Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első találkozó előtt 1 órával...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első találkozó előtt 1 órával lemondta a nő a randit, mert "Összejött mással." Gyanús volt, így másik képpel, névvel regisztráltam, elhívtam, eljött... erősen meglepődött, majd elkezdett cirkuszolni, hogy hogy tehettem ezt. Tényleg hiba volt?

Figyelt kérdés

Csendes, félénk, introvertált lány, minden szempontból bejött, fura volt, hogy lemondja a randit (főleg 1 órával előtte, főleg arra hivatkozva, hogy mással összejött).

Tudtam, hogy hazudik, de nem zavart, gondoltam ha ő így akar játszani, hát miért ne :) Kamu profillal regisztráltam, ráírtam, lebeszéltük a randit, eljött. Aztán erősen meglepődött amikor meglátott, mert másra számított (konkrétan el kellett neki mondani, hogy nem véletlenül vagyok itt), na ekkor kiakadt, hogy én ezt hogy tehettem?! Ekkor mosolyogva megkérdeztem: "Hát, Te hazudtál először, gondoltam így játszol, nekem bejön. Mégis mi a baj, hogy jobban csinálom?" :)

Aztán elkezdett cirkuszolni, hogy én milyen beteg vagyok, és ne zaklassam!


Én meg értetlenül mosolygok, hogy mégis mi van :) Tényleg hiba volt?

Én 30, ő 26


2022. jan. 4. 13:50
1 2 3 4 5 6 7
 61/70 anonim ***** válasza:
0%

#60 sztem azt nem is vitatja senki h a kerdezovel mar nem akart szobara menni, de az elintezesi modja nem volt szep.

irhatta volna azt is, hogy boccs elmult a lelkesedesem. ennyi. ha meg sosem volt, csak eljatszotta az meg maga a hitegetes

2022. jan. 5. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/70 anonim ***** válasza:
100%

Milyen esélyről beszélsz? Volt esélyed, szóba állt veled, beszélt veled, megismert téged(egy részed neten) és nem kellettél neki.


Persze, a csendes, félénk, visszahúzódó önbizalomhiányos és a nagy játékos az véletlen sem üti egymást.. ugyan már. Aki be van tojva a hatalmas szorongásától(ezért csendes, félénk), az nem nagy játékos, menekül. ELŐLED. Te meg üldözöd, mint valami ragadozó, és nagy kegyesen odadobod, hogy részedről nem csak a megalázás, kapcsolati megbeszélés is céljaid között szerepelt, mintha ettől bármi változott volna, nevetséges, ijesztő. Meg hogy tisztázza, miért nem akar veled ismerkedni. Nem kell tisztáznia. Nem tartozik magyarázattal. Akkor sem, ha személyesen találkoztok. Egyszerűen hátat fordíthat, minta ott sem lennél. Semmivel sem tartozik. Nem követett el hibát. Nem alázott meg. Nem viselkedett furcsán. Nem vert át.


Te átverted, megaláztad, és még élvezted is annyira a helyzetet, hogy egy emberrel, akit ennyire nem tisztelsz hosszútávon is együtt legyél(ilyen céllal indultál el). Kiabálnia kell veled valakinek, hogy ne zaklasd tovább? Komolyan ezen a szinten vagy? IJESZTŐ VAGY! Ezért tiltott le és menekült el előled és mivel ijesztő vagy, sosem fogja megmondani. A gondolataid nincsenek rendben.


Keress fel pszichiátert, szükséged van rá. Érdekes egyébként, hogy egy szinte idegennel meg tudod ezt csinálni, nagyon kapaszkodtál belé, pedig párszor beszéltetek csak neten. Gondolom magányos vagy, mert ösztönösen és/vagy tapasztalat alapján az emberek távolságot tartanak tőled. Biztos van pár felületes haverod, a csajjal is megvolt a szimpátia az elején, kell idő, amíg beindul a menekülés ösztöne az embereknek, nem akarnak közel kerülni hozzád.

2022. jan. 5. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/70 A kérdező kommentje:

"Persze, a csendes, félénk, visszahúzódó önbizalomhiányos és a nagy játékos az véletlen sem üti egymást.. ugyan már"

Csak tudnám, miért hiszi ezt mindenki :) Ha párkapcsolat, akkor ki tud meggyőzőbben hazudni: A divatcica instacsaj kisminkelve műmosollyal, és a nem túl hűségesnek mondható előéletével... vagy a csendes bájos lány, aki félénken mosolyog, és 2 szót nem tud kinyögni? - Az utóbbi az igazi nagy játékos :) (Az más kérdés, hogy 80 % valóban önbizalomhiányos, de a maradék 20 % az full adja a látszatot.)

