Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Úgy tűnik tönkrement a házassá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy tűnik tönkrement a házasságom. Van visszaút? Mit csináljak?

Figyelt kérdés
A történet kb 1 hónapja kezdődött. A férjem egyik este kapott egy sms-t, épp vele voltam kérdeztem ki az, azt mondta a vásárlásról jött meg az sms. Kb 1 perc múlva láttam, hogy "sutyiban" nyomkodja a telefonját=sms-t ír. Megkérdeztem, hogy mi lenne ha elmondaná, hogy ki írt este fél nyolckor, amiről én nem tudhatok. Á csak ez meg az, semmi komoly stb.Aztán a következő héten a tudomásomra jutott hogy telefonálgat, sms-ezget egy lánnyal, aki nála volt nyári gyakorlaton, persze mindzet a hátam mögött. Mikor kiderült számon kértem, hogy ez mi és mire jó, illetve mondtam, ha menni akar tessék. Erre közölte, hogy ő nem akar menni, én vagyok paranoiás, és elege van abból, hogy azt akarom, hogy mindenről beszámoljon, és ez a lány senki, csak egy volt diák, akivel még barátinak sem mondható a kapcsolat, és igen, néha szoktak telefonálni, de ebben nincs semmi rossz, én vagyok a házisárkány. Aztán tegnap borzasztóan sokat szarakodott a net, ki-be lépkedett miközben a freemail-jeimet akartam megnézni, és egyszer csak láss csodát, bejelentekzik a freemail, egy számomra idegen fiókkal és benne egy üzenet attól a lánytól. Na ekkor kiborultam, ugyanis a fiókcím az én kedves kis férjem kedvenc együttesének egy albumcíme. Nem tartott sokáig összerakni, hogy csinált egy titkos email címet, hogy nyugodtan tudja tartani vele a kapcsolatot a hátam mögött. Ekkor közöltem vele a tényeket és hogy befejezettnek tekintem a házasságunkat, nem tudok együtt élni egy hazug emberrel. Ő könyörgött, hogy ne tegyem ezt, higgyem el hogy nem csalt meg, ő nem akar semmit a lánytól, bár arra nem tudott magyarázatot adni, hogy akkor mindezekre a hazugságokra miért volt szükség. Egyenlőre ott tartok, hogy óriásit csalódtam benne, borzasztóan érzem magam, hogy így hülyére vett. A végére odáig jutottunk, hogy igazam van, de higgyem el ő semmi rosszat nem csinált, bocsássak meg stb. Mit tegyek?Tényleg én reagálom túl a dolgokat? Ja és a slusszpoén? 6 hónapos terhes vagyok az első babánkkal.
2008. szept. 24. 06:55
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
55%

A megcsalásban ketten hibásak: a "harmadik" és a férj. Nem elsősorban a feleség, akire, csak mert nő, a mi társadalmunkban rá van tukmálva a kiszolgáló-gyermeknevelő szerep, aminek következtében fáradt, stb. netán kevesebbet tud adni magára, és így a kiszolgálás előnyeit amúgy élvező férfinak van mire hivatkozni, ha megcsalja. Na ez gusztustalan.

Másrészt, nem is csak a csábító nő a hibás, mert a férfi nem táska, amit el lehet lopni a kocsmában. Van szája, amivel ki tudja mondani azt a mondatot, hogy "nekem feleségem van, és őt szeretem."

Belegondolhatunk, nem-e eleve gáz, ha mást megkívánt, de ez lehet komolytalan fellángolás is, amit nem váltott valóra, és már nem is így érzi.

Persze az nem baj, ha másokkal beszélget, barátkozik, akár nőkkel is, miért ne levelezhetne barátilag, ahogy a feleségnek is lehetnek férfi barátai; de azt meg nem kell titkolni a feleség elől, ha csak nincs tényleg vaj a fején. A párom ellenkező nemű barátait is ismerem, meghívjuk őket, elmegyünk hozzájuk, elmegyünk együtt valahova, stb., én is jóban vagyok velük, nem kell őket dugdosni, ahogy az én férfibarátaimat sem -ez így lenne normális.

Tényleg csak a beszélgetés lehet a megoldás, tisztázni a dolgokat... És vigyázz a babára!

2008. szept. 24. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 A kérdező kommentje:

Mindenkinek nagyon köszönöm a válaszokat. Kívülállóként ti racionálisabban látjátok ezt az egészet, ezért is tettem fel itt a kérdést. Sokan tanácsolják, hogy beszéljük meg. Ezt tettük kb 2 hete is és tegnap szinte egész éjjel. Ezek után azonban honnan tudjam, hogy most tényleg őszinte? ti elhinnétek neki? Konkrét választ nem tudott adni arra, hogy miért kell titkolóznia, csak a "mert tudtam hogy így fogsz reagálni" stb válaszokat kaptam. És ezek után őszintének tűnik a szájából, hogy csak mi (én+a baba) vagyunk neki a legfontosabbak a világon, hogy nagyon szeret és nem akar elveszíteni, hogy mindent megtesz azért, hogy helyreálljon a "rend" a házasságunkban?

Azt hiszem, kezdek belefáradni ebbe az egészbe. De most a legfontosabb, hogy valamennyire nyugodt maradjak, hiszen a baba érdekei az elsők.

