Életem legnagyobb kudarca?

Megismertem egy ukrán lányt az interneten, közel másfél évig beszélgettünk éjjel-nappal és szerelembe estünk. Minden mintha egy álom lett volna.

Nagyon sok izgalom, félelem, tervezés és idegeskedés után végre élőben is találkoztunk. Közel 1000 kilométert kellett utaznom egy Fekete-tenger közeli városba, 60 kilométerre a frontvonaltól. Hihetetlen volt találkozni vele és majdnem elájultam a boldogság, feszültég, vonzalom miatt. Ez egy csoda volt, szavakkal nem lehet leírni. ("Túl szép,hogy igaz legyen"). Minden úgy történt ahogy lennie kellett. Nagyon félénk volt és alig mert beszélni hozzám vagy rámnézni legelső találkozáskor, majd lassan minden valóra vált. Ez volt maga a mennyország. Mindent nem részletezek, de annyit elmondok hogy ezt az utat összesen háromszor tettem meg. Az első találkozás végén gyűrűt adtam a lánynak és nagy reményekkel távoztam. Teltek-múltak a hónapok, egyszer csak valami hirtelen megváltozott, mintha nem is ismertem volna. Ellenségessé vált, önzővé, nem érdekelte semmi velem kapcsolatban. A barátaival volt szinte majdnem minden nap. Voltak yellow flag-ek vele kapcsolatban, de bíztam hogy minden olyan lesz amilyen volt. Egy nap az anyja és ő is letiltottak és töröltek mindenhonnan. Hetekig, hónapokig sokban voltam és mély depresszióban, ilyen fájdalmat még sosem éreztem. Nekem csak ő volt és feltettem az életemet erre a szerencsejátékra. Nem érdekelt milyen messzire kell elmenni, hova, a háború sem érdekelt kifejezetten, sem a nyelvi akadályok. Nem tudom most mihez kezdjek... lehet ez lesz a vesztem. Ilyen csak egyszer van az életben, ilyen szerelem, ez hogyan lehet? Bármit megtennél valakiért,de a végén egy senki leszel? Egy nem létező ember? Vagy csak szimplán átvertek? Mint azokban a műsorokban? Ezekután hogy lehet élni vagy bármire is gondolni?

21/F 18/L