tudom, hogy még hogy lesz, lehet, hogy ha nem sikerül akkor így maradok, jelenleg a netes ismerkedést próbálgatom de nem sok sikerrel.

30 éves vagyok, világ életemben egyedül voltam, nem volt barátnőm. Próbálkozgatás ismerkedés volt pár, de olyan lánnyal nem hozott össze a sors, akivel passzolnánk. Egyébként mindig is magamnak való voltam, de azért barátkozni is tudok ha megvan hozzá a kedvem, hangulatom. Viszont hosszútávon elszámolni valakinek képtelen vagyok, kell a szabadság, külön töltött idő. Mivel még otthon lakom, sosem éltem teljesen egyedül, de mikor például szüleim elmennek nyaralni pár hétre, stb. kb. az első nap fura, utána tök felszabadító érzés, nem kell kerülgetni senkit meg ugrani, ha valakinek valami kínja van. Szóval én szerintem ellennék hosszútávon egyedül.

Családot, gyereket sosem akartam, nem való nekem, ezért ez nem is probléma nekem. Néha jó lenne egy barátnő de úgy vagyok vele, hogy inkább legyek egyedül, mint megalkudva olyannal, aki nem is érdekel. Társaság hiányára meg ott vannak a kisállatok, vegyél egy kutyát, macskát stb.

Én már a bulizás szótól is hányok, szóval az nem hiányzik, mostanában pedig a randi szótól is felfordul a gyomrom, márciusban volt egy tinder randin, de bár ne lett volna, csak a pénzem ment el, hogy fizettem a csajnak a kajáját-piáját és teljesen feszélyezve éreztem magam, kb. mint egy állásinterjún.

Főleg önszántamból. Jól érzem magam így és nyomós indok kell, hogy ezt a jólétet leváltsam. Ehhez nyilván szükséges, hogy legalább ilyen jól érezzem magam valaki mellett, de ez eddig nem valósult meg. Az eddigi kapcsolataim inkább jelentettek stresszfaktort és koloncot a nyakamon, mint felfrissülést vagy támaszt. Ilyen ócska dolgokkal meg nem foglalom le magam.

Nem igazán érdekel, mi lesz idősen. Mivel gyerekekről hallani sem akarok, párban is nekem kellene kitalálnom, hogy mi lesz velem nyugdíj után. Jelenleg arra gyűjtök, hogy jól éljek öregen is. Illetve vannak barátaim, valószínűleg lesznek is, nem az a fajta vagyok, aki elmagányosodik a kis kotorékában, mert annyira zárkózott és gyáva.

A szex nem hiányzik, társaságom van, a hülye emberektől meg inkább távoltartom magam. Viszont nem tudom, mi lesz holnap. Nem vagyok kapcsolatellenes, csak ostoba egymás mellett lődörgés és dugni összejárás -ellenes. Képtelen vagyok arra a lemondó, beletörődő szottyadt bútengerre, amit te tolsz. Sosem lehet tudni, mi lesz.