Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Értelmiségi emberként támogatnád, hogy az nemzetek kormányai szélsőséges törvényeket vezessenek be a párkapcsolatoknál?
Lassan 8 milliárdon vagyunk, ennek durván a fele haszontalan ember, aki semmire sem jó. A humanista ideológia szerint az élet szent, viszont az emberek többsége ezt a szent életet - a sajátját és a másokét is - szentségtelenül éli.
Tegyük fel, hogy az országok kormányai úgy próbálnák, a túlnépesedést szabályozni, és a családokat védelmezni, hogy - nem átlépve egy határt - ezeket a szentségtelen embereket igyekeznek kiszorítani. Több törvényt hoznának, az élet minden területére. A párkapcsolatokba is lenne beleszólás, mondjuk ilyesmik:
1. A kormány tiltja azon emberek élettársi/házassági kapcsolatát, akiknél túl nagy a különbség az iskolai végzettség tekintetében: büntetendő egy PhD tanulmányokat folytató és egy általános iskolát személyt végzett kapcsolatba.
2. A kormány szigorúan szabályozza a gyermekvállalást:
- általános iskolát sem végzett személyek nem vállalhatnak gyermeket.
- általános iskolai végzettséggel egy gyermek,
- középfokú végzettséggel két gyermek vállalható.
- felsőfokú végzettség esetében több gyermek vállalható
3. A házasságokban/párkapcsolatokbn a kormány szigorú büntetést alkalmaz:
- érzelmei zsarolás esetén 1 év szabadságbesztés szabható ki.
- hűtlenség esetén, amennyiben a megcsalt fél súlyos pszichológiai károsodást szenved, a megcsaló és partnere 5 év szabadságvesztéssel büntetendő.
- 8 napon túl gyógyuló sérülés 10 év szabadságvesztéssel büntetendő
Megjegyzés: a kormány nem tartozik felelősséggel az elítéltek egészségéért a börtönökben, saját felelősségre zajlik a letöltendő, csupán az alapszükséglet van biztosítva.
Aláírva: 2021 szeptembere, a túlnépesedés ellen és a családvédelem érdekében:
-------------------
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A zaklatásos hozzászólásodat meg nem értem. Amióta világ a világ, a gyengébbeket mindig kikezdik. Tipikus emberi természet, hogy aki más vagy gyengébb azt piszkálni kell, ha máshogy nem megy, akkor falkában. Talán mégsem különbözünk annyira az állatoktól (bár ez tény).
Már az óvodában is kiközösítik azt, aki szemüveges vagy akinek vörös a haja. Ezzel nem lehet mit kezdeni, vagy megtanulsz kiállni magadért vagy felakasztod magad. Ráadásul végigkíséri az életedet, mert a munkahelyen is visszaköszön. Ha gyenge vagy akkor elbuktál.
Nem lehet megbüntetni egy óvodás csoportot azért, mert Palikát bántották a szemüvege miatt.
Velem is próbálkoztak anno, de mindig kiálltam magamért, ezért hamar leszálltak rólam. A munkahelyemen is előfordul a mai napig is, hogy rendezni kell az "erőviszonyokat", különben az ember megszívja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
erdekes, hogy a tulnepesedesre akarod felhuzni az egesz agymenest, de a pontok egy reszenek koze nincs hozza.
1. ez nem teljesen mindegy? mi koze van ennek a tulnepesedeshez? ha az ugyved egy bolti eladoval akar osszejonni vagy a doktornonek egy targoncas az elete szerelme, az kinek faj? kinek mi koze hozza? egyebkent meg ugye tudod, hogy a vegzettseg valtozhat, diplomat 30-40-50 evesen is lehet szerezni. mi van azzal, akinek folyamatban vannak a tanulmanyai? vagy a lecsuszott, eladosodott, alkesz tanarral (csak egy pelda) es a jolmeno vallalkozast mukodteto, sikeres, gazadag muszempillas csajjal. a vegezttseg csak egy faktor, egy magasabb vegzettsegu ember is lecsuszhat, elhulyulhet, ugyanugy ahogy egy alacsonyabb vegzettsegu valaki is lehet intelligens es a szakmajaban baromi jo.
tenyleg senkinek semmi koze ahhoz, ki kivel jon ossze.
2. a gyerekvallalas szabalyozasat tamogatom, de nem ugy, ahogy te irtad. ez ennel kicsit egyszerubb. nezni kene hozza a vegzettseget, anyagi helyzetet es igen, ahogy az egyik valaszolo is irta: valamilyen gyakorlati - pazichologiai tesztet is kotelezove tennek.
ezenkivul: megszuntetni az abortusz stigmatizalasat, sokkal egyszerubben elerhetove, olcsobba tenni, vallasos agymosottaknak semmi beleszolast nem engedi.
szexualis felvilagositast jibban nyomatni, olcsobba es elerhetobbe tenni a fogamzasgatlo eszkozoket, illetve a sterilizlast, ami jelenleg szigoru szabalyokhoz van kotve.
ezen kivul az orokbefogadast is megkonnyiteni, egynemu paroknak stb. is engedelyzni.
megszuntetni a csokot, babavarot es hasonlo baromsagokat, helyette a dolgozo, tisztessges adofizeto embereket motivalni valahogy es tobb lehetoseget teremteni szamukra. lehetoseget teremeteni, hogy normalis egziszteniciat tudja ak teremteni es ne a szaporodas legyen az egyetlen ut ahhoz, hogy pl. hazhoz, hitelhez juthassanak.
megszuntetni a kismamak, gyerekek seggenel kinyalasat mindenhol es ugy kezelni oket, mint barki mast, mind munka mind egyeb szempontbol.
szabkciokat alkalmazni, ha a gyerek nem jar iskolaba vagy a szulo nem dolgozik es varja a segelyt. pl elvenni az ingyen kajat toluk az iskolaban, ha a gyerek amugysem jar be vagy mar 3 eve hatodikos.
durva letolni a buntethetoseg korhatarat es a problemas gyerekeket kivennni a csaladbol, ha szukseges - ezzel egyutt termeszetesen minden tamogatast megvonni a szuloktol.
ezeket az elsokodeseket kene megszuntetni es tamogatni a gyerekmentes, egyedulallo dolgozo-adozo embereket is. ezeknek lenne ertelme, a te elekepzelesed nem mukodokepes.
