Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen előjelei voltak annak, hogy megcsalt a párotok?
utálom a jeleket. ne figyelj rá.
van, hogy egyértelmű hogy megcsal. akkor kell lépni.
amíg csak jeleket keresel, addig nem emgalapozott a hiszti s nagy valószínűséggel a rengeteg félreértelmezett, vagy beképzelt jelek lesznek azok, amik miatt a kapcsolatotok vakvágányra fut. nem éri meg.
Ritkultak a talik, egyre ritkábban keresett, miközben egyre bunkóbb és elutasítóbb lett velem.
Sokszor lerázott, még telefonban is, hogy neki dolga van, vagy napokig el sem lehetett érni. Mikor számonkértem, még ő háborodott fel, és olyan bunkó szövegeket engedett meg magának, hogy köpni-nyelni nem tudtam.
Tudom, hogy a netes dolgok nem olyan fontosak, de ott is "hibázott". Elköszönt tőlem este, hogy megy aludni, aztán később még fészbúkcseten láttam, vagy msn-en. Egyre több ismerőse lett a közösségi oldalakon (később kiderült, hogy ezek azok a nők, akiket chat.hu-ról szedett össze). Elrejtette, hogy kapcsolatban van (nekem azzal az indokkal, hogy nem akarja, hogy kérdezgessék a haverjai, mikor lesz esküvő).
Új haja lett, máshogy kezdett öltözni, pedig azelőtt ezek nem érdekelték, sok apró szokása megváltozott.
Ritkábban találkozgattunk. Néha már csak arra kellettem, hogy a munkahelyéről este haza kísérjem, aztán mehettem haza. Mondta, hogy kívánja a szexet de egyre kevesebbet szexeltünk mert mindig valamilyen kifogása volt.
A legutolsó fázisban amikor már majdnem két hónapja nem szexeltünk azt mondta, hogy terhes. Valójában csak késett neki de ezzel elárulta magát. Be is vallotta de abból is csak annyit, hogy az ágyban egy pasi ráfeküdt és a bugyijára élvezett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!