Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félreléptem és a barátom megütött. Hiba volt mással kezdeni, de akkor sem kellett volna erőszakoskodni. Szerintetek?
Tudom, most majd jön a sok válasz, hogy mekkora ribanc vagyok, igazából biztos meg is érdemlem, de szerintem akkor is túlreagálta a dolgot a barátom.
Hétvégén lefeküdtem a legjobb haverommal. Mostanában sok gond volt a kapcsolatomban, sokat civakodtunk apró kis semmiségeken a barátommal, mindig valami hülyeségen kaptunk össze, nem volt komoly veszekedés, de akkor is felgyülemlett bennem ez a sok minden. A haveromnál házibuli volt, engem is áthívott, hogy kicsit kieresszem a fáradt gőzt. Ittunk, és én elkezdtem neki panaszkodni, hogy mennyi baj van közöttünk mostanában a barátommal és hogy már nagyon tele van a hócipőm, a legjobb haverom pedig vígasztalt, amennyire tudott. Nagyon jól esett a kedvessége, hogy végre valaki meghallgat, meg van hozzám pár jó szava, és nem csak a civakodás megy, és el is voltam keseredve a barátom miatt, meg az alkohol is oldott kicsit a gátlásaimon, és hát végül is megtörtént a dolog...
Viszont szörnyű lelkiismeret furdalásom volt utána, és az első utam a barátomhoz vezetett. Gondoltam, elmondom neki őszintén, mi történt, mert ennyivel tartozom neki. Mikor oda jutottam a történetben, hogy én és a haverom lefeküdtünk egymással, akkora pofont kaptam, hogy a fülem is belecsendült. A barátom meg ott állt balta arccal, és közölte, hogy ő ekkorát még soha nem csalódott senkiben. Azt mondta, ezzel elárultam a bizalmát.
Én pont azért akartam vele őszinte lenni, nem pedig eltitkolni előle a dolgot, hogy lássa, hogy nem akarok visszaélni a bizalmával. Nem hiszem, hogy jogos volt érte a pofon. Tényleg nagy hiba volt őt megcsalni, de akkor se lett volna szabad erőszakot alkalmaznia.
Meg se tudtam nyikkanni, annyira meglepődtem, hogy ő mégis kezet emelt rám, sose volt az a vadállat fajta.
Ezek után szó nélkül ott hagyott, azóta nem beszéltünk. Ő nem keresett, én meg azért nem kerestem őt, mert felháborítónak tartottam, hogy megütött engem. Jó, értem én, hogy kiborult, de ezt akkor is le lehetett volna rendezni kultúráltan...
Ettől függetlenül szeretnék tőle még egyszer megpróbálni bocsánatot kérni. Nem gondoltam komolyan, ami történt, csak úgy minden összejött, és sajnos rossz módon próbáltam megoldani a dolgokat. Sajnálom, amit tettem, és szeretnék bocsánatot kérni, de nem tudom, most hogyan tovább. Mi lesz, ha újra megüt? Vagy ha ilyen pofozkodós pasi, érdemes egyáltalán próbálkozni? Lehet, hogy jobb lesz nekem nélküle?
Szerintetek jogos volt egyáltalán az a pofon? Én nem éreztem úgy, hogy megérdemeltem volna.
18/L
Nem tudom itt egyesek miért érzik olyan magától értetődőnek,hogy egy férfi megüssön egy nőt! Még ha az a nő meg is csalta,igen! Basszus akkor hagyja ott,kiabáljon vele,stb,de akkor se üssön meg egy nála gyengébbet! Ennél undoritóbbat én el nem tudok képzelni.Hogy visszaél az erejével. Engem egyszer ütött meg pasi. Azonnal dobtam. Pedig nagy szerelmem volt. Egy férfi azért férfi többek közt,hogy képes megfelelő módon kezelni a problémákat.Kérdező,nem akard folytatni,örülj,hogy még idejében kiderült,hogy ő egy agresszív fajta és nem érdemes vele tovább foglalkoznod! Lehet hogy a sors akarta igy,hogy egy a megcsalás történjen,hogy felnyissa a szemed! Amúgy én elhiszem hogy megbántad,néha vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor elmegy az ember esze...ne foglalkozz a sok bunkó válaszolóval,csak itt a neten ilyen szentek,amugy meg fogadok hogy az életben minddel megesett már ez vagy hasonló !Emberek vagyunk,néha hibázunk.Ennyi. Minden jót Neked!
25/L
utolsónak?
szóval teis ilyen pi csa vagy mint ő?:D
SOHA...nincs olyan alkalom...h megkellene csalnia a pasijá valakinek SOHA:....