3. annyi jogos belole, h buntessek szigorubban a csaladonbeluli eroszakot. de a megcsalast, erzelmi zsarolast stb nem is nagyon lehet ellenorizni, ebbol rengeteg visszaeles szuletne . ez igy ebben a formaban nem realis.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"A kormány tiltja azon emberek élettársi/házassági kapcsolatát, akiknél túl nagy a különbség az iskolai végzettség tekintetében: "
SZóval ha az egyik fél továbbtanul, akkor el kell válniuk? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyrészt: én sem értem mi köze ezek egy részének a túlnépesedéshez.
Másrészt: mégis hogyan akadályoznád meg a gyerekek születését? Elvágnád az éppencsak megszületett újszülött torkát? Vagy erőszakkal lefognál, begyógyszereznél, és kényszerabortuszra vinnél egy terhes nőt? Egyik sem épp emberi. És akkor finoman fogalmaztam.
Harmadrészt: a kapcsolatok kialakításához mégis mi köze bárkinek? Illetve, hogy az illetőnek mennyi erkölcsi érzéke van? A bántalmazást jobban kéne monitorozni, és fellépni ellene, de nem ez a módja.
Illetve: ahogy többen is írták, én is támogatnám, ha a gyermekvállalással járó kedvezményeket egy ingyenes tanfolyamhoz, és annak sikeres vizsgája után lehetne csak felvenni (mindkét fél számára kötelezően). Alap gyermekneveléssel kapcsolatos témák, taktikák, alap gyermekpszichológia. Minden gyerek előtt kötelezően újravizsgázva. Nyilván ezután is el lehet csszni a gyereket, de legalább jobb lehetőségei lennének, mint nélküle.
De egyébként legyünk őszinték: sehol semelyik kormánynak sem igazán célja, a valóban intelligens, gondolkodó, ép emberek kinevelése. Az ostoba, tudatlan tömeget könnyebb befolyásolni. Bár lehet van olyan ország, ahol nem így van...igazából szeretném hinni, hogy csak negatív vagyok. Viszont magániskolákon kívül már nem sok helyen lehet minőségi oktatást találni. De ez egy másik téma. Csak ezek alapján kizártnak tartom, hogy valaha is lesz bármiféle törvény, ami azt támogatná, arra motiválna, hogy az arra érdemesek vállaljanak inkább gyereket. Nem cél.
"3. annyi jogos belole, h buntessek szigorubban a csaladonbeluli eroszakot. de a megcsalast, erzelmi zsarolast stb nem is nagyon lehet ellenorizni, ebbol rengeteg visszaeles szuletne . ez igy ebben a formaban nem realis."
Simán vissza lehetne ellenőrizni a megcsalást, érzelmi zsarolást stb. A közösségi médiában elég nyom van, plusz a pszichológus szakértő is segíthet diagnosztizálni, hogy mi történik egy családban.
A megcsalást szerintem simán lehetne büntetni, bár itt több dolgot figyelembe kellene venni. Miért történt meg a megcsalás, hogyan történt, stb? Ha például egy férfi azért csalta meg a feleségét, mert "menőnek" gondolja magát, plusz romba döntötte más házasságát is (mert aki részt vett a megcsalásban, házas volt), az ellen elég alapos vádiratot lehetne írni. Főleg akkor, ha a szórakozása miatt a feleség - aki pl. magas rangú személy - mentális állapota romlana, nem tudna megfelelően teljesíteni, ami kihatna a cégre is.
Láthatod tehát, hogy egy ostoba "szórakozás" milyen láncreakciót indít el. Ez pedig már nyugodtan minősíthetű egy liberális társadalomban bűncselekménynek.
Az égvilágon semmi baj nem történne, ha egy ilyen férfit 6 hónap börtönbüntetésre ítélnék.
"sehol semelyik kormánynak sem igazán célja, a valóban intelligens, gondolkodó, ép emberek kinevelése"
Pedig rá lesznek kényszerülve, mert nagy bajok lesznek. A népesség kevésbé értelmi része (aki nem tör ki/nem találja magát fel) megteheti azt, hogy alja munka végez. Az olyan cégek taktikaja, mint pl. a Nike ma megteheti azt, hogy olcsó pénzért takarja össze a maga termékeit.
A jövőben azonban az ilyen munkákat robotok fogják végezni, akik sokkal jobb munkaerő lesznek. Nem fáradnak el, nem panaszkodnak, kevésbé sérülnek meg, stb. Ebből fakadóan ki fog alakulni a hasznavehetetlen emberek osztálya, akiket nem hinném, hogy a kormányok hosszú távon el akarnak majd tartani. Tehát a cél az értelmiségi emberek kinevelése lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#39
A bűnügyi nyomozás folyamatosan fejlődik, ma már pl. használnak DNS elemzést, meg térfigyelő kamerákat, ami a 19. században elképzelhetetlen volt.
Az új törvényekhez is meg lehetne találni a megfelelő bizonyítási eljárást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!