Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 17 év után elhagyott az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

17 év után elhagyott az "ikerlángjáért", na de hogyan.., mit csináljak? Ilyen van?

Figyelt kérdés

23 éves koromban összejöttem egy 25 éves férfival. Ennek több mint 17 éve. Ő mindig nagyon spirituálisnak vallotta magát, ami látszódott is rajta. Áradt belőle a bölcsesség, értelem, szeretet, és tisztelet. Ezért is szerettem bele, mert akkoriban megrendült a hitem, kerestem önmagamat is, istent is, és meg akartam érteni a világot. Ezekben ő tökéletes volt. Sokáig csak beszélgettünk, barátok lettünk, és rengeteget rengeteget beszélgettünk. Újra megtaláltam az utamat, majd összejöttünk.

Mindig azt mondta, hogy "ritka hatalmas kincs" vagyok, és hogy spirituálisan sokkal fejlettebb vagyok az embereknél, és ezért is van velem, mert mindketten közelebb vagyunk istenhez, mint az embertársaink.

Sose volt kérdés, hogy milyen a kapcsolat. Mindig tudtuk mire gondol a másik, mit érez. Nekem is és neki is egyértelmű volt, hogy egy életen át együtt leszünk. Mindig úgy beszéltünk, terveztünk, hogy ez magától értetődő.


Na most jön a csavar...

Teltek a mindennapok. Unalmas munka, mennyei együtt levés. Kint voltunk az utcán, beszélgettünk, nevetgéltünk, szerelmesek voltunk, egyszer csak miközben éppen mondott valamit, mondat közben megállt, elnémúlt és csak meredt előre. Kérdeztem, hogy baj van-e, mert sose látram még olyannak. Szó nélkül megindult nagyon gyors léptekkel előre. Nem lepődtem meg nagyon, mert nagyon figyelmes, mintha hátul is lenne szeme, figyeli a környezetét, hogy hol segíthessen, azt hittem valami van, valakin segít, szóval én is mentem utána és kerestem, hogy vajon hova megy, mit lát. Pár másodperc után látgam, hogy olyan 50-60 méterre tőlünk egy nő ugyanúgy ahogy a párom( vagy volt párom...) gyors léptekkel halad felénk, és meredten bámul a párom szemébe közbe.

Se szó se beszéd összeölelkeztek. Azt hittem, valami rég elveszett ismerős, amíg azt nem kezdték el egymásbak mondogatni, hogy "szerelmem".

Mi a párommal rengeteget meditáltunk az utóbbi 17 évben, és ő nagyon emelkedett állapotba tudott esni. Ilyenkor érződött belőle. Máshogy, lágyabban viselkedett, nézett, és a hangja is teljesen más volt. Itt is ez volt, de még is más, mint amiket eddig tapasztaltam.

Ez ment kb 2 percig, MAJD UTÁNA BEMUTATKOZTAK EGYMÁSNAK.

Utána elérhetőséget cseréltek, és csak utána fordult oda hozzám a párom, és azt mondta, hogy az a nő az ő ikerlángja, és hogy mostantól vele és kizárólag vele lesz, mert minden idejét vele akarja tőlteni haláláig.

Én teljesen ledöbbentem. Komolyan azt hittem valami rossz vicc.

De utána újra elkezdtek beszélni. Megbeszélték melyikük milyen körülmények közt él, és hogy ki költözzön hova, mindezt pár másodperc alatt. Azt beszélték, hogy a párom fog hozzá költözni, és mondta nekem, hogy mihamarabb jön majd a cuccaiért és hogy "végtelenül sajnálja", de most elmennek együtt a nőhöz, ergó már is hozzáköltözik.


Mindez pár órája történt, azóta próbáltam hívni, de csak csörög, ki se nyomja, nem is veszi fel. Ez azt jelenti nála, hogy "fontos" meditációban van, amit nem akar megszakítani.


Most ez mi a büdös franc???

Elveszítettem életem szerelmét, életem értelmét egy pár perc leforgása alatt????


