Tényleg bántalmazó lennék, amiért egyszer kihasználtam?

Volt barátnőmről és rólam van szó.

Szakítottam, leírta magát előttem, hozzátenném, hogy jó okkal (cserbenhagyott betegen, megcsalt, önző volt).

Kikötöttem a szüleimnek, hogy ne engedjék be a házba, ha esetleg jönne, és letiltottam mindenhol.

De persze apám egyszer beengedte, és akkor jött magyarázkodni, vezekelni, békülni. A békülés és a kapcsolat újrakezdésének reményében szexuálisan is akart rám hatni (a szakítást okozó problémánk részben a szexhez kapcsolódik), és elérte, hogy lefeküdjünk, meg is engedett olyan dolgokat, amelyekről előtte hallani sem akart, én pedig kihasználtam ezt.

Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de amint ott feküdtünk szex után, még mindig ugyanazt az undort éreztem tőle, mint embertől, és bevallottam, hogy egyáltalán nem szeretnék együtt lenni, eszem ágában sincs vele kibékülni.

Azóta is azzal jön, hogy tönkretettem, állandóan férfiellenes mémeket osztogat meg állítólag és bántalmazott nőként hivatkozik magára.

Jogos lenne ez, vagy inkább nekem van igazam abban, hogy 0 önkritikája van és teljesen vakon van?

Bánom, amit csináltam, ha visszaforgathatnám az időt, hozzá nem nyúlnék soha többé a szakítás után, de mégsem érzem úgy, hogy én bántalmazó lennék és ne érdemelte volna meg, amit kapott.