Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Számítottam a barátnőmmel, de...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Számítottam a barátnőmmel, de nagyon hiányzik. Tanácsok, hogyan engesztelhetem ki?

Figyelt kérdés

Négy éve vagyunk vagyis most csak voltunk együtt .

Ő 25 én 27 vagyok.

Az az igazság, hogy nem éltünk együtt, de mindennap együtt voltunk legtöbbször nálam. Ő szerette volna ha össze költözünk de én meg nem mert így is szinte mindennap együtt voltuk. Az utóbbi időben sokat vitázunk ezen meg a házasságot is többször felhozta.

A vége az lett, hogy haza utazott az anyukájahoz és 21.-én fel hívott hogy döntőt és ha továbbra is igy maradunk akkor nem jön vissza ott marad. Akkor azt gondoltam, hogy nem gondolja komolyan, de ma megtudtam, hogy valóban felmondta a lakást vagyis a szobát amit bérelt. Munkahelye nem volt csak nyári munkája mert csak most fejezte be az iskolát így rajtam kívül semmi nem köti ide.

Szóval most egy kicsit megilyedtem, hogy valóban elveszítem és azt nem akarom. Igazából mar nem is tudom mi bajom az össze költözéssel, és egy el jegyzés sem olyan nagy dolog. Nem akarom elveszíteni.

Most mit tegyek, hívtam mondtam jöjjön haza megbeszéljük, de azt mondta nincs miről beszélnünk.


2013. aug. 27. 20:31
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
91%
Mire számítottál a barátnőddel?
2013. aug. 27. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 A kérdező kommentje:
Mire számítottam? Ezt hogy érted ?
2013. aug. 27. 20:35
 3/42 anonim ***** válasza:
85%

Mire számítottál?


eljegyzés, összeköltözés, döntőt (max. döntött), megijedtem(!)

2013. aug. 27. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 A kérdező kommentje:

:)

Most olvastam, szóval szakitottam.

Bocsánat

2013. aug. 27. 20:37
 5/42 A kérdező kommentje:

Jól van ideges vagyok.

Esetleg tanácsot is tudnátok adni?

2013. aug. 27. 20:38
 6/42 anonim ***** válasza:
94%

Ha szükséged van rá,akkor teljesitened kell a kivánságát!

Okos csaj jól csinálta!

2013. aug. 27. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem ostromold még kicsit, ha tényleg szeret, akkor meg tudod enyhíteni. Bár lehet kicsit teperned kell. Én is kicsit túráztatnálak a helyében.
2013. aug. 27. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
28%

Írnék egy sms-t: Nagyon hiányzol.

- ennyit, nem többet..várni kell a reakciójára és utána lehet folytatni.

2013. aug. 27. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 A kérdező kommentje:

Igen, hát már írtam. De men is válaszolt.

Okos, hogy itt hagyott?

2013. aug. 27. 20:44
 10/42 anonim ***** válasza:
87%
Látta, hogy semerre sem fog menni a kapcsolatotok a te hozzáállásoddal, szóval a maga kezébe vette az irányítást.
2013. aug. 27. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!