Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg bántalmazó lennék, amiért egyszer kihasználtam?
Volt barátnőmről és rólam van szó.
Szakítottam, leírta magát előttem, hozzátenném, hogy jó okkal (cserbenhagyott betegen, megcsalt, önző volt).
Kikötöttem a szüleimnek, hogy ne engedjék be a házba, ha esetleg jönne, és letiltottam mindenhol.
De persze apám egyszer beengedte, és akkor jött magyarázkodni, vezekelni, békülni. A békülés és a kapcsolat újrakezdésének reményében szexuálisan is akart rám hatni (a szakítást okozó problémánk részben a szexhez kapcsolódik), és elérte, hogy lefeküdjünk, meg is engedett olyan dolgokat, amelyekről előtte hallani sem akart, én pedig kihasználtam ezt.
Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de amint ott feküdtünk szex után, még mindig ugyanazt az undort éreztem tőle, mint embertől, és bevallottam, hogy egyáltalán nem szeretnék együtt lenni, eszem ágában sincs vele kibékülni.
Azóta is azzal jön, hogy tönkretettem, állandóan férfiellenes mémeket osztogat meg állítólag és bántalmazott nőként hivatkozik magára.
Jogos lenne ez, vagy inkább nekem van igazam abban, hogy 0 önkritikája van és teljesen vakon van?
Bánom, amit csináltam, ha visszaforgathatnám az időt, hozzá nem nyúlnék soha többé a szakítás után, de mégsem érzem úgy, hogy én bántalmazó lennék és ne érdemelte volna meg, amit kapott.
Én adok nektek egy fifti - fiftit, mindketten ugyanolyan hülyeségeket csináltatok...
Vonjátok le a tanulságokat és lépjetek tovább
Egyszerre elkeserito es meglepo az itteni emberek valasza. Hogy lehet egy kalap ala venni egy megcsalast es egy kihasznalast? Objektive nezve a csaj bune sokkal nagyobb.
Kerdezo szerintem jol tetted h szakitottal vele de kihasznalni tenyleg nem kellett volna mert igy valahol jogosan tunteti fel magat aldozati szerepbe.
34, 35
Megcsalás helyett mondjuk szakíthatott volna a csaj.
Úgy nyilatkoztok a kérdezőről, hogy nem is ismeritek őt. Közel sem biztos az, hogy a kihasználásában a bosszú játszott szerepet mint motívum, simán lehet, hogy a csaj tette magát neki és elcsábította, bízva abban, hogy ezáltal vissza kapja, majd a kérdező a szex után kijózanodott.
Továbbá a megcsalást semmi nem legalizálja. Ha a csajnak nem tetszik valami, akkor szakítson vele, de ne csalja a háta mögött. Ennél undorítóbb dolog a világon nincs, ráadásul az még egy külön misét megérne, hogy ezekután még a csajnak állt feljebb.
Aki számára pedig a hölgyemény tettlegessége eltörpül a kérdező magaviselete mellett, azoknál kíváncsi lennék ,hogy hogyan reagálnának ha őket csalná meg a párjuk :)
Én arra is kíváncsi lennék, hogy milyen válaszok jönnének fordított nemekkel.
Vajon hányan állnának neki a nőnek, ha elmesélné, hogy majdnem 2 hónapig volt kórházban (ráadásul nem betegség, hanem fizikai trauma miatt), aztán amikor hazakerül még mindig olyan állapotban, hogy csak a wc és az ágy között tud közlekedni, kemény ptsd-je van + legalább 10 féle maradványtünete, akkor a pasi
- semmit se foglalkozik a nővel, csak ilyen bő fél órás látogatásokra futotta, amíg kórházban volt
- mikor kikerül onnan, minden egyes nap tukmálja rá a szexet, miközben a nőnek 0 libidója van és türelmet kér
- miután már 100%, hogy aznap sem jön össze a szex, akkor nyíltan behisztériázik és hazamegy
- nem bír pár hetet várni, türelemmel lenni, mert neki megsérült a férfiassága, ezért, miközben a párja fekszik otthon, ő elmegy egy házibuliba, és berángat egy csajt egy üres szobába, vadul smárol, csöcsörészi, aztán amikor már húznák le a nadrágot, akkor jut eszébe közölni a másik féllel, hogy amúgy van barátnője
- ezt büszkén elmesélné a fent említett körülmények között lévő nőnek, és elvárna érte még buksisimit is, mert végül nem dugta meg, hurrá, most már legalább tudja, hogy kívánatos még mindig (másnak)
- szakítás után nem ért a szóból, zaklatja, rejtett számról hívogatja, megjelenik a házánál
De úgy tűnik, ha nő az elkövető, akkor szabad csinálni ezeket. :)
Ha a nő közölné, hogy a szakítás után hetekkel egyszer még kihasználta szexre a pasiját, és csicskáztatta kicsit közben mondjuk, akkor is lennének, akik megmondanák, hogy ez nem volt szép, de fele-fele arányban lennének azok mellett, akik azt mondják, hogy jól tette.
Szerintem olyan, aki azt mondaná, hogy még ő a rosszabb, 0 lenne.
Olyan is 0 lenne, aki azt mondaná, hogy jajjj, szegény pasi, biztos csak szeretetre vágyott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!