Ilyen esetben mi a kompromisszum megoldás?

Vedd észre, hogy te saját magadat zárod lelki börtönbe azzal, hogy állandóan a házi munkát kergeted.

A férjed is azt mondja, hogy el kellene engedned és nem véletlenül menekül ő sem otthonról.

A lakás "szükségleteit" az emberek szükségletei elé helyezed.

Ezt nem válással lehet megoldani, hanem terápiával.

#24 koliban egy másik sráccal egy nem túl szép szobát tartottunk ösztönből úgy rendben, hogy a takarítónő csak körülnézett megdícsérni minket minden egyes nap, és azért volt lazaság is, csak megtaláltuk a seprűt és a felmosót is. Konyha közös volt, nem volt választásod, el kellett mosogatni azonnal mindent, és aki nem volt menzás, annak is maximálisan belefért (mondjuk jellemzően sok főre főzések voltak minimális, de jó haszonért). Polcokat le lehet törölni, egy ember a saját ruháit akár heti egy nekifutásban is tudja rendezni, az ajtó tetején se kell álljon a zsírra szállt por.

Ismerek olyat, aki állandóan sepreget, mert lát két random morzsát, és ezért végig kell tolni a házat, meg akkor már fel is mos, ki tudja hányszor, meg ismerek olyat is, aki elfelejtette, hogy a kinti járdát is le kéne seperni, és ezért takarít állandóan, mert behordja ő is meg mindenki más is az udvarról az évszaknak megfelelő mocskot. Intézményi takarítókat meg lehet kérdezni, mekkora a különbség mondjuk évszakokra bontva is.

Főzni megintcsak nem olyan, hogy őrizni kell a tüzet, legalábbis remélem. Kismillió praktikum létezik, csak győzze az ember végigvideózni az életét vele.

A legtöbb ilyen elfoglalt ősanyát egyébként legtöbbször telefonra ragadva szoktam látni, ha épp szem előtt vannak az állítólagos kétműszakos munkarendjük alatt. Közben a gyerek is valami villogó-zenélő bigyót hergel, legalábbis jó esetben nem a tablettel vagy a tévével van el full katatóniában.

Cimborát is végig lehetne kísérni egy napján, biztos nem 8 óra rituális szívás az élete neki se, mert miért is lenne, nem? Sehol egy kudarcélmény. De még ha így is lenne, akkor pont a monotónia a lélekölő. Persze általában aki ingerszegénységre vagy simán csak felhőtlenségre vágyik, az általában tényleg használhatatlanra fárad a melóban, de persze jó móka alapjáraton lustának meg önzőnek tekinteni, főleg ha nem is panaszkodik. Csomó feladatot magára vállal otthon, már ezzel is egyébként jócskán kibukkan az átlagból, és persze, közepesen alkesz, és mivel ez egy lejtő, jelentős tudatosság nélkül nemigen javul, ellenben könnyen súlyosbodik a helyzet. Főleg ha az alapproblémák éveken át dédelgetésével évtizedekre ígéri magát a változatlan helyzet.

25, szerintem neked még nincs kisgyereked, pláne nem kettő.

Nekem van. Na utánuk/mellettük tényleg egész nap lehetne folyamat pakolni és akkor sincs tisztasag. Mert pