Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Betegség esetén hogyan viszonyultok a pártotokhoz? Érthető, hogy így érzek?
A párom lassan 3 hónapja beteg. Azon túl, hogy kiderült, hogy veseköve van, nem tudunk semmit. Az orvos szerint nem kell műteni. Viszont a paromnak mindenfelé fajdalmai vannak, nagyon gyakra full random helyeken. Ezen felül éjszakánként max 3-4 órát bír aludni, mert fáj neki, emiatt engem is persze felkelt. Most egy hétig nem voltam nála, ki is tudtam magam rendesen pihenni. Holnap viszont megyek, és már előre félek mi lesz. Nehezen viseli el, ha ilyenkor nem ő van a középpontban, meg nem zavarja, hogy azzal hogy felkelt én sem tudok rendesen aludni. Heti szinten megy háziorvoshoz aki eddig csak fájdalomcsillapítókat meg frontint írt fel. Volt egy hetet kórházban, ott sem találtak semmi komolyat, igaz alig volt pár vizsgálata. Most holnap megy reumatológiára is, meg múlt héten bemegy a sürgősségire.
Azt kell róla tudni, hogy kb hónapról hónapra él, már két hete van táppénzen és ki tudja ez meddig tart.
Mit tegyek szerintetek? Annyira tehetetlennek érzem magam. Mert nem akarom hogy neki fájjon, de pszichésen engem is megvisel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Teljesen normálisak az érzéseid.
Ha csak nem szenved szünet nélkül nagyon-nagyon, akkor kéne legyen annyi beleérző képessége, hogy lássa, neked is rossz ez a helyzet mind fizikailag (te sem tudsz aludni), mind lelkileg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Apukámat amikor elkapta a görcs a padon kinn feküdt és kiabált annyira fájt neki. Egyáltalán nem túloz a párod, igazán olyan fájdalmas. Ha tényleg szeretnéd - de nem szereted - akkor annyira sajnálnád, úgy aggódnál érte, hogy alig tudnál aludni.
Természetesen a pénzt is előszedted milyen semmirekellő mert hónapról hónapra él, de eddig nem zavart csakis most, hogy beteg.
Nyugodtan szakíts és ha majd téged is elhagynak betegen jusson eszedbe, hogy te is megtetted úgyhogy nem lesz jogod megharagudni érte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nehezen viseli el, ha ilyenkor nem ő van a középpontban, meg nem zavarja, hogy azzal hogy felkelt"
Ezt nehezebben viselném, mint a betegségét.
Amúgy meg külön szoba. Ha dolgoznom kell hagyjon aludni. szenvedni egyedül is tud. Én alvás nélkül viszont nem tudok dolgozni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ha tényleg szeretnéd - de nem szereted - akkor annyira sajnálnád, úgy aggódnál érte, hogy alig tudnál aludni."
Nagyon látszik, hogy te még nem voltál ilyen helyzetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!