Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megtennétek, ha a párotok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megtennétek, ha a párotok erre kérne?

Figyelt kérdés

Huszonéves lány vagyok. A párom saját bevallása szerint nagyon szeret, de két dolgot nem tud elfogadni bennem, az egyik az, hogy hosszú a hajam, a másik az, hogy van egy macskám a lakásban. Most válaszút elé állított. Azt mondta, bármennyire is szeret, meg kell tennem neki azt, hogy levágatom a hajam és megválok a cicámtól, ha vele akarok maradni, mert ha nem akarom ezt megtenni, akkor az azt jelenti, hogy nem akarok neki megfelelni, és az elég baj, mert akkor másról se lehet majd engem meggyőzni, és nem hadakozni akar majd a házasságában.

A hajamat sok évig növesztettem, úgy is mondhatnám, hogy ez az ékem, alig vártam, hogy megnőjön, szinte sírva kértem, hogy ne kérjen tőlem ilyen áldozatot. Mondta, hogy nem áldozatot akar kérni tőlem, de ha nem teszem meg, elgondolkozik a folytatáson. A cicám meg szintén tisztán van tartva, őhozzá már nem is engedem a szerencsétlen kis állatot, pedig nagyon szeretne bújni, hízelegni, de nem megy, sehogy se megy a dolog.

Nagyon rosszul érzem magam. Ti mit tennétek? Nekem mindent megér ez a férfi, nagyon szeretem őt, ezért most valahányszor erre gondolok, bőgök. Választanom kell közte és az általam szeretett dolgok közt, és nem tudok.


2011. jan. 2. 23:03
1 2 3 4 5 6
 41/56 anonim ***** válasza:
100%

Hát én csak hápogok. A "barátod" (még hogy barát) meg sem próbálja leplezni, hogy be akar törni téged. Ha ezeket megteszed, bármit megteszel, és nem kell majd "hadakoznia". Ha a legfontosabb dolgokban nem magadnak akarsz megfelelni, akkor mindenben kedvére alakíthat.


Nem tudja elfogadni a... hajadat? Tessék? És nem azt, kérem szépen, hogy extrém a frizurád, nem azt, hogy ápolatlan, hanem azt, hogy olyan, amilyenre a nők zöme vágyik, ami a férfiak zömének tetszik. Gyanakodnék, hogy így akar kevésbé vonzóvá tenni, nehogy elcsábítsanak tőle... de megkönnyíti a detektívmunkát a jóember: a szeretett háziállatodtól is szabadulj meg, mert csak. Nem azért, mert allergiás rá, nem azért, mert az állat meghatározza a napirendeteket és zavarja az életét (nem kell sétáltatni, nem sározza be a lakást, nem ugat -- kutyabarát vagyok, de könnyebben megérteném, ha egy kutyát kifogásolna).


Nem, ez a férfi egyszerűen önző és szolgalelkű nőt akar. Akinek a figyelmén még egy macskával sem kell osztoznia. Aki lemond arról, ami neki fontos, pusztán azért, mert ő úgy akarja.


Régóta olvasom a Gyakorikérdéseket, és sokszor tartom eltúlzottnak azokat a válaszokat, amik csípőből szakítást javasolnak egy párkapcsolati problémára. Most először írom le magam is: az lenne a legjobb, ha ezt az embert elhagynád. Tudom, hogy könnyű azt mondani, és a te döntésed... de tényleg mérd fel: mennyi döntés marad a kezedben, ha vele maradsz?

2011. jan. 3. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/56 anonim ***** válasza:
100%

Jelenleg komoly kapcsolatban élek, de ha a párom ilyet kérne tőlem, a macska helyett ő repülne! Ne haragudj, de ha igazán szeretne, úgy lennél neki jó, ahogy vagy, még akkor is, ha több méteres a hajad és menhelynyi macskával osztod meg az életed...

25 N

2011. jan. 3. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/56 anonim ***** válasza:
94%

A macska jó, szőrös és puha!

A hajad nem izgat!

