Miért ítélik el, ha valaki háztartásbeli szeretne lenni?

Miért nem lehet elfogadni, hogy mindenki más, mindenkinek másmilyen élet felel meg?

Sajnos manapság még mindig elterjedt, hogy a nő is dolgozzon 8-10-12 órát, egyedül vigye a háztartást, mert "az nem munka", foglalkozzon egyedül a gyerekkel, mert az is a nő dolga, és kussoljon is, mert "nem csinál semmit".

Én magam nem szeretnék htb lenni, mert engem ez nem elégít ki szellemileg, szükségem van arra, hogy csináljak valamit a házimunkán túl is, hogy bevételem legyen, meg ilyenek. Meg persze otthon munkamegosztás.

Viszont nem utálom azokat, akik szívesebben lennének otthon akár egész életen át. Az ő életük.

Ha lesz gyerekem, nyilván én is inkább részmunkaidőt fogok vállalni, nem pedig megszakadni, egyedül vinni a háztartást 12 órázás mellett, csak hogy meg ne szóljanak...