A szívemre vagy az eszemre hallgassak, ha két férfi jöhetne szóba? Adott egy meredeken romlófélben lévő párkapcsolat és egy friss érdeklődő, aki próbál udvarolni. De mi van, ha csak a testem kellene neki? (Mármint az újnak.)

A most romlófélben lévő párkapcsolatnál is majdnem fél év volt, mire eljutottunk a "varázslatos vonzódás"-ig. (Azért tartott ennyi ideig, mert nagyon elszánt voltam, hogy "nem akarok" párkapcsolatot.)

Szó szerint valahogy "ledöntött a lábamról" a férfi. (Korábban már nagyon szimpatikus volt és elbűvölve éreztem magam, hogy közeledik - elragadtatott volt, rajongott értem.)

Nyilván nem akarom beengedni az újat a privát szférámba, ostromolhat akárhogy. Nagyon szigorú erkölcsök szerint neveltek és idősebb koromra ezek az intelmek komolyabban megszilárdultak bennem, mint egészséges "útravaló". Fiatalon másképpen gondolkodtam.

Konfliktuskezelő képessége nincs a jelenlegi páromnak, amit korábban hősiesen és őszintén bevallott. Csak most valahogy "nem érzékeli" a saját határait.

Meglepően sok a türelmem hozzá, magam sem értem. Mindegy, hosszú lenne részletezni az okokat.

Azért nem tudok szakítani a jelenlegivel, mert azt érzem, hogy még menthető. (Nem hűlt ki teljesen az intimitás.)

"Bizalmi szféra" alatt nemcsak a szexualitást értem, hanem a feszültségek, indulatok egyéb levezetési lehetőségeit is.

Na, igen. Lehet, hogy manapság sok minden divat. Én inkább monogám maradok.

Szerencsére kezd kirajzolódni bennem egy kapcsolatmentő ötletcsomag. (Jó, hogy kiírhattam ezeket magamból, mert rájöttem egy belső válaszra.)

Tűréshatárok átrendezéséről van szó. Elég nehéz munka lesz bizonyára, de csak holnap a délelőtti órákban tudom meg az eredményt. Addig pihenés.