Szerintetek milyen minimális keresettel és életszínvonallal kell egy férfinak rendelkeznie, hogy egyáltalán észrevegyék a nők? (30/F)

Egyet kell értsek a kérdezővel. Nehéz beismerni, de mindannyian tudjuk, hogy egy kapcsolatot mennyire tönkre vághat a pénztelenség.

Félreértések elkerülése végett: nem azt nevezem "pénztelenségnek" mikor nem tudunk a Hawaii-szigeteken lubickolni, hanem mikor a boltban inkább visszatesszük a 100ft-os csokit, hogy tudjunk kenyeret venni. Persze a csokoládé nem létszükség, de bosszantó ha nem csak a saját anyagi helyzetünk miatt kell lemondanunk róla.

Nem túl nagy igény, szerintem a mai világban ha az emberek elvárják a másik féltől, hogy képesek legyenek fenntartani önmagukat és ha szükség van rá kisegíteni, anyagilag is támogatni a másik félt.

Egy embernek három alapvető igénye van: szeretve lenni, az alapvető emberi szükségletek és a biztonság. És ebbe beletartozik az anyagi biztonság is. Szerintem egy kapcsolatot is megmérgez ha folyton egyik napról a másikra kell élni és azon gondolkozni, hogy lesz a holnap meleg étel is az asztalon.

Egyik nőnél sem alapfeltétel egy kapcsolathoz a medencés luxusvilla, a royce rolls és a vastagon tömött pénztárca. De jól esik virágot, bonbont kapni, vagy ha apróságokkal lepnek meg.

Szóval a titok ennyi, önfenntartó kereset és életszínvonal. A többi nem az anyagiakon múlik.

Tudom, fiatal vagyok még, nincs kellő élettapasztalatom hozzá, de hadd hozzam fel a személyes példám: van egy kis garzonlakásom,-hosszú évek megtakarításainak gyümölcseként kaptam a családomtól 18.szülinapomra, amit azóta önállóan tartok fent. Mikor megkaptam már másfél éve jártam életem első, igazi szerelmével. Akkor már szinte mindent együtt csináltunk, volt ,hogy hetekig nála "laktam", én tanultam, míg ő dolgozott, én főztem, amíg ő takarított, megszoktuk már egymást, mégis jól éreztük magunkat együtt és el tudtuk foglalni magunkat külön-külön is. Ezért nem tűnt nagy lépésnek az összeköltözés. Én nem akartam a nagy, családi házukba beköltözni, ahol még a nagyszülei is ott laknak és érettségi után adottnak tűnt a lehetőség, hogy hozzám költözzön.

Ahhoz, hogy a saját lábunkra álljunk dolgoznunk kellett. Akkoriban igen kedvező feltételekkel volt diákmunka. Ketten, ha nem is "nagylábon", de kényelmesen éltünk. De jött az ősz és a véget vetett a nyári diákmunka szezonnak. Én, fiatal lányként az egyetem mellett is kaptam munkát. Hol felszolgáltam, hol a Tesco-ban kóstoltattam a kávét, hol szállodát takarítottam.

A barátom persze nem volt ilyen szerencsés. Szakmai végzettség és munkatapasztalat nélkül általában csak pultos lányokat, takarítónőket, hossteseket keresnek. Így diploma és munkatapasztalat híján csak ritkán, nem túl jó munkákat kapott. 12órán át pakolhatott targoncát, keverhetett maltert, vagy moshatott autót egy benzinkútban és mégis csak a felét tudta hazahozni annak, amit én kerestem.

Hosszú ideig próbáltam őt támogatni. Nemcsak anyagilag, hanem kerestem neki munkát a barátaimnál, rokonaimnál, régi főnökömnél. Őt elkeserítette, hogy egy nő tartja el szinte, én pedig sajnáltam, mert tehetetlenek voltunk mindketten.

Időközben aztán rászokott a dohányzásra. Hogy ellenszer volt-e, vagy csak hóbort- nem tudom, de mikor dolgozni ment mindig szüksége volt egy dobozra. Egyik nap, mikor mentem az éppen kézhez kapott fizetésemből ennivalót venni (hetente kaptam fizetést, amiből félretettem a rezsire, a maradékból pedig bevásároltam) felhívott, hogy vegyek neki egy doboz cigit. De nem volt elég pénzem. Vagy a rezsi-pénzből kellett volna elvennem, vagy a tábla csokimat kellett volna visszaraknom, amit minden héten egyszer "jutalomként" vettem meg magamnak. A csokit raktam vissza. Sosem voltam még ennyire dühös. Pedig azt sem tudom, hogy mire. Nem rá haragudtam, nem a csokit sajnáltam, csak a helyzet bosszantott. És ez annyiszor ismétlődött meg, hogy szinte mindennapossá vált, hogy le kellett mondanom valamiről "miatta".

Szerettem őt, mert kedves volt, türelmes és mindenről tudtam vele beszélgetni. De egy idő után kezdtem belefáradni. Az állandó robotolásba, a vizsgaidőszakokba és, hogy sosem láttam igazán a fáradtságom eredményét.

A szüleink nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy segíthessenek nekünk. Aztán ő egy napon elém állt,egy bőrönddel a kezében és közölte, hogy ez nem működik tovább. Hazaköltözik. Fájt, hogy így érzek, de mikor ezt mondta megkönnyebbültem. Találkozgattunk még néhányszor, de én mindig furcsán idegennek éreztem, tudtam, hogy nekem nincs jövőm mellette. 8 hónap alatt úgy megkeseredett a vele töltött időm, hogy már nem volt kedvem találkozni vele.

Egy ilyen tapasztalat után szerintem nem fukarság és nem pénzéhség ha csak olyan pasival tervezek hosszútávra, aki képes anyagilag is megállni a saját lábán.

21L

# 34/34

Ez mind szep es jo, tanulsagos tortenet, de ez nem egy atlagos eset. Attol, hogy teged nem erdekel annyira a penz, meg nem valtoztat a lenyegen, hogy a nok manapsag egyre inkabb ez irant erdeklodnek:P

Kegyetlenül fog hangzani a válasz egy fiatal lány szájából, de aki nem tudja megteremteni saját maga számára a betevőt, az nem álmodjon családról, szerelemről. Mert olyan csak az "Apostolban" van, hogy az úrhölgy éhen hal gyermekével együtt a férjéért. Sajnos ebből a szempontból az ember nem különb az állatnál - aki életképtelen az éhen pusztul.

Szerintem minden embernek le kell tenni valamit az élet asztalára ahhoz, hogy joga legyen a családhoz. És ez egyáltalán nem lehetetlen. Csak le kell mondanunk érte valamiről. Mert mindig le kell. Például, aki teljesen nincstelen és már mindent megpróbált, az kimehet külföldre, hajóra dolgozni, mert oda szinte mindig keresnek embert. De akkor le kell mondani az itt hagyott barátokról, a hazáról. Vagy elbűvölhet egy butácska szöszit, akinek gazdag a papája. Manapság a férfiaknak is kell tudniuk házasodni. De akkor fel kell áldoznia az igaz szerelmet a családjáért.

Drasztikus lépések, de sosem volt ez könnyebb. Születni kell tudni vagy életben kell maradni - ez régen is így volt.

Alapvető egzisztencia kell! Ez biológia! A nőstények olyan hímet választanak amelyik biztosítani tudja az utódok szükségletét! Szóval a pénzesebb pasi vonzóbb! És ez nem azért van mert ők alávalóak lennének!

28F