Ha üzlet, akkor ki a meggyőzőbb: Az öltönyös/vagány srác, a jó kocsijával, és a nagyképű/érthetetlen dumájával? (Látszik rajta a siker, ordít róla, hogy le akar húzni.) Vagy a csendes srác egyszerű öltözékben, a hétköznapi beszédével? - Én az utóbbi vagyok, sokszor hívnak üzlettársak tárgyalásra (ha pl. ingatlant vesznek), ők csak néznek, a másik fél meg magabiztosan gondolja: "Megesszük reggelire." Aztán pár nap múlva az ügyvédnél össze néznek, amikor kijavítom az ügyvédet a szerződés közben (főleg ha még utána kell néznie valami jogszabálynak), aztán a végén elmélázott merengő tekintettel megkérdik: "Ti ezen mennyit nyertetek?" És látszik rajtunk, hogy MINDENT... én ebben mindig is jó voltam, talán ezért is ilyen az üzleti és a magánéletem is :)

2022. jan. 5. 15:41
 64/70 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, olvasd el a #62-es választ ahányszor csak szükséges, mert tökéletesen összefoglalta a válaszoló a helyzetet. A #63-mas válaszod csak ráerősít arra, hogy a fejedben nincs minden rendben, legalábbis a szociális részen biztosan nem.
2022. jan. 5. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/70 anonim ***** válasza:
100%
Orok magany lesz a sorsod, ha az empatia nelkuli uzleti sikeredet akarod meglovagolni a parkapcsolatok teren. Nem ez volt az elso, es nem is az utolso lekoptatas. Az se hiszem, hogy te olyan nagy jatekos lennel, mert azok nem szoktak kisstilu, ovodas jatekokba belemenni, dragabb az idejuk ennel. Almodozo kis fotelhuszar vagy, aki veri a mellett az igazsagoszto es nagymeno szerepben. Mese habbal.
2022. jan. 5. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/70 anonim ***** válasza:
100%
#61, nem, tényleg nem volt szép, de a kérdező meg durván tulreagalta. És a legnagyobb baj hogy ő is és mások is azt hiszik hogy a kerdezoe az erkölcsi fölény, holott nagyon nem.
2022. jan. 5. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/70 anonim ***** válasza:
49%
A kerdezoe az erkolcsi foleny de csak addig a pontig h odament a kamu randira. Bar ott mondhatta volna h epp neki is veletlen arra van randija es var egy lanyt. Aztan vicces lett volna h mindketto epp hoppon maradt, meg ki is alakulhatott volna ugy vmi, de ez a letamadas nyilvan nem ezt a celt szolgalta
2022. jan. 5. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/70 anonim ***** válasza:
100%
Ez az összejöttem valakivel duma egy bevett taktika, ezután van a legkisebb esélye hogy a nyomorultabb fajta tovább erőlködik. Nyilván gyanús amikor randi előtt egy órával mondja, de valószínű addig agyalt hogy simán csak letiltsa, vagy azért írjon neki valami kegyelemdöfős szöveget, hogy csóri ne várakozzon a semmire. A kérdező igazából saját magát égette le, meg úgy kb az egész férfitársdalmat, mert baromi szánalmasok ezek a piti próbálkozások már, nem csoda ha egy nő inkább szó nélkül lelép. Na meg amíg a kérdező napokig rágódik a sztorin, meg képes erről regényt írni, ami már átment erős fantasybe, addig a csaj aznap elmesélte a barátnőinek, hogy egy pszichopata csávót lekoptatott erre bepróbálkozott egy ilyennel, röhögtek egy nagyot és feledésbe merült a kérdező emléke is.
2022. jan. 5. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/70 anonim ***** válasza:
81%
A 63-nál ott a pont. Középsuliban egy osztálytársammal jártam, egy igazi tündérke volt, ugyan közepes tanuló, de hát az Eszter egy tündér, példás a magatartása, bájosan mosolyog, sosem szól semmi rosszat, minden évben kapott dicséretet, felelésnél pedig sosem 1-est, mert hát azért mégis csak egy tündér, hogy nézne az ki. Aha, poén, hogy valaki rendszeresen lopott az osztályban pénzt, mp4 lejátszót, telefont, bomlott az osztályközösség, rengeteg vita volt. Egy szép nap eltűnt egy mobiltelefon, mentem le cigizni, Eszter az udvaron, nem cigizik, mégis mit keres itt, hát persze, épp szedte ki a sim kártyát!!! Ijedten rám néz, nem szóltam semmit, mentem tovább, gondoltam majd megbeszéljük négyszemközt. Szünetnek vége, vissza a terembe, óra kezdődik, hátizsákból veszem ki a füzetet, BENNE VOLT A LOPOTT TELEFON! BELAPCSOLVA!!! Szívem 300-al ver, ha megcsörren, engem megölnek, le nem tagadom! A kis k...a nyugodt szívvel rám verte, simán kirúgtak volna, miután összevernek. Leckének jó volt, azóta se bízok tündéri lányban.
2022. jan. 5. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/70 A kérdező kommentje:
Megadod a számát? :D
2022. jan. 6. 16:10
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!