A srácot tarkón kéne lőni!

2011. jan. 3. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/56 anonim ***** válasza:
60%

A macska még elmenne, ha érvekkel alátámasztva szépen megkérne, hogy távolítsd el (és mondjuk segítene új gazdit találni), de ez a hajmizéria nonszensz.


21/F

2011. jan. 3. 02:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/56 anonim ***** válasza:
100%

Megis milyen erveket mondana?

Tegyük fel hogy 7-8 eves mar a macska,es egy fsz miatt keressen neki uj gazdat?

Nekünk pl egy 6 eves szobakutyank van,ha megkernenek ilyenre akkor szepen azt valaszolnam h ,,viszontlatasra"..ha nem tetszik el lehet menni.


19/F

2011. jan. 3. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/56 anonim ***** válasza:
100%

"De ő csak azt hajtogatja, hogy nem magamnak és nem a többi embernek, hanem egyedül neki kell megfelelnem."


Ebben a mondatban benne van a probléma lényege. Ez a pasi úgy akar ugráltatni, ahogy ő fütyül, te meg húzd meg magad a kapcsolatban, és örülj, hogy a kedvére tehetsz!

Őszintén, Te kérnél olyat tőle, hogy változtasson magán valamit, ami neki fontos? Ugye, hogy nem! Ha szeretek valakit, akkor ez annyira nevetséges, és apró dolog, hogy hosszú a haja, vagy sem! Még, ha nem tetszene sem okoznék fájdalmat azzal a másiknak, hogy ilyen drasztikus változtatásra kényszerítem. Ilyen ember mellett sose leszel boldog, csak egy rabszolga, aki lesi ura minden parancsát! Lapátra vele, és keress olyat, aki egyenrangúnak tekint!

A macska témához már nem is szólok, mert nagy állatbarát vagyok, és nem hiszem, hogy vissza tudnám fogni magam... Én nem hagynám semmi szín alatt.

2011. jan. 3. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/56 anonim válasza:
100%

Nem szeret téged! Magát szereti! "Menekülj, amíg nem késő!" Vagy vedd fel a kesztyűt és találj te is ki valamit, amit szerelmed feltételeként elé állítasz. Nemteljesítés esetén, aztán jöhet az "esti fejfájás".


Annyit elárulok, hogy ha a kezdet már ilyen, akkor folyamatos háborúzásra készülj, ha együtt maradtok.

2011. jan. 3. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/56 anonim ***** válasza:
100%
köss komprumisszomot,mond meg neki h ő is váljon meg 2 dologtól ami fontos az ő életébe!!egyből elfogja felejteni amit tőled kért!!amúgy nem szeret ez a srác téged,ha meg akar ilyen szinten változtatni,ne fűzz nagy reményeket ehhez az egész dologhoz!!
2011. jan. 3. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/56 anonim ***** válasza:
100%
Először az ilyesmivel kezdődik: vágasd le a hajad, válj meg a háziállatodtól. Később majd jön a többi: ne vállald ezt meg azt az állást, szakítsd meg egy hozzád közel állóval a kapcsolatot, ne fesd magad, ne öltözködj nőiesen, aztán jönnek a napi a telefonon való ellenőrizgetések, napi 20-szor.... az ilyen férfiak agybajosak, szabadulj meg tőle még most, mielőtt teljesen kimossa az agyadat és bábut csinál belőled!!!
2011. jan. 3. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/56 anonim ***** válasza:
100%

Mondd el neki, hogy nagyon szereted, de két dolgot nem tudsz elfogadni benne:

1. A haja. Így nem lesz jó. Növessze meg, fél oldalt vágassa kopaszra, másik felét festesse be rózsaszínre. Így már jó lesz. A többi ember meg ne érdekelje, mert csak és kizárólag neked kell megfelelnie.

2. Egy előző válaszoló körülmetéléses dolga jó volt :) Legyen az.



Ha nem teszi meg ezeket, elgondolkodsz a folytatáson...

2011. jan. 3. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!