Tudtam mi az az ikerláng, de sose beszéltünk róla komolyabban, most meg úgy tűnik emiatt fordul fel az életem.


Írjatok valamit, mert esküszöm megőrülök...



2022. jan. 19. 20:35
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/75 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem csak trollkodik, de baromi jól csinálja.

Amúgy, ha létezik ez az ikerláng dolog, akkor se így működik.

Létrejöhet egy pillanat alatt a nagy egymásraismerés, de az ikerlángok útja egymáshoz nagyon nem ilyen sima és kikövezett. Egyrészt halálra rémülnek attól a vonzástól/függéstől, amibe kerülnek a másik miatt és ebből nagyon hamar hanyatt-homlok kimenekül valamelyik fél. Akárhol írják le az ikerláng kapcsolatok állomásait, benne van a mágneses vonzalmon túl az is, hogy szét fognak robbanni. Nemhogy összeköltözés meg babaprojekt két nap után basszus.:DDD Évekre vagy akár örökre elveszítik egymást, mert olyan elviselhetetlen kiszolgáltatottsággal jár a másik felé ez a kapcsolat és ha valamelyik fél gyáva ennek kitenni magát, akkor az el fog menekülni. És elég ehhez az is, ha csak az egyik fél gyáva.

Szóval nem, még ezoterikus szemszögből sem életszerű a mese, de amúgy jó képzelőerőre vall és nagyon cuki.

2022. jan. 21. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/75 A kérdező kommentje:

Nos újra este van...


Ma az történt, hogy hívtam a párom többször és beszélgettünk hármasban, volt, hogy videóztunk, de főleg én és a párom szerelme beszélgetünk. Árad belőlük a mennyország.



Negyvenhármas

Örülök, hogy így érzel.

Köszönöm neked.


Negyvennégyes

Igen poliamorok vagyunk. Emlékszel, írtam, hogy az évek alatt több szerelmünk volt.

És volt, hogy egyszere több volt.


Jézusra is ilyeneket mondhattak?


"Gondolom a nem volt még kész rá dolog azt jelenti, hogy nem tudott azonosulni a fazon értékítéletével."

Nopp


Teljesen félreértesz engem.


Aha. Kémiai anyagok...

Oké.., akkor az nem a miértje?


Nem úgy lehet mérni, ahogy te gondolod.


Veszélyes??

Fogalmad sincs miről beszélsz.

Mi egymásra hatunk folyamatosan. Együtt fejlődünk, segítjük egymást minden szinten, amikre képesek vagyunk. Egy csapat, egy cél...


Hol jó nekem???

Hol nem jó nekem????!!!!

Hisz az a személyiség, érző létező akit imádok minden egyedisége és jósága miatt, hihetetlenül nagy jót él meg, egy másik csodálatosan szép érző létezővel.

És hogy ebből a hihetetlen szerelemből, kapcsolatból gyermek születik, aki ilyen körülményeket fog kapni... varázslstos.

Annyira boldog vagyok, hogy most is sírok. :')))

Annyira szeretem őket, és annyira jó nekik...!!


Az lényegileg mindegy, hogy lefekszünk egymással, mikor hogyan tesszük ezt.

Ma is, tegnap is volt fizikai szerelmeskedés is, és ezen belül szex is.

Csodálatos tapasztalatok ezek, mint minden más meditáció.


"ezt a nyitott kapcsolatosdit, másokkal való szerelem megélését, meg ilyesmi"

Aha... hát ezt az egy példát pont én vezettem be, sőt nekem már két kapcsolatom volt mással, mikor neki lett az első.


El kéne zárni?

Érdekes. Ahogy én látom, bárki aki találkozik vele, kedveli.


Meg fogom nézni a filmet. Tetszett az előzetese.


A "pasi" egy szolgája istennek, nem vallású, de minden vallást kepvisel.


A szcientológia, nem vallás.


Megyvenhetes

Az egyik amit küldtél az, amit mi megélünk, a másik amit a lélek "él meg", ami a lélekben van. Most nem lelkek, tökéletes végtelen, istenek vagyunk, hanem emberek egy nagyon sűrű világban.



