Ha egyedülálló vagy, mi az oka?

Félénk vagyok és nem tudok kezdeményezni. Tudom, hogy akkor így soha nem lesz senkim :D de idővel majd csak túllépek ezen.

Továbbá ha közelednek felém megijedek valamiért és visszahúzódom. Sose volt senkim, ezért nem tudom milyen ha valakivel bensőségesebb a viszony, mind fizikailag mind lelkileg és valószínűleg megijeszt a tudat az "ismeretlentől". De remélem túl lépek ezeken a közel jövőben.

Kiskoromban úgy neveltek a szüleim, hogy ciki egy velem ellentétes neművel még csak beszélgetni is, nemhogy barátkozni. Konkrétan cikizve-vigyorogva tették szóvá, hogy láttak, hogy ezzel vagy azzal beszélgettem. Ebből szűrtem le, hogy akkor ez ciki, és nem csinálom többet. Aztán lehet, hogy az volt a szándékuk, hogy a vagányságfaktort erősítsék bennem, de akkor jól mellétrafáltak.

Harmincas éveimre sikerült legyőznöm ezt az érzést, de addig úgy éreztem, minden lépésem figyelik. Gondolom, ha fiatalon sokat ismerkedtem volna, gátlások nélkül, akkor megtanultam volna annyira kapcsolatban élni, kompromisszumokat kötni, alkalmazkodni, hogy most sem lennék egyedülálló.

Nem kellek a nőknek. Ronda vagyok, nem tudok kommunikálni a nőkkel, unalmas vagyok.

Ha meg valami csoda folytán össze is jönne egy kapcsolat, nem is tudnék semmiféle örömet okozni neki.

32F

Jelenleg 49 évesen azért vagyok egyedülálló, mert nem igazán van lehetőségem és időm ismerkedni. Egyedülállóként egy albérletből, még akkor is nehéz eset vagyok, ha több éve fix állásban dolgozok. Ugyanis egy albérlet és a megélhetésem mellett sok mindenre már nem telik.

Másrészről természetesen ennyi idősen vannak az embernek megszokott dolgai, amin elég nehéz változtatni. Valamint sajnos az a fajta ember vagyok, aki a vele egyidősek többségével nem igazán találja a közös hangot. A fiatalabb hölgyek, meg többnyire meg még a herceget keresik fehér lovon.