Kidobott a barátnőm, mert megvédtem a 12 éves fiától. Szerintetek normális a nő? 35F

Azt értsd meg, hogy nem a te gyereked. Megint más, ha a sajátodat pofozod, vagy másét. Egyiknek se vagyok a híve, de ha az élettársam az én gyerekemre emelne kezét, ugyanígy döntök. Mert nem az élettársam gyereke, hanem az enyém. És ezzel le is van zárva.

Én ezt elítélem, engem is ütött anyukám, és azt érte el vele, hogy nem bíztam benne, sosem tudtam hogy reagál ha valamit elmondok neki. Belőlem úgyis ember lehetett volna, ha nem vernek meg mert valamit nem úgy csinálok, ahogy nekik tetszik.

Az meg, hogy nem fogadod el, ha a nővel értenek egyet, a te bajod. A kérdés kiirasakor el kellett volna olvasnod, hogy a kérdést nem lehet törölni.

Kérdező, valamit érts meg. Egy szülő az esetek döntő többségében ösztönösen védi a gyerekét, akkor is, ha egy perccel azelőtt csúnyán összekaptak, így van az állatvilágban is, és így van az embereknél is. Ez olyan, hogy "én üvöltözhetek vele, de egy kívülálló egy ujjal sem érhet hozzá". Mellesleg ezért nehéz segíteni a családon belüli erőszak áldozatainak is, mert a bántalmazó a kívülállók előtt játssza az ártatlant, miközben a bántalmazott családtagok rettegnek és nem mernek segítséget kérni.

Na, de azért bízom benne, hogy itt bántalmazásról szó sincs, csak egy átlagos családon belüli hangosabb konfliktusról, ami simán lehet, hogy eleve a gyerek korával jár, nem tudom, én kiskamasznak vagy nagyobb kamasznak tippelném, amikor a gyerekek már elkezdik feszegetni a határaikat, és csak azért is ellent mondanak a szülőnek, mert le akarnak válni (ha nem is mondják ki, mert ez a vágy ekkor még nem tudatosul), és a legjobb nevelésnél is jönnek viták. Amikor egy kisgyerek elkezd önállóan járni, egy idő után ellöki magától a segítő kezet, és persze akkor még cuki, hogy igyekszik és erőlködik, próbálkozik, és egyedül akarja csinálni, de minél nagyobb lesz, annál erőteljesebbé válik ez a leválási folyamat, és jönnek a konfliktusok és a veszekedések. Aztán ha a szülő nem veszi észre magát időben, és rátelepszik a gyerekre, akkor odáig fajulhatnak a problémák, mint nekem az én szüleimmel. Persze, vannak dolgok, amiket nekik köszönhetek, és amit jól csináltak, de elfelejtettek kilépni a szülő szerepből, miután a tesóm és én is már felnőttünk. Na, de a te exed(?) és a gyereke itt még nem tartanak, és remélem, nem is fog bekövetkezni, de akárhogy is alakul, amíg a gyerek felnő, addig is átmennek néhány rizikósabb korszakon. Ha te ezeket pofonnal oldanád meg minden esetben, akkor gondold át, hogy kell-e egyáltalán neked gyerek, mert neked szülőként bölcsebbnek és türelmesebbnek kell lenned egy még kiforratlan személyiségű gyereknél.

Úgy látom van itt Pro és Kontra is, de azért gondolkodjunk egy kicsit.

Én is kaptam anno egy két fülest, ha túllőttem a célon, mégsem lett belőlem pszichiátriai öngyilkos eset.

Az anyát inkább tartom hibásnak. Nem normális az, ha egy 12 éves srác "leqrvázza" az anyját és ezt ő hagyja. Nyilván nem ez volt az első dühkitörése a srácnak. Ezt már korábban meg kellett volna fogni. A kérdezőt annyira nem hibáztatnám , neki szűkebb a tolerancia küszöbe, ami talán közelebb is áll egy normális családi légkör megteremtéséhez. Valószínűleg tartom, hogy a saját gyerekét nem hagyta volna ennyire elkanászodni.

Nem attól jó egy szülő, hogy sosem kever le egy fülest a gyerekének. Egy megfelelő mértékű füles képes lehet a gyerek egész életét befolyásolni és pozitívan. Negatív dolog ebből igen ritkán sül ki.

A szülő legyen következetes és igazságos. Egy gyerek nem beszélhet így egy felnőttel, mert mi felnőttek sem beszélhetünk úgy egy gyerekkel , mint egy kapcaronggyal. A felnőttel dolga, hogy ezt helyretegyük a gyerekünkben. Ha nem ez történik akkor a gyerek előbb utóbb megcsinálja a maga kis hülyeségeit és akkor mehetünk érte a rendőrségre. Nézzük csak meg, kikből lesznek inkább bűnözők, valószínűleg nem azokból, akik kaptak egy két fülest még időben.

50F