Negyvennyolcas

"Miert kerdezed meg itt az embereket, hog, van-e ilyen, ha szenttul meg vagy gyozodve, hogy nem csaptak be teged?"

Én tudom, hogy van ilyen, már kiskamasz korom óta.

Nem kérdeztem, hogy van-e ilyen.

Azt kérdeztem, hogy van ilyen, hogy 17 év után elhagy, na de úgy, ahogy leírtam kérdésben utána.


Általában megoldottuk, hogy ugxanazt dolgozzuk, így a hívást igazából arra értettem, amikor nem dolgoztunk együtt.

Nem szeretnék erről beszélni. Nem publikus a munkám.


Mi lesz így velem? Nem egyértelmű az eddigiekből?

Majd együtt élünk, és boldogok leszünk. Sokat gyakorlunk továbbra is. Bár ti gyakorlás alatt biztos mást értetek. Nekem a meditáció, vagy szerelmeskedés is gyakorlás.


Nekem mindegy, minek hívod. Nem tudom, mi az a keresztmami, de ha azt jelenti, hogy velük hamróniában, egységben élek, és egy csapatot alkotunk, amibe gyermek születik, akkor igen.

A barátaink is elég nagy szerepet tőltenek az életünkbe. Elég népszerűek voltunk így is, de most hogy a szerelmem összejött a lelke másik felével, még jobb lesz.

Nagyon örülnek ennek.



Negyvenkilences

Egyáltalán nem értékelem le a szerelmi kapcsolatok fontosságát. Sőt...


Mi az, hogy nyitott kapcsolat? Van zárt is? Ezek mit jelentenek neked?

Én úgy látom, hogy van a kapcsolat, ami két tudatosság, személyiség, érző létező között jön létre. Ennyi. Nem nyitott, vagy más, hanem nagyon erősen szerelem alapú. És mással is van, csak eddig nem találtunk olyat, akit egy életre akarnánk magunk mellé.


Félreléphessek? Honnan? Istenhez vagyok hű, mindenkit tisztelek. Mindenkivel együttműködök, mindenkihez hű vagyok.


Hát nem tudom. A mennyországban végtelen számú lélek végtelenül szereti egymást, és nincs semmi nyoma leértéktelenedésnek.


Hát persze, hogy fontosabb, hisz ő nem csak, hogy olyan, akivel egy életre akarnánk, és nem is olyan, aki még a másiknál jobban kompatibilis veled, de maga az ikerlángja, az abszolút tökéletes, akivel ráadásul, lelki szerelmet tud megélni.


Rákerestél.., és idézetektől rosszul lettél. És? Ezt miért mondod? Hogy releváns?



Ötvenes

Te egyszerre csak egy emberrel tudsz együtt lenni?

Barátokkal is rengeteget vagyunk, egyéb szerelmekkel is rengeteget vagyunk.


És hát hogy ismerkedtünk.., millió dolgot csinálunk..., elég aktív életünk van, nagyon sok szempontból.

2022. jan. 22. 01:39
 53/75 A kérdező kommentje:

Övenegyes!

Igen, van robbanás, akkor ha van valami nagyobb betegség, akkora, hogy elburjánzon.

Ha nincs, akkor nincs robbanás.

Csak mert te kizárólag az átlag emberek szintjén gondolkodsz, ne hidd, hogy valami nincs vagy nem máshogy műmödik, mint az általad belátott spektrum.


Csak nézd meg miket írsz.

Halálra rémülés, menekülés, kiszolgáltatottság...

Csupa teljesen kezdő tulajdonságokat, sőt, betegségelet írsz.


Nem nézem ki belőled, hogy ismernéd az ezotériát. :))

2022. jan. 22. 01:45
 54/75 anonim ***** válasza:
91%

#50 vagyok.


Igen, egy emberrel. O a tarsam minden teren, o eletem szerelme. Ha masokkal lennek barmilyen kapcsolatban, akkor meg magamat is egy szelhamosnak tartanam, a paromtol pedig kifejezetten undorodnek, ha mellettem mas novel/nokkel lenne es meg "lelkizni" sem maradnek vele.