Ti meg ne éljetek vissza a szépségetekkel:D
És..egy b@száshoz..2en kellenek:D
"Hogy visszaél az erejével."
A nő is visszaélt azzal az előnyével, hogy biológiai okok miatt a férfiak szívesen lépnek vele szexuális kapcsolatba. 1:1
Amúgy meg egyáltalán nem biztos, hogy a férfi visszaélt az erejével, mert itt nem verésről van szó, ami elől a nő menekülni sem tudott, hanem egyetlen pofonról, amit akár a nő is adhatott volna.
„Még ha az a nő meg is csalta,igen! Basszus akkor hagyja ott,kiabáljon vele,stb,de akkor se üssön meg egy nála gyengébbet!”
Igen, akkor a ribanc, miért nem hagyta ott, ha valami baja volt, miért kefélt félre?
„Ennél undoritóbbat én el nem tudok képzelni.Hogy visszaél az erejével.”
Az persze oké, hogy ti visszaéltek a másik bizalmával.
„Egy férfi azért férfi többek közt,hogy képes megfelelő módon kezelni a problémákat.”
Képzeld el, mi sem vagyunk érzéketlen robotok, akik minden szart lenyelnek.
„Kérdező,nem akard folytatni,örülj,hogy még idejében kiderült,hogy ő egy agresszív fajta és nem érdemes vele tovább foglalkoznod! Lehet hogy a sors akarta igy,hogy egy a megcsalás történjen,hogy felnyissa a szemed!”
25 évesen még ennyire degenerált vagy? Sors meg hasonlók? Már megint azt akarod kihozni, hogy a srác egy agresszív állat, aki agyonverte a csajt. Igen talál a sors akarta, hogy a pasi rájöjjön, hogy mekkora egy repedtsarkú ribanc a nője.
„Amúgy én elhiszem hogy megbántad,néha vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor elmegy az ember esze...ne foglalkozz a sok bunkó válaszolóval,csak itt a neten ilyen szentek,amugy meg fogadok hogy az életben minddel megesett már ez vagy hasonló !Emberek vagyunk,néha hibázunk.Ennyi. Minden jót Neked!”
Akkor ennyi erővel a pasinak is elment az esze, hogy lekevert egy pofont nem? Szóval szerinted a megcsalás az egyfajta természetes dolog, ami mindenkivel előfordul és nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Úgy írod, mintha valami olyan apróság lenne, hogy pl. rátaposunk valakinek a lábára, vagy leverjük a szemüvegét.
Nem ismerlek, de legszívesebben akkorát leb.szanék neked, hogy agyrázkódást kapsz. De mit várjunk, egyik ribanc megvédi a másikat. Gondolom miközben ezeket a sorokat kigondoltad, éppen más alatt feküdtél.
25 L tegnap 14:17
"még idejében kiderült,hogy ő egy agresszív fajta"
Még idejében kiderült, hogy a kérdező egy kur*va!!!
Te meg véded a kolléganődet!!!
Nem vagyok k*rva, oké? Nem az utcasarkon dolgozok, és nem pénzért tettem szét a lábamat, hanem elkeseredésemben követtem el egy hibát, a legjobb haverommal együtt. Most már tényleg jó lenne, hogyha nem ócsárolnátok engem folyamatosan, mert egy kicsit kezd elegem lenni ebből a sok r.i.b.a.n.c.ozásból... Úgy állítotok be, mintha fűvel-fával félrekefélnék, pedig ez nem igaz! Egyetlen egyszer léptem félre, és nagyon megbántam! Az, aki TÉNYLEG r*banc, az élvezetből csinálja, minden este kb 3 különböző pasival. Én elkeseredettségemben tettem, egyetlen éjszaka, egyetlen férfivel, és még egyszer, ezredszer is elmondom, hogy már nagyon megbántam a dolgot!!!
Szóval ne r.ibancozzatok meg k.urvázzatok le, ha azt se tudjátok, hogy mit jelent valójában a szó! Ja, és aki nem tud normális tanácsot vagy választ írni, az meg egyáltalán ne is írjon! Az utolkozós válaszokból kaptam már éppen eleget, köszönöm szépen! Abból nem kérek többet!
Hát nem arra, hogy mindenki végig csak k*rvázni meg r*bancozni fog, de értelmes, rendes választ egyik se tud majd írni... :/
Jó, persze, sejtettem, hogy lesznek majd páran, akik nekiállnak engem oltogatni, de azért azt vártam volna, hogy legalább egy-két normális ember is elolvassa a kérdésemet, és használható tanáccsal tud majd szolgálni... Sajnos, ők voltak kevedebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!