Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyerekkel együtt elhagyott a párom. Mit csináljak most?
15 évig voltunk együtt. Én mindig mondtam hogy gyereket szeretnék de ő sosem mondott erre semmit a második évig aztán megmondta hogy nem szeretne. Nem tudtam beletörődni. Depressziós lettem hisz ő aki szeret hogy nem akar gyereket tőlem. Olyat csináltam ami miatt elítéltek.. elfelejtettem bevenni a bogyót. Gyorsan teherbe estem, a barátnőimmel még viccelődtünk is ezen. A biztonság kedvéért a 12. hét után mondtam el a páromnak. Teljesen elhidegült, úgy beszélt velem mint egy kutyával és még az is előfordult hogy terhesen megütött engem, egyszer az arcom szélét ököllel. A kapcsolatunk pokolivá vált de engem egy idő után már csak az érdekelt hogy megláthassam a kisfiam. Sajnos sérülten született. A párom el sem jött a szülésre, meg sem nézte. Amikor hazahoztak a kórházból, direkt mindig úgy állt hogy ne lásson rá. Összetörte a lelkemet ezzel a viselkedéssel. Éjjel-nappal zokogtam. Eltelt 4 hónap, kiderült hogy megcsal és el akar költözni. Idézem azt mondta hogy "a kötelező gyerektartást kifizeti hogy ne legyen gondja a törvénnyel de ezen felül semmi mást ne várjak tőle, se anyagilag, se érzelmileg."
3 napja elköltözött. A cuccait itt hagyta, abban reménykedem hogy visszajön még érte és akkor meggyőzhetem de napok óta nem jön és a telefont sem veszi fel pedig kicseng, facebookon ismerősök maradtunk, gyakran zöld a pontja nap közben de nem nyitja meg amit írok neki. Még csak meg sem nézi.
Itt maradtam egy beteg gyerekkel és néha úgy érzem hogy ennél már a semmi is jobb. De nem adom fel csak hatalmas fájdalom van a lelkemben.
Köszönöm ha végigolvastad.
Így született meg a kicsi Voldemort, anyuka megőrült és mindenáron teherbe akart esni, apuka meg egy agresszív, verekedős baromállat.
Ennek már jó vége nem lesz.
Szerintem ordító kamukérdés, de azért válaszolok, mint fiktív szituációra.
Ritkán írok ilyet, de: megérdemelted.
Egyedül a gyereket sajnálom.
Azt nem értem, hogy ha a kapcsolatotok 2. évében megmondta, hogy nem akar gyereket, akkor miért maradtál vele még 13 évig? Vagy az a 15 év elírás?
Ettől függetlenül totál megérdemled a sorsod. Az a helyzet, ha tetszik, ha nem, csak saját magadat hibáztathatod a helyzetért amiben vagy.
A pasi nem fog visszamenni, szóval ne rajta rágódj, hanem koncentrálj a gyermekedre, mert neki nagy szüksége van rád és nagyon nehéz út áll előtted egyedülálló anyaként egy beteg babával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!