2008. szept. 24. 12:07
 13/27 A kérdező kommentje:
Arra a válaszra, amelyik a más nők ilyenkor szebbek, vékonyabbak stb: 53 kg-ról kezdtem a terhességet, most 57 kg vagyok és 165 cm. Amióta babásodom szinte mást sem hallok tőle, hogy milyen gyönyörű vagyok és hogy neki mindíg is mennyire tetszettek a kismamák, és hogy milyen édes a pocakom stb...és végül idáig jutottunk:((
2008. szept. 24. 12:09
 14/27 anonim ***** válasza:

szia, a harmadik valaszado vagyok (aki szinten babat var)

en 80 kilorol kezdtem a terhessegem (amikor 10 eve jarni kezdtem a parommal 120 voltam, fogytam en volna tovabb, de a baba miatt most nem lehet), most kb kb 90 kiló vagyok.


a párom mégse nézeget más nőket. ne fogd a súlyodra, teljesen csinos vagyok, nagyon egészséges lelkülettel, ahogy lejott (bar most kicsit felboritott harmoniaval).


és nem, nem kell neki rogton mindent elhinni, szepen lassan nyerje vissza a bizalmad.

Jarkaljatok el tobbet, ha mast nem este setalni, csinaljatok kozos programoknak, mutasd meg a ferjednek, hogy mit veszitene (mert bár nekunk elso a baba, de neki meg prioritasban szerintem te vagy a fontosabb) veled. nyugodtan mozdulj ki akár nélküle is.


Tulbeszelni a dolgokat sem jo, hagyd, hogy minden menjen a maga utjan, az idő a legjobb gyógymód.


Én írtam, hogy bocsasd meg neki, ha szereted, de elotte remiszd meg, hogy jojjon ra mit veszithet, hogy mit tervezett tenni, vagy tett, de utana nem szabad hánytorgatni, még veszekedesben sem, sem semmikor.

mondd meg neki, hogy hoditson meg ujra, legyen figyelmes, randizzatok, és ha nem rontja el a dolgokat, akkor szerintem idővel begyógyul a seb (a hegg, a nyoma ottlesz mindkettotoknel, ezzel nem lehet mit csinalni sajnos).


És amit nem irtam, de szerettem volna, és amit biztos tudsz :)) hogy a babó azt érzi, amit te, ugyhogy ne stresszelj, nyugodj meg, ne rágd magad rajta, tudom, nehéz mondani, de nezz le a pocidra, tok fantasztikus :))


kitartást tényleg.


(mindenki elbotolhat egyszer. egyszer. nem tobbszor. kaphat egy eselyt. egyet, nem többet.olyan ember, aki sose hibazott, olyan nincs. ki kisebbet hibazik, ki nagyobbat. jó lecke kell, hogy tudjak, hogy soha tobbe.)


és vigyazz magadra.

2008. szept. 24. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
jajj, most latom, nem te fogtad. elnezest, ez a resz visszavonva. elnezest, tenyleg.
2008. szept. 24. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:

Szia utolsó válaszoló! Nagyon köszönöm, azt hiszem igazad van sokmindenben. Amúgy nem vagyok az a hánytorgatós fajta, de most...hmm...nem is tudom, iszonyúan megbántott, nagyot csalódtam.

Tudom, hogy a baba érzi, hogy anyának most nagyon rossz, de próbálok úrrá lenni az elkeseredettségemen. Máskor ilyenkor fél napokat végigbőgtem volna, és állandóan sajnáltattam volna magam, most pedig mindíg eszembe jut a kis poronty ha nagyon nekikeserednék,megsimizem, nyugtatgatom, hogy minden rendbe van és minden rendbe jön:)) és ez segít!

2008. szept. 24. 14:06
 17/27 anonim ***** válasza:
55%
Szerintem ha ez a csaj a volt gyakornoka, akkor már nem is kéne, h legyen közöttük kapcsolat, nem? Szóval mondd meg neki, hogy a füled hallatára szakítsa meg a csajjal a kapcsolatot. Én is ezt tettem, mikor a párom kapott egy félreérthető sms-t. Együtt írtunk vissza a csajnak, h ilyen stílusban ne irogasson. Ez számomra maximálisan meggyőző volt, nem is kételkedek azóta a férjemben :-)
2008. szept. 24. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
100%

:)) örülök neki! (picit te is jót tettél nekem, én nem szeretek eljarkalni sehova most, amióta baba van, az első trimisztert rosszul viseltem, a masodik egy picivel jobb, es főleg csak a parommal maszkalok, ő probalt tarsasagba vinni, most nem bújok ki alóla, azt hiszem ez egy picit neked is koszonheto :)

Vigyazzatok magatokra, boldog babavárást!

2008. szept. 24. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
0%

Első válaszoló vagyok.

Látom, le vagyok pontozva! Ha ilyen buta vagy, akkor a férjed helyében én válnék el tőled! Minél előbb, annál jobb lesz neki!!!!

2008. szept. 24. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó válaszoló! Nem hinném, hogy te lennél az első válaszoló, szerintem a második. Nem tudom honnan veszed hogy mit döntöttem, ugyanis még semmit. Kérlek, ha ilyen véleménnyel vagy rólam, többet ne írj, elhiheted most abszolút nincs ilyenekre szükségem. Nem tudom honnan veszed a bátorságot hogy így ismeretlenül véleményt formálj rólam. Nem tartom magam butának, ugyanis a buták nem szereznek két diplomát stb.

További szép estét!

2008. szept. 24. 19:26
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!