Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A csúnya, alacsony, kis tömegű, dagadt, igénytelen stb. fiúk, akiknek meggyőződésük, hogy senkinek sem kellenek, miért sírnak folyton az oldalon, miért kérdeznek, ha semmilyen jó tanácsot nem fogadnak el és mindenkiben csak a rosszindulatot látják?
Helyes. Meglátod, hogy csakis neked lesz jó, ha el tudod fogadni magad és könnyebb lesz a kapcsolatteremtés is.
Tapasztalatból mondom. Én is átestem ezen.
Jaguar, ponthogy hosszútávra tervezek. Dehát az úgy nem működik, hogy véletlenszerűen összejövök egy fiúval, aztán ahogy esik úgy puffan. Igen, csináltam így is, hogy tetszettem egy fiúnak, ő is nekem. Összejöttünk (alig ismertük egymást) és rövid idő után rájöttünk, hogy nem tudjuk elviselni egymást. És megcsináltam ezt még 2x, ugyanez volt az eredmény. Mióta úgy csinálom, hogy na akkor ismerkedjünk hosszabb ideig, azóta nincs barátom. Igen, fellobban a láng az elején, persze, dehát csak az kevés a kapcsolathoz. Ha kialszik a láng vagy alábbhagy, akkor mi fog összetartani minket, ha más területetken nem tudunk összhangba kerülni?
Igen, a régi időkben hosszasabban udvarolt a férfi, sok érdekházasság köttetett, amiben nem feltétlenül voltak boldogok a felek. Ma még ilyen szerintem akad elvétve, de nem jellemző. Szabadon választhatnak párt a nők is, nem a szülők választják a férjet. Szerintem a hosszas udvarlás ma is megállná a helyét, ha a legtöbb nő nem csak hülyítené a pasit. És ezt nem lehet kiszűrni. Mármint azt, hogy melyik lány gondolná komolyan és melyik csak hülyíti, kihasználja a pasit.
Azt hiszem félreértettél picit. Én nem azt nézem, hogy milyen hibái vannak a pasiknak, hanem hogy el tudom-e fogadni úgy, ahogy van. Ha úgy nézném, akkor az kb. így festene: kávézik? áh, kizárt, hogy kezdjek vele, mert utálom a kávét. Szemüveges? ki van zárva. Van egy anyajegy a nyakán? szó sem lehet róla. Széthagyja a zokniját a szobában? na neeeem, kizárólag a szennyesbe dobhatja. Sorolhatnám, de ezek hülyeségek. Nekem is vannak hibáim, másoknak is, nagy cucc. Emberek vagyunk.
Tehát azon túl, hogy fellobban a láng érte, szükséges, hogy akkor is együtt tudjunk maradni és emellett ki is tudjunk jönni egymással, ha az elmúlik. Hogy ne azt érezzem, hogy le tudnám vele élni az életem, hanem azt, hogy nélküle nem.
Te úristen, már megint te vagy? Válaszolok a kérdésedre (nem olvastam végig a válaszokat), ha még azóta is ez foglalkoztat.
Nem vagyok csúnya, nem mondanám hogy túl előnyös de saját ítéletem szerint nem ezzel van a probléma.
Dagi nem vagyok, igénytelen se, ez tuti, tudom mit jelent ez a fogalom, és nem tartozom bele. Aki nem fürdik, szőrös, izzadt, ruháját se mossa mert a muter úgyis utánakotor a szennyesnek, nem mos fogat, annyit kockul hogy nappal vízihullaként támolyog az órákra, ilyenekre gondolsz, nem?
Akkor mi a probléma? Először is több probléma is lehet. Először veled van, ha jól gondolom te vagy az az idióta, aki ok nélkül elkezdett egy válaszra teljes ismeretlenül, látatlanba fikázni mint aki most sz.rta volna a világot, majd arra hivatkozott, hogy ez egy konstruktív kritika volt. (ha nem ismertél magadra, akkor ezt hagyd figyelmen kívül)
Pl amit most írtam az nem "rinyálás", hanem vélemény, ami normális kijelentő mondatokból áll, és a te véleményedet cáfolja, ezt vagy elfogadod, vagy nem. Nem szokásom sajnáltatni magam, de ha valaki feltesz egy ilyesféle kérdést, akkor igenis megmondom neki, hogy "ez azért van, mert a külső számít, nem pedig a mondvacsinált belső, még ha ezt is mondják a legtöbben, mert senki nem meri felvállalni a teljes őszinteségét és nem értekezik maga ellen. stb." - mert ez így van, cáfold meg ha szerinted nem, de ezt már statisztikailag is elég sokszor tapasztaltam ahhoz, hogy ezt kijelentsem.
2. probléma szintén veled van, nem biztos hogy negatív kritika miatt tartanak rosszindulatúnak, én pl azért tartalak mert valószínűleg is vagy. Ezt az alapján döntöm el, hogy látom, hogy egy csöppnyi tisztelet van-e benned a másik felé. Ha én egy túlsúlyoson segíteni akarok, mert nincs önbizalma, akkor a "segítőszándékot" nem úgy kezdem el, hogy meggyőzöm arról, hogy mennyire nem ér semmit, világ lúzere, és hogy én mennyivel jobb vagyok nála. Ez csak önfényezés és demagóg lenne azt mondani, hogy ezzel neki jót akartam tenni, ezt csak kizárólag azért mondhatnám, hogy a lelkiismeretem tiszta legyen, nyilván zavar, hogy ő kövér és ezért kezdtem el alázni. Ennél nem tudom jobban szemléltetni.
Probléma továbbá a felfogással, hogy én már csak azért se kérnék emiatt tanácsokat, mert hiteltelenek lennének. Hogy én miért nem kellek a lányoknak, azt én tudhatom a legjobban, hiába kérdezgetném itt a fórumon azt, hogy "miért van ez?" "Sírásról" senki nem beszélt, nekem pl a kinézetemmel van gond, legalábbis bármikor, amikor kiderül a korom, jönnek a csodálkozások és kerek szemek, hogy legfeljebb ennyinek nézek ki. Eleve csomóan az egyetemista 25éves pasikra buknak a mai tinik közül is, mert megtehetik, szóval ez minden, csak nem előny (valaki szerint az, de az hülyeség)
Remélem minden kérdésedre válaszoltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!