17 év után elhagyott az "ikerlángjáért", na de hogyan.., mit csináljak? Ilyen van?

Ötvenhetes

Az én szememben te is egyre lejebb kerülsz, ahogy egyre csak olvaslak.

Van ez így... :))

Szóval te sem vagy senkivel, csak egy emberrel. Ha valalivel van valamilyen emberi kapcsolatod, akkor minden egyéb kapcsolat nullázódik. Minden emlék, érzés, kötődés megsemmisül hirtelen.

Hát jólvan, nyugi. Értjük, higy te még így működsz, de ne legyél olyan butuska, hogy azt hiszed, csak te vagy a világon. :))

Nálam az, hogy valaki valakivel van, nincs összefüggésben, hogy mással hogyan van. Hisz ez két egymástól teljesen külön álló kapcsolat.

Ötvennyolcas.

Mi nem hiszünk semmiben sem.

Ötvenkilences

Hát mélységesen sajnálom a jövendőbeli pácienseidet... :((((

Miért írod le, hogy számodra a te istendefiníciód sehogy sem illik össze az orgiákkal?

Miben releváns ez a szubjektív kis dolog, ami csak benned van? Miért osztod meg ezt magadról?

Sajnálom, hogy számodra kusza vagyok. Remélem majd edzettebb elmével átlátod amiket írok.

Végigolvastam az összes hozzászólásomat, és nem érzékelek bennük ellentmondást. Sajnálom, ha túl egysíkú vagy, hogy te se érzékelj bennük ellentmondást.

Engem is szólít szerelmének, csak az sokkal másabb, alacsonyabb rendűbb. Amikor hozzá szól, olyan mintha egy isten szólítana meg egy másik istent, amikor hozzám, az olyan, mint két ember, akik szupermélyen egymásba vannak merülve.

Átcuccolt.., és? A többi szerelmünkkel se élünk együtt, még is szerelmesek vagyunk beléjük.., együtt vagyunk velük...

Velem is szerelmeskedik.

Miért akarna csak kettesben lenni velem, ha közben megoszthatjuk az élményt az ikerlángjával is?? Ezt nem értem.

És hogy a te szemedben ez miért van összefüggésben azzal, hogy együtt vagyunk-e, ezt végkép nem értem.

Nagyon sokat vagyok vele. Ma már együtt fogunk alduni hárman. Ma is több órát voltunk már együtt hárman.

Isten szektájába tartozom, ahogy minden más is.

Hát..., mi számít neked orgiának?

Vannak szexuális orgiák is néha, de általában érzelmi orgiákat tartunk. Akik akarnak barátok és szerelmeik, jönnek és közös érzéki meditáció.

Jól gondolod. Vagyunk egy páran, akár egy tucatnyian, és símogatjuk egymást, suttogunk egymásnak, szerelmeskedűnk, dédelgetjüm egymást, baráti szeretetet sugárzunk. Elég színes, mert mindenki valami elég nagy alkotásban van, és az egész egy nagy közösség, miközben nagyon egyedi és szélsőséges hullámokat termelnek egyesek.

Van aki rendszeresen remeg, meg amint valaki hozzáér egyből odagörnyed hozzá és öleli, imádja, szorítja, mindezt szinte végig csukott szemmel.

Másik kedvencem egy barátnak a bsrátnője, aki olyan lesz mindig mint egy kisgyerek, csak sétál körbe, csodál mindenkit, közben szinte végig sír. Gönyörű...

Szóval igen. A lelki összefonódás a(z igazából egyetlen) cél.

Hatvanas

Nem írtam olyat, hogy nem vagyok a társadalomnak a része.

Már azzal, hogy most írok ide, a részévé vállnék, ha eddig nem lettem volna az.

Igazából leírtam, hogy valóban eddig a miénk volt a fő száll, de mindig nyitottak voltunk arra, hogy majd jön az életünkbe olyan, aki a másiknál is jobb, vagy nagyon hasonló szinten jó, és akkor több "fő száll" lesz. De én nem nevezem ezt ilyen meg olyannak. Mindegyik teljesen egyedi, és mindenki tudja, hogy ki kinek mennyire közeli, fontos. Ezt csak érezzük...

Igen, a milyénk most egy mellék száll lett az övékhez képest. Mondjuk velem többször fontosabb, mint mással, de az ikerlángjával nem tudom mennyiszer, vagy mi van, de tudom hogy sok sokkal fontosabb, mint velem.

Mi köze a poliamorságnak a dolgok beimseréséhez?

Pont, hogy a monok élnek illúzióban, hogy ők egymásnak a legjobb, és a polik tudják, hogy millió tényezős folyton változó sorrend uralkodik.

Isten minden. A szeretetben is van önzőség ha egy olyan dimenzióját nézed. Magadnak is jót akarsz, meg akarod élni az érzelmeidet, neked is jól esik ha megoszthatod magad, tapasztalnak mások, és szeretnek.

Egyet értek. Attól különlögös, hogy csak a miénk. Senki sehogy nem lenne képes azt megélni, azt kialakítani, amit ki, ami köztünk van, mert mi alkotjuk itt és most.

Köszönöm, hogy próbálod felvilágosítani a "pszichológust", de nekem is fel kell téged.

Én nem feladtam magam. Nekem egész életemben nagyon meghatározó szerepet játszott, hogy hű legyek önmagamhoz, hogy valóban azt csináljam, abba egyezzek bele, amit én magamnak megfelelőnek( régen pedig csak akkor ha tökéletesnek) ítélek meg.

Egészen 20 éves koromig mondhatni nem voltak barátaim, az iskolatársaim 98%a kifejezetten ellenszenvezett velem, romantikus kapcsolataim ritkák és rövidek voltak, mert rengeteg embert elutasítottam, akivel meg megpróbáltam, nem viselte el, hogy nem tud egy kicsit sem hatni rám.

Később rengeteg munkahelyről küldtek el, mert kiálltam magamért különböző helyzetekben, és nem hagytam, hogy ne egyenlőnek kezeljenek, sőt talán régen elvártam azt is tudat alatt, hogy engem maguk fölé helyezzenek, mert mindig is tudtam, hogy nekem nagyobb képességeim vannak, mint másoknak. Iskolában is kb elvártam, hogy a csapatjátékoknál én legyen a fő vezető, még akkor is ha nem volt vezetői lehetőség az adott játékban.

Amit írtam, hogy kerestem magam 21-22 éves koromban, az nem az volt, mint sokaknál, hogy elveszítik az identitásukat, mert nem tudnak dönteni, hogy milyenek is ők, és mit akarnak magukból kihozni emberileg, hanem ennek az ellentéte. Én annyira tudtam mit akarok, ki vagyok, hogy nagyon gyorsan fejlődtem, és egyre kevesebb embert akartam az életembe, mert nem akartam tőlük semmit. Éreztem, hogy engem nem éltetnek, amit én meg akarok élni, azt ők nem is érthetik.

És eljutottam oda, hogy ez így nem jó, hogy senkivel sem csinálok semmit, szóval valamit elrobtottam, és nem tudtam rájönni mit, vagy mit kéne csinálni.

Valamint a világról alkotott tudásom nem volt számomra megfelelő. Rengeteg kérdésem volt mind a világ természetét, mind felépítését illetően.

De én egész életemben egy nagyon stabil, önálló, és NEM befolyásolható voltam.

Én sose éreztem magam rosszul tőle.

Emlékeznék ha lett volna valami.