Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lesz ennek a vége? Úgy érzem még semmi sincs lezárva.
Figyelt kérdés
Elég hosszú a történetem de megpróbálom röviden összefoglalni. 5 és fél évig voltam együtt a párommal, februárban megvolt az eljegyzés is. Majd kb 2 hónappal ezelőtt szakított velem mondván, hogy ő még szórakozni akar, meg szabadságot akar még de tudja, hogy én vagyok neki az igazi de most szüksége van egy kis időre. Hát később megtudtam, hogy megcsalt a kolléganőjével, csak csók volt. A csók idején még együtt voltunk, másnap szakított velem. 1 hónapig még együtt laktunk mert próbáltuk megoldani de nem nagyon sikerült, ő folyton eljárt esténként otthonról bulizni és szerintem a nővel is találkozott. 1 hónapja költöztem el tőle és akkor egyből összejött ezzel a kolléganőjével. Elmondta nekem, hogy mennyire szereti őt mert ő nem mondja meg neki, hogy mit csináljon, akkor megy el bárhova amikor akar stb stb. Tehát élvezi, hogy azt csinál amit akar és nincs kinek megfelelnie. Már együtt vannak 1 hónapja azóta ugye, hogy elköltöztem. De mikor 3 hete utoljára találkoztunk a szemembe nézett és azt mondta, hogy tudja, hogy én vagyok neki az igazi csak most el lett rontva ez az egész. És pár barátnő meg barát után egymásra fogunk találni. Meg akart csókolni de nem tette mondván, hogy nem csalja meg az új barátnőjét. Egyszerűen nevetséges ez az egész. És azt mondta nem akar velem találkozni mert fél, hogy újra és újra akarna engem ha meglát. De szerintem ha pár hónap múlva találkozunk akkor is akarni fog ez nem ilyen egyszerű. Úgy érzem belemenekült ebbe a kapcsolatba, hogy elfelejtsen engem és a múltunkat. És nagyon furcsa ez a hirtelen boldogsága ezzel a nővel, felszínesnek tűnik az egész mindenki szerint. Az újdonság varázsa. Láttam rajta mikor együtt voltunk, hogy szenved és kb bemagyarázza magának, hogy ezt a csajt akarja. 2 hete beszéltünk utoljára, felhívott telefonon megkérdezte, hogy vagyok, azóta nem keresett. Úgy érzem még nincs lezárva teljesen ez az egész. Hogy még van jövőnk, talán nem együtt de barátokként vagy nem tudom. Annyi mindenen mentünk keresztül. Tudom, hogy én most nem kereshetem mert magának kell rájönnie, hogy mekkora hülye volt. Megpróbálom elengedni, és már egyre kevesebbet gondolok rá. Már nem sírok miatta vagy ilyesmi de nyílván hiányzik és szerintem én is neki valószínüleg ezért nem keres. Ja és mikor utoljára beszéltünk akkor azt mondta, hogy minden rendben lesz csak adjak neki egy kis időt. Kérdeztem, hogy mi lesz rendben? És azt mondta, hogy hagyjam most kicsit élni az életét, rendezni a dolgait aztán ki tudja mit hoz a jövő. De ez kicsit olyan mintha nekem várni kellene rá, pedig nem fogok. Sosem kért ilyet csak kicsit úgy hangzik. Szerintem maga sem tudja mi játszódik le benne és inkább belemenekül ebbe az új kapcsolatba, hogy segítsen neki elfelejteni a kapcsolatunkat. Nektek mi a véleményetek?2017. aug. 21. 13:15
21/23 A kérdező kommentje:
Hát természetesen veszekedtünk mint minden kapcsolatban. De ő úgy érezte, hogy én korlátozom őt mert sokszor kifejtettem a véleményem arról hogy nem kellene hajnali 4ig bulizni mikor reggel 6kor megy dolgozni. Nem tartottam jó ötletnek nyílván. Meg szóltam neki a bulikban néha, hogy ne igyon annyit mert persze rosszullét lett a vége és nekem kellett végignézni. És szerinte én ezzel korlátoztam őt. A szülei miatt veszekedtünk még mert irányítani akarták az életünket. Egyébként a szülei engem hibáztatnak mindenért és imádják az exem új barátnőjét. Nyílván mert a csaj hagyja magukat irányítani az exem szülei által. Mikor beszéltem vele utoljára telefonon ugye mikor ezeket mondta azt is elmondta, hogy milyen jó ezzel a csajjal mert ő nem mondja meg neki, hogy hova menjen, nem veszekszik vele. Hát kb ennyi, folyton ezeket mondja, hogy ezért olyan jó a csajjal. Semmi mást nem említ meg amiért jó lenne vele. Ja egyébként azt nem mondtam,hogy mi Bécsben éltünk, a csaj pedig lengyel.. Én hazaköltöztem mikor szakítottunk. Szerintem amúgy lassan beköltözteti a csajt a közös lakásunkba, undorító!!
2017. aug. 27. 08:33
22/23 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor igazából nem is illettetek egymáshoz. Ő még nem nőtt igazán fel, neki még buli az élet, és az sem érdekli ha nem alszik munka előtt, a lényeg a buli. Téged meg ez zavart, és megpróbáltad visszafogni, de ő meg csak a korlátokat látta benned. Hagynod kellett volna, ha neki ez megéri hogy másnap hulla, meg rosszul van, akkor csinálja. Pont hogy inkább neked kellett volna átértékelned a kapcsolatotok, hogy tényleg ilyen emberre van-e szükséged, és átbeszélni, nem állandóan veszekedni miatta, az senkinek nem jó.
23/23 A kérdező kommentje:
Igen tudom, most már. Buli buli hátán van most. Kíváncsi vagyok arra, hogy ez a nő meddig tűri ezt... Meg hát őszintén nem értem, hogy tud így elfelejteni majdnem 6 évet. Hogy teljesen száműz az életéből. Persze én sem akarok világi barátja lenni. De 3 hónapja még én voltam élete szerelme, jegyben jártunk most meg a lelkembe tipor. Ez normális? Remélem később rájön mekkora paraszt volt most. Azt mondja ő nem haragszik, na de aki nem haragszik az nem akarja megbántani a másikat és nem mond ilyeneket. Remélem a sérelmei ha elmúlnak akkor majd legalább belátja magának, hogy ezt nagyon nem így kellett volna elintézni. Én nem haragszok már rá mert a harag elég sok energiát emészt fel. Csak csalódott vagyok, hogy akivel együtt akartuk leélni az életünket ekkora egy paraszt lett. Teljesen száműzött az életéből. Még azokat a képeket is törölte amin kb 20an vagyunk rajta barátokkal. Teljesen el akarja felejteni ezt a majdnem 6 évet. Na de most aki nem haragszik, meg egy normális ember nem így viselkedik. Én például nem. Szép emlékként tekintek rá, szép volt, jó volt, elmúlt ahogy minden elmúlik.
2017. aug. 27. 17:15
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!