Alandoan ellentmondasosan irsz, belegabalyodsz a sajat hulyesegeidbe.

🤥


Eloszor azt irtad, hogy 17 ev alatt folyton egyutt voltatok, meg munkaidoben is egymassal foglalkoztatok, tehat KIZART, hogy az exed mar ismerte volna ezt a not..fizikai keptelenseg!

Aztan azt irod, hogy ja amugy melletted volt 30 masik noje...

Tehat? Hogy van ez? Egyutt huzogattatok jobbra-balra a tindert? Gyertyaval a kezedben ott ultel az agy mellett, mig ok szexeltek es kozben jot beszelgettetek?! 🗣️👁️➡️🫂😍

Ezt fejtsd mar ki legyszives. 🤔


A munkarol is ossze vissza irsz. A munkaideje 90%-ban veled beszelgetett..es ezert is zarod ki annak a lehetoseget, hogy a mostani ikerlangjat korabban ismerte volna.

Kivancsi vagyok, hogy vajon az altalad ismert 30 no, hogyan turte el, hogy a parjuk (vagyis exed) folyton veled beszelget, aztan a szabadideje 100%-at is veled tolti?!🧐



En nem szeretem sertegetni az embereket, de az oszintet mindig leirom.


Konkluzio/diagnozis👩🏻‍⚕️: te melyen hiszel ebben az egeszben, sot olyannyira, hogy a sajat magad altal krealt kis vilagba menekulsz, hogy atelhesd mindazt amiben hiszel. Nem zarom ki a skizofreniat es azt sem, hogy valamelyik pszichiatria zart osztalyarol irogatsz itt nekunk.

2022. jan. 22. 04:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/75 A kérdező kommentje:

Ötvennégyes...

Hát nem tudom.

Az előbb írtam le. Nem tudnád csak visszaolvasni?

Najóó...

Leírom neked külön.


Azt mondod belegabalyodok. Láttál az eddigi írásaimból bármilyen zavart? Bármi olyat, amikor azt érezted belőlem, hogy én "belegabalyodok"? Hogy nem tudom mi hogy van?

TE gabalyodsz bele...


Semmiféle ellentmondásosat nem írtam.


Azt írod, hogy hogy van, hogy folyton együtt voltunk, és még is ismerkedtünk, mással voltunk, stb...

Pedig ötvenes!, pont neked írtam az 52# végén. Idézem:


"Ötvenes


Te egyszerre csak egy emberrel tudsz együtt lenni?


Barátokkal is rengeteget vagyunk, egyéb szerelmekkel is rengeteget vagyunk.



És hát hogy ismerkedtünk.., millió dolgot csinálunk..., elég aktív életünk van, nagyon sok szempontból"


Olvasd el kérlek a válaszaimat mielőtt újra reagálnál. Vagy akkor minek írjak, ha nem olvasod?


Itt írom, hogy sokszor többen vagyunk együtt egyszerre, és hogy eljártunk ezernyi helyre is, fizikailag.


Kérlek, légy figyelmesebb!


Igen, folyton együtt voltunk. Talán a leghosszabb idő, amit külön tőltöttünk, fél nap lehetett. Nem tudom őszintén, de nem emlékszem semmikorta, amikor szünetelt volna az együtt levés.


Tehát...? Tehát mi? Mi "hogy van ez"? Mit kell magyarázzak? Mit nem értesz?


Mi az a tinder?


Mit jelent az, hogy együtt huzogattuk-e jobbra-balra a tindert? Ez mi?


Háát. Nem. Nagyon nem. De volt hasonló, hogy beszélgettünk is, miközben ő szerelmeskedett mással, de nagyon sokszor volt hármas, meg többes.

De a szex sokszor nagyon utolsó volt, rengetegszer nem volt szexuslitás, nem volt szex, szexuális izgalom.


Gyertyát nem fogtam, de volt olyan is, igen.


Sajnálom, hogy úgy érzékeled, hogy össze-vissza írok.


