Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért halogatja egy nő a randi?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért halogatja egy nő a randi?

Figyelt kérdés

Már az első randit is többször lemondta. A másodikat pedig már még többször lemondta. Milyen ötletetek van? Mi értelme lehet ennek?

Tény hogy elfoglalt, de nem ennyire, hogy ne legyen pár szabad órája.

Már rá is kérdeztem, de azt mondta, hogy "szeretne találkozni, de most nem jó"

Ötletek?



2017. jan. 1. 18:25
1 2 3 4
 21/31 A kérdező kommentje:

Mikor lemondta a randit, akkor volt olyan, hogy közben mi ugyan úgy beszélgettünk, volt olyan is h max egy órára tűnt el. Ez elég rövid egy randinak mással.

Most már napok óta nem beszéltünk. Félig rajtunk kívül álló okoból, másrészt pefig sztem nem is baj. Én nem szeretek játszmázni, szval keresem az embert ha hiányzik. Eddig ő is sűrűn rámírt. Szeretném mihamarabb eldönteni, hogy mi lesz ebből. Nyilván nekem ez a bizonytalanság a legrosszabb. Nincs kedvem más nőkkel foglalkozni, mert őt már nagyon megkedveltem. Ha tényleg igazatok van, és annyira sem képes, hogy szövegesen annyit írjon, hogy ne haragudjak de nem akar már találkozni, akkor nagyon csalódott leszek, és nem csak amiatt, hogy nem jöttem össze a lánnyal, hanem hogy félreismertem ennyire valakit.

A hétvégémet még nem tudom, hogy itthon töltöm-e, de ha eldől akkor megpróbálok egy utolsó randit kérni tőle. Már csak azért, hogy ne legyenek kétségeim abban hogy ő mit akar.

Majd leírom h, hogy sűlt el a dolog, akár pozitív akár negatív irányba.

2017. jan. 3. 23:02
 22/31 anonim ***** válasza:
#20: Na igen, ez a tipikus 22-es csapdája, mert hogyan ismerkedhetnél meg valakivel, és hogyan "előzhetnél meg" más férfiakat, ha a nő eleve ritkán kommunikál veled. Eleve esélyt sem adnak arra, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, hogy az érdekesebb arcodat mutasd meg, mert hetente jó esetben 1 levelet szánnak rád, aztán meg kb. a te hibád lenne, hogy miért nem voltál elég gyors és érdekes, miért előzött meg más férfi. Na de ha meg az egyik héten ír neked a csaj, te írsz neki, ő megint egy hét múlva válaszol, akkor a második levélben akkor sem kezdhetsz rögtön azzal, hogy adja meg a számát vagy találkozzatok, hiába már 2 hete "beszélgettek". Sajnos ez a netes ismerkedés egyik hátulütője, ha csak az egyik fél képes normális tempóban válaszolgatni, a másik meg nem, és esélyt sem ad arra, hogy közelebb kerüljenek hozzá, akkor így ennek nem sok értelme van. Pedig normális levelezési tempóban netes beszélgetéseknél is 2 hét alatt simán el lehetne jutni a randiig is, de valahogy én is mindig ilyen "elfoglalt" nőket fogok ki, akik hol gyakrabban válaszolnak, hol ritkábban, de én pl. hiába írok nekik már akár másnap is az ő mondókájukra, ha ők arra csak napok vagy egy hét múltán válaszolnak (ha válaszolnak). Te hiába gyorsítanád fel az ismerkedést, ha ők erre nem hajlandóak. Amúgy meg tapasztalataim szerint a nők legalább 90%-a olyan, hogy ha te nem keresed őket, akkor ők sem fognak téged, vagy csak én vagyok annyira szerencsétlen, hogy zömmel ilyenekbe botlok.
2017. jan. 3. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
#21: A mai világban nem nehéz "félreismerni" valakit, és nem is feltétlenül a te hibád, ha kiderül valakiről, hogy nem olyan, mint amilyennek hitted. Mert pl. veled is elhitette a csaj, hogy akar veled találkozni, és nem mondta meg azt, hogy valójában nem akar, tehát nem mondta meg azt, hogy ő gerinctelen és gyáva nemet mondani. Nem a te hibád, hogy próbáltál hinni neki, és próbáltál türelmes lenni, csak sajnos sokszor ez sem célravezető. Ha túl gyors vagy, az a baj, ha toleráns vagy, és elnézel másnak ezt-azt, az a baj. Mivel neked fontosabb volt a csaj, mint te a csajnak, így nyilván te próbáltál alkalmazkodni, tűrni neki, és azon agyaltál, hogy ne cseszd el azzal, hogy türelmetlen vagy, mert akkor meg az a baj, hogy sürgeted. Sajnos sok hazug és gerinctelen nő van, nekem volt már olyanhoz is szerencsém, aki először a saját szemembe mondta, hogy elmehetünk valahová, és a segítségemért cserébe még fizet is nekem egy sört, aztán meg mikor rákérdeztem, hogy ez meg ez a nap jó lenne-e neki, akkor azt válaszolta, hogy hát de neki vőlegénye van, és nem lenne jó, ha mi ketten találkoznánk. Nem vagyok agresszív típus, de az ilyeneket tudnám szemen köpni, undorító ez a hozzáállás, és sajnos sok nő hazudozik mindenfélét, mert ebben az esetben is nyilvánvaló, hogy valamelyik alkalommal ő is hazudott nekem. Sok nő játszmázik, mert megtehetik, aztán meg csodálkoznak, hogy azt kapják vissza a férfiaktól, amit, és még ők játsszák a sértettet és felháborodottat.
2017. jan. 3. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 A kérdező kommentje:

