Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első találkozó előtt 1 órával...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első találkozó előtt 1 órával lemondta a nő a randit, mert "Összejött mással." Gyanús volt, így másik képpel, névvel regisztráltam, elhívtam, eljött... erősen meglepődött, majd elkezdett cirkuszolni, hogy hogy tehettem ezt. Tényleg hiba volt?

Figyelt kérdés

Csendes, félénk, introvertált lány, minden szempontból bejött, fura volt, hogy lemondja a randit (főleg 1 órával előtte, főleg arra hivatkozva, hogy mással összejött).

Tudtam, hogy hazudik, de nem zavart, gondoltam ha ő így akar játszani, hát miért ne :) Kamu profillal regisztráltam, ráírtam, lebeszéltük a randit, eljött. Aztán erősen meglepődött amikor meglátott, mert másra számított (konkrétan el kellett neki mondani, hogy nem véletlenül vagyok itt), na ekkor kiakadt, hogy én ezt hogy tehettem?! Ekkor mosolyogva megkérdeztem: "Hát, Te hazudtál először, gondoltam így játszol, nekem bejön. Mégis mi a baj, hogy jobban csinálom?" :)

Aztán elkezdett cirkuszolni, hogy én milyen beteg vagyok, és ne zaklassam!


Én meg értetlenül mosolygok, hogy mégis mi van :) Tényleg hiba volt?

Én 30, ő 26


2022. jan. 4. 13:50
1 2 3 4 5 6 7
 31/70 anonim ***** válasza:
96%
Hat, ha a feregseg listan pontozni kene a resztvevoket, te joval magasabb pontszamot ernel el. Egy bena lekoptatas, meg egy kamu profilos zaklatas kozott csak egy pszichopata nem erzi a kulonbseget. Pontosabban meg azt hiszi, hogy vicces, es orul onmaga csodalatossaganak. Felkereshetnel egy szakembert, rad ferne.
2022. jan. 4. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/70 A kérdező kommentje:

"jó kis páros lehetettek volna" Pont ezért szerveztem le a találkozót :) Üzletember vagyok, és a környezetemben is sokan megkérdőjelezik, hogy etikus-e amit csinálok (vagy netán törvényes, mikor valamiféle joghézagra hivatkozok), éppen ezért tetszett, hogy visszahúzódó típus, és nem zavart, hogy hazudik, elvégre munkában én is ezt teszem...

Én is belegondoltam, hogy jó kis páros lennénk, végre valaki, akit nem érdekel, hogy intézem a dolgokat, mert ő is úgy intézi, azaz neki nem kell hazudni, szépíteni a dolgokat... egy titkok nélküli élet, szép lett volna :)

2022. jan. 4. 16:32
 33/70 anonim ***** válasza:
92%
Engem már inkább az érdekel, miért vagy olyan a magánéletedben, mint a munkádban?
2022. jan. 4. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/70 anonim ***** válasza:
100%
Pont az ilyen betegek miatt kell fényes nappal, forgalmas helyre szervezni az első randit.
2022. jan. 4. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/70 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyen gyökerek miatt kell szó nélkül tiltani azokat, akik nem jönnek be.
2022. jan. 4. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/70 anonim ***** válasza:
100%
Én az ilyen és hasonló emberek miatt félek már a netes ismerkedéstől….
2022. jan. 4. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/70 anonim ***** válasza:
100%

Elképesztő nárcizmus, neki nem hazudhat egy vadidegen neten, mert az olyat át kell verni, hogy 10xesen viszonozd a kellemetlenséget, amit neked okozott. Miatta neked letört a körmöd, te meg jól kitépted érte a fél karját.


Ilyen elmebeteg sincs még egy(remélem)..


Tök normális, hogy lekoptatott. Tök normális, hogy hazugsággal koptatott le. Tök normális, hogy mással meg akart ismerkedni közben. Nem tartozik neked semmivel x üzenetváltás után sem!


Azt mondod érezted, hogy visszahúzódó, de azt is mondod, hogy olyan hazudós pofátlannak gondoltad, mint amilyen te vagy, aki csúnyán játszik. A kettő üti egymást, és tudod te is, hogy a második hazugság. Nem gondoltad, hogy nagy játékos. Meg akartad szégyeníteni és felelősségre vonni, mert volt képe hazudni neked, az Istennek, akivel ilyet nem tehet meg senki.


Tudtad, hogy visszahúzódó, direkt élvezted az egészet.


Szerencsétlen csaj bazzeg, tudta hogy le kell koptatnia téged véglegesen, de így sem úszta meg, hogy szóba állt veled.


Nekem is volt ilyen beteg fickó az életemben(van), mikor tiltottam több kamuprofilról jött, hogy megmutassa igenis élvezem a társaságát. Igen ám, de csak egy darabig tudott színlelni, utána előjött kamuprofilokon is a valódi énje, el akartam köszönni, mire beírta, hogy ki ő. Ezt eljátszotta párszor, azóta is zaklat, mert ő tudja, hogy szerettem. Nem fér bele a világképébe, hogy nem lesz attól kevesebb, hogy valaki nem szereti meg. ennek két éve, és még mindig ír 3 havonta, pedig másfél éve nem válaszoltam neki.

2022. jan. 4. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/70 anonim ***** válasza:
100%
Én kis naiv meg azt hittem ez egy egyszeri hülye ötlet volt tőled, de ezek szerint te alapból az élet minden területén egy undorító ember vagy.
2022. jan. 4. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/70 A kérdező kommentje:

Hohohó! Nem kell így pálcát törni felettem, abszolút komolyan gondoltam a csajjal, és semmiképp sem akartam kellemetlenséget - gondoltam a személyes találkozó alkalmával őszintén, normálisan meg tudjuk beszélni a helyzetet, mint írtam, tetszett a stílusa, nem zavart, hogy hazudik.


"A kettő üti egymást, és tudod te is, hogy a második hazugság. Nem gondoltad, hogy nagy játékos." - Tévedsz :) Nem a divatcica instacsajok a nagy játékosok (valamiféle hihetetlen okból bedőlnek nekik, de abszolút átlátszóak), hanem a Holtodiglan című filmből Amy, a bájos jókislány... Volt egyszer egy ilyen barátnőm, aki mesekönyvekből tanulta hogy viselkedjen, és bár 2 szót nem tudott kinyögni, a puszta bájos nézésével mindenkit átvert, és amikor helyette beszéltem (egymásnak segítettünk), na akkor legyőzhetetlenek voltunk... ez hiányzik :)

2022. jan. 4. 18:19
 40/70 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, még mindig nem érted!

Tök mindegy hogy mi volt az oka, de nem akart veled találkozni! Miért nem lehet ezt tiszteletben tartani? Ha azt mondta volna hogy nem akar veled randizni mert gyökér vagy akkor az nem gond?

2022. jan. 4. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!