Fent van a barátom egy társkeresőn. Miért?

"annyira idegesít személyesen kérdezzek rá? vagy ráírjak facebookon? (gyakran beszélgetünk ott napközbe ha épp nem vagyunk együtt?"

A megoldási javaslatot lásd:

25-ös hozzászólás.

egyenesség, közvetlenség.

Ha lehet, élőszóban javaslom.

Mint az imménti hölgy is írja: a korrektség viszont már egyénfüggő a férfiak esetén.

(Ismét a hosszan, többször reagáló férfi illető vagyok.)

Apropó: az általam említett női nevek csupán fiktív nevek!

Mindennemű hasonlóság csupán a véletlen műve.

---------------

Tesztoszteron azonban minden férfiban van, hacsak nem impontens, vagy nemileg éretlen még. Az pedig azon vágyakat szüli, melyekről írtam itt korábban. Más kérdés, melyik férfi mennyire és hogyan tesz eleget a saját vágyainak, és hogy mennyire odaadó a párjával szemben, és mennyire korrekt.

Az már egyénfüggő!

Én pl szeretem kielégíteni a mindenkori partnerem, mind érzelmileg, mind szexuálisan. És nem csaltam még meg senkit. De ez nem hormonfüggő! Ez korrektség függő!

Hormonjaim szerint azonban nyílttá tenném legszívesebben, hogy én háremet akarok. Csak mert férfi hormonjaim vannak! Csak ezért.

De nem csak a hormonok számítanak! Hanem elsőorban a kompromisszum a kedvesünnkel! Ha egyszer a nő csak egyetlen főt akar párjául, akkor nekünk, féárfiaknak azt meg kell érteni. Vagy NYILTAN szakítás, és NYÍLTAN kalandozás a férfi részéről. Ennyi.

26-os vagyok.

Én baromi liberálisan kezeltem a megcsalás problémáját. tudom, hogy van, amit ha megfeszülök, se tudok megadni egy férfinek. (Mi van, ha ő egy 180 kilós debellára vágyik? Én 50 vagyok vasággyal...)

De nálunk más volt a helyzet.

A srácnak problémái voltak. Sosem bízott a nőkben, ezért minden kapcsolatában volt 1-2 tartalék csaj, akiket befűzött a munkahelyén, a társkeresőn, bárhol. (Én is így ismertem meg, évekig csak beszélgettünk.)

A lányok hanyatt estek, hogy végre megkapják az "álompasit", aki ágyba hozza a reggelit, aki annyit szenvedett a hülye nők miatt, akinek rossz volt a gyerekkora, de mégis küzd...

Aztán persze jöttek a gondok. Laposodott a kapcsolat, vagy közbejött a vizsgaidőszak, és hirtelen nem volt kényelmes egy szerető barátnő, aki szeretett volna a párjához bújni.

Ilyenkor kivárta, még a csaj hibázik. (Hisztis lesz, veszekszik) Akkor aztán valami mondvacsinált okkal szakított.

"Nem vagyok elég jó neked, ha sírsz miattam, megszakad a szívem, keress jobbat" - satöbbi. És többnyire már meg is volt az új csaj, akivel vígasztalódott.

Velem rosszabb volt a helyzet, mert én tényleg komoly kapcsolatot szerettem volna, és ezért tényleg mindent beáldoztam. Nagyon sokat tűrtem. Jóban voltam a barátaival, a családjával, még munkahelyet is váltottam, hogy többet segítsek neki.

Elhitette velem, hogy nehéz az élete, ezért viselkedik furcsán, ezért nem keres munkát, alszik délig.

Persze ez az állapot egészséges és fenntarthatatlan, de én szerettem a párom és naiv voltam, úgy voltam vele, hogy egy jó kapcsolatért meg kell szenvedni.

Nem menteni akarom magamat, nekem sem kellett volna lemennem pincsikutyába - de fiatal voltam és tapasztalatlan, ráadásul úgy voltam vele, hogy egy nőnek kötelessége lojálisnak lenni a "nagy férfihez".

All in all, nálunk azt történt, hogy jött a nyomás a család, a barátok részéről, hogy tartson meg. (A barátai a mai napig szeretnek.) Ő akkor betojt, és kivárta, míg hibázok.

Nem hívott, eltűnt, napokig nem keresett. Tűrtem, tettettem, hogy nincs baj. Nem törődött velem, megjegyzéseket tett. Tűrtem. Nem akart látni. Tűrtem. Nem voltam elég büszke ahhoz, hogy kimondjam, hogy vége.

Ahhoz túl szabálytisztelő volt, hogy megüssön, ezért elkezdett érzelmileg manipulálni.

Volt olyan, hogy főztem valamit, megette, majd közölte, hogy rosszul van. "Biztos a levestől van. Nem bírom a paprikát, de nem mertem szólni, mert féltem, hogy kiborulsz."

Én meg felültem neki, mart a bűntudat, hogy mindent rosszul csinálok.

Magamat legalább annyira hibáztatom, mint őt. Dobnia kellett volna azzal, hogy "Nem te vagy az igazi, 'csá.", vagy "Látom, hogy megalázod magad, doblak, 'csá". Ehhez képest megvárta, hogy így legyen vége.

És én is hibás vagyok, mert rá kellett volna szólnom, amikor először feltűnt, hogy kikacsintgat.

Én csak azt mondom: ne tűrj!

Mondd meg őszintén, hogy mi történt. Mai eszemmel én is azt mondanám: "Bocsi, nagyon szerelemes vagyok beléd, és nem esik jól, hogy társkeresőzöl."

Nem mondanék semmi többet, csak ennyit: nem esik jól.