Remélem, hogy a hétvégén rá tudok érni, és így lesz alkalmam elhívni őt. Aztán ha ezt is lemondja, akkor tényleg nincs tovább.

Majd megírom mi lesz. Remélem én leszek a ritka pozitív példa, hogy ettől független jól is elsülhet a dolog, és tényleg csak sok dolga volt.

2017. jan. 3. 23:24
 25/31 anonim ***** válasza:
Legyen így :)
2017. jan. 3. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 A kérdező kommentje:

Mint írtam megosztom veletek a történet végét. Igen, tényleg vége lett a történetnek. Igazatok volt, nem tudta vagy nem akarta elmondani hogy nem érdeklem. Sajnos tényleg gerinctelen volt, mikor rákérdeztem is csak kitérő válaszokat adott, és még úgy állította be, hogy én vagyok a szemét.

Most mérhetetlenül csalódott vagyok, de valahol tudom hogy nem egy ilyen nő kell nekem. Sajnos még fáj a dolog.

Köszönöm a sok kommentet, és a tanácsokat!

Nem én lettem a ritka pozitív példa.

2017. jan. 5. 08:09
 27/31 anonim ***** válasza:
Sajnos erre számítani lehetett, de fel a fejjel. Igaz, az nem vigasz, hogy sajna sok nő ilyen, és hogy a mai világban majdnem a lehetetlenséggel határos normális, tisztességes nőt találni, de hátha találsz egyet valahol. Néha nekem is hányingerem van már a nők produkciójától, a folyamatos hazugságaiktól, az eltűnéseiktől, meg attól, hogy úgy állítják be a dolgokat, hogy a végén neked kellene szarul érezned magad minden miatt. Tisztelet annak a minimális kivételnek, aki képes intelligensen kezelni a helyzeteket. Csak aztán meg csodálkoznak a nők, hogy miért csömörlenek meg a férfiak, miért nem közeledik hozzájuk senki. Ha egy "nő" úgy viselkedik, mint ez a ribbanc is veled, akkor hidd el, hogy ott nincs pozitív kivétel, és eleve esélytelen a dolog. De persze minden baj, ha nem vagy türelmes, akkor azért kellene szarul érezned magad, mert nem vártál rá eleget, miért nem tűrtél neki, miért nem nyerted el a bizalmát stb. Ha türelmes vagy, akkor meg az a baj, hiszen rámegy egy rakás időd és energiád a semmire, és még szarul is kellene érezned magad azért, mert számon merted kérni, hogy akkor ez most mégis mi. Én nagyon is meg tudom érteni azokat, akik megcsömörlöttek, és inkább lemondtak a csajozásról, sokszor már tényleg undorító, amit a csajok egy része megenged magának.
2017. jan. 5. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:

16 és 17-es vagyok


Sajnálom.

2017. jan. 5. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
Na de fogd fel úgy, h ez egy tanulópénz volt. Legközelebb nem kell majd itt 20-30 kommenten át győzködni téged, h kapcsoljon már be a józan eszed, hanem magadtól is ügyesen fel fogod ismerni, ha valakinek nem jössz be.
2017. jan. 5. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 A kérdező kommentje:

Köszönöm.

Sajnos sokszor csak a jót látom meg az emberekbe. Ez a csaj is, ha azt nem nézzük, hogy velem milyen gerinctelen volt, akkor tényleg egy rendes és kedves nő lenne. Az alapján ahogy megismertem. Nem tudom figyelem nélkül hagyni, a legutolsó beszélgetésünket, ahol még neki állt feljebb...

Nem írtam neki semmi rosszat, csak letöröltem, nem álltam le vele veszekedni. Sztem úgy sem tudtam volna meggyőzni hogy szálljon kicsit magába.

Köszönöm mindenkinek mindent! :)

2017. jan. 6. 10:27
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!