"A munkaideje 90%-ban veled beszelgetett..es ezert is zarod ki annak a lehetoseget, hogy a mostani ikerlangjat korabban ismerte volna."

Nem! Ezt TE látod bele. Én ilyet nem írtam.


Ha sose érintkeztünk volna egy másodpercre se a 18 év alatt, míg dolgoztunk, akkor is pontosan ugyanennyire kennék biztos abban, hogy az ikerlángját nem ismerte eddig, egy milliomod százalékkal sem kevésbé.

Nem ezért zárom ki. Ez nem játszik közre. Ezt csak egyes embereknek írtam, mert mást nem fognak fel, nem ismerik a bizalom világát, ezért kellett valami, ami nekik is bizonyosságot ad, és ez a fizikai limitáció.


NEM! az exem. Jelenleg is együtt vagyunk, és együtt is maradunk.


Munkaidőben is volt, hogy másokkal is beszéltünk közös hívásban, de ez ritka volt. Általában csak egymással beszéltünk.

A szabadidőnkben viszont sokkal jobban megosztottuk egymást más emberekkel és dolgokkak. Mint egyéb szerelmek, barátok, néha családtagok, és persze ismerkedés fizikailag és nem fizikailag, és egyéb sok más nem feltétlen emberi kapcsolatokhoz köthető cselekvés.


Olyan mintha nem értenéd az alap matekot. Pl képzeld el, hogy van 10 ember. Mind együtt vannak egy óráig. Akkor összesen mennyit voltak együtt? Minden egyes ember 9 másikkal vokt együtt egy órát.

Te úgy gondolkodsz, hogy ez lehetetlen, mert sok óra az eredmény, pedig csak egy órs telt el.

Én pedig azt mondom, hogy ezek egyszerre történtek, így mikor pl hárman együtt voltunk, akkor az nekem 1 óra a párommal, és 1 óra a másikkal.

Te úgy beszélsz, mintha 2 órával kéne hogy elszámoljak, miközben én integetek, hogy hahóka, de hát én egyszerre voltam velük, szóval az nem 2 óra, hanem 1.

Így már érted végre?


Sajnálom...

Kívánom, hogy ismerd meg önmagadat.

Most úgy érzem magam, mintha egy 2 éves kisgyerek adott volna nekem egy elméletet kvantum fizikából.

Nem vagyok a diszkrimináció híve, de ritka amikor egy két éves kvantum fizikáról gondolkodik.

Neked se kéne "diagnózis"aidat kiirogatni, mert nagyon ciki.

Mintha egy született vak embert kérnél meg, hogy mondja el, hogy mi volt egy némafilmben, amit "megnézett", és ő az előadás közbeni zajokról kezdene mesélni, hogy szuszogott, meg néha kattogott valami eszjöz( amiről ment a film), meg egyszer elszállt mellette egy szúnyog, te meg közben a filmről akarsz tudni, és ő is azt hiszi, hogy a filmről beszél, miközben képtelen lenne elképzelni azt, hogy mennyire mélységesen fogalma sincs arról, amiről beszélni akar.


://

2022. jan. 22. 05:50
 56/75 anonim ***** válasza:
89%
Egy pszichiáter mind a 10 ujjadat megnyalná örömében, lehet még a lángodét is, meg az ő lángjáét is.
2022. jan. 22. 05:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/75 anonim ***** válasza:
89%

Minel tobbet irsz annal jobban asod el magad...


Nem, nincs veled, mert a masik novel van :)

2022. jan. 22. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/75 anonim ***** válasza:
74%
milyen istenben hisztek?
2022. jan. 22. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/75 anonim ***** válasza:
65%

Amugy pszichologiat vegeztem.


Erdekes amugy, hogy Istenrol irkalsz..holott orgiakon veszel reszt. Ettol meg nyilvan lehet valakinek hite, de a ketto sehogy sem illik ossze. Kusza vagy. Ha vegigolvasnad az osszes eddigi hozzaszolasodat, akkor latnad, hogy telis tele vagy ellentmondasokkal.

Meg azt irod, hogy ti meg egyutt vagytok..szerelmesek vagytok egymasba..de azert atcuccolt a masik nohoz, OT SZOLITJA: SZERELMEMNEK, vele szerelmeskedik...veled pedig videon ertekezik es nem akar kettesbe maradni veled. Ez aztan a nagy "egyuttleves"! 🤣🤣🤣🤣


Amugy ird mar le, hogy melyik szektahoz tartozol es milyen gyakran veszel reszt orgiakon? Gondolom annak a lenyege az erzelmi osszefonodas! Mindenki kotodik mindenkihez..🤣🤣🤣🤣

2022. jan. 22. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/75 anonim ***** válasza:
89%

Hogy adták utolsó a diplomádat? Ezért vagyok ilyen rossz véleménnyel a pszichológusokról. A kérdező látásmódja tényleg sajátos logika szerint megy, de mivel meditálnak, nyilván nem a keresztény, katolikus Istenben hisznek, hanem egy nagy feljebbvalóban, amit ők a valódi, igaz Istennek tartanak.


Le is írta, hogy a társadalomnak nem része szerinte, illetve elutasít olyan fogalmakat, illetve máshogy értelmezi őket, mint ahogy mi. Nekünk a szerelem nem olyan, mint nekik. Nekünk az ikerlángosdijuk a szerelmünk, az ő szerelmük pedig ez alatt áll, és a kettő megfér egymással úgy, hogy van egy aktuálisan "fő" kapcsolatszál köztük. Eddig az ő közös kapcsolatszáluk volt a fő szál, ezért fért meg náluk a többi "szerelem" másokkal, kíváncsi vagyok mit gondol a kérdező erről, hogy most az ő kapcsolatuk lett e a mellékszál, bár polik révén az életben nem ismerné el, hogy nem egyenrangúak a kapcsolatok..


Abból indulnak ki, hogy a szeretet nem önző. Ami nem igaz, nincs is önzőbb és egyben szebb dolog a szeretetnél:) Anya-gyerek kapcsolat, testvér-testvér kapcsolat, szerelem, párkapcsolat, mind ösztönösen önzésen alapul, nem kell mindent megosztani másokkal, attól különleges az érzés, hogy csak a tiétek.


Amúgy szerintem náluk ŐT IS szerelmemnek hívja, vele IS szerelmeskedik, csak majd picit később, esetleg mégkésőbb majd hármasban is.


Nagyon etikátlan így kinevetned, pláne hogy ilyen szinten befolyásolható és egy olyan veszélyes ember és annak hitválágának rabja, aki rá tudja venni, hogy feladja önmagát és a saját vágyait, hogy a férfiét átvehesse.


Volt egy ilyen sorozatgyilkos is, aki sosem gyilkolt, de olyan befolyása volt mások gondolkodására spirituális síkon, hogy sosem kérdőjelezték meg a követői, teljesen vakon követték. Ez a fajta befolyás rendkívül veszélyes, ez a fajta meggyőzőképesség.. elhiteti a másikkal, hogy akkor különleges, ha megérti amit ő mond, akkor is, ha társadalmon kívül állnak. Ilyen spirituális csoportban volt nemrég az a baba is, akit elvettek a szüleitől, mert nem akarták anyakönyveztetni.. és ugyanilyen minden vallás is.. Ugyanaz a meggyőzőerő, csak más más céllal. A másokra veszélyes célúakat hagyni szokták, de amik csak az egyéneket érinti, hagyják, hogy úgy tegyék tönkre magukat, ahogy szeretnék.. pl szcientológusok


Borzalmas, ijesztő és egyben jó is, hogy ennyi ember önmaga életéről szabadon dönthet, csak a gyerekvállalást kellene az ilyen környezetből tiltani, szerencsétlennek esélye sem lesz, ha ebbe születik.


Nem lehet a kérdezővel mit kezdeni, amíg nem csalódik elég nagyot az istenített férfiban, addig ilyen lesz, minden magyarázatát elhiszi, akármilyen rosszul is érzi magát közben.

2022. jan. 22. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!