Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Életem legnagyobb kudarca?
Megismertem egy ukrán lányt az interneten, közel másfél évig beszélgettünk éjjel-nappal és szerelembe estünk. Minden mintha egy álom lett volna.
Nagyon sok izgalom, félelem, tervezés és idegeskedés után végre élőben is találkoztunk. Közel 1000 kilométert kellett utaznom egy Fekete-tenger közeli városba, 60 kilométerre a frontvonaltól. Hihetetlen volt találkozni vele és majdnem elájultam a boldogság, feszültég, vonzalom miatt. Ez egy csoda volt, szavakkal nem lehet leírni. ("Túl szép,hogy igaz legyen"). Minden úgy történt ahogy lennie kellett. Nagyon félénk volt és alig mert beszélni hozzám vagy rámnézni legelső találkozáskor, majd lassan minden valóra vált. Ez volt maga a mennyország. Mindent nem részletezek, de annyit elmondok hogy ezt az utat összesen háromszor tettem meg. Az első találkozás végén gyűrűt adtam a lánynak és nagy reményekkel távoztam. Teltek-múltak a hónapok, egyszer csak valami hirtelen megváltozott, mintha nem is ismertem volna. Ellenségessé vált, önzővé, nem érdekelte semmi velem kapcsolatban. A barátaival volt szinte majdnem minden nap. Voltak yellow flag-ek vele kapcsolatban, de bíztam hogy minden olyan lesz amilyen volt. Egy nap az anyja és ő is letiltottak és töröltek mindenhonnan. Hetekig, hónapokig sokban voltam és mély depresszióban, ilyen fájdalmat még sosem éreztem. Nekem csak ő volt és feltettem az életemet erre a szerencsejátékra. Nem érdekelt milyen messzire kell elmenni, hova, a háború sem érdekelt kifejezetten, sem a nyelvi akadályok. Nem tudom most mihez kezdjek... lehet ez lesz a vesztem. Ilyen csak egyszer van az életben, ilyen szerelem, ez hogyan lehet? Bármit megtennél valakiért,de a végén egy senki leszel? Egy nem létező ember? Vagy csak szimplán átvertek? Mint azokban a műsorokban? Ezekután hogy lehet élni vagy bármire is gondolni?
21/F 18/L
Szép sztori, elmegy egy gyenge 2024-es Rómeó és Júliának, bár a yellow flag után minimum a Safety Carnak kellett volna jönnie, ha rövid időn belül nem a green flag következett, de mint látjuk itt red flag jött és session stop.
Hát pajti, én erre még nem osztanék fél pontokat sem.
Hol van itt még a futam féltávja?
Már azzal rosszul kezdődött a story, hogy ukrán lány meg “másfél évig csak írogattunk”.
Az a helyzet, hogy gondolom te most vagy először szerelmes, ilyenkor hajlamos azt hinni az ember, hogy vége a világnak a másik nélkül, nem tudsz nélküle élni. Dehogynem. Majd ahogy telik az idő, rájössz és nem is fogod érteni, mit szenvedtél miatta.
Jajj. Sajnálom. Ami biztos, hogy tovább kell lépned. Erre pedig építs magadban egy választ, hogy le tudd zárni fejben.
Ekkora távolsággal ritkán létezik jó kapcsolat, ne Ukrán csajt keress.
"Nekem csak ő volt és feltettem az életemet erre a szerencsejátékra."
Majd máskor megtanulod, hogy nem szabad a másiktól függni. Legyen az magyar, szlovák, ukrán. De tényleg intő jel, hogy másfél évig ment a csetelgetés. Ha már messzebb van maximum 2 hónap után talizni kellett volna. Egyébként nem lehet szerelmesnek lenni neten. Idealizáltad és felébresztett egykettőre. Ajándékot nem viszünk senkinek első, de még harmadik randin sem. 21 évesen naiv vagy, de remélhetőleg tanulsz az esetből. Jó lecke volt.
Új gazdagék gyereke csalódik jaj most mi lesz?
Menj a frontra és harcolj érte
Mongóliában jobb csajok vannak, buknak a fehér palikra.
És ha egy Trabanttal mennél ki oda, pláne értékelnék a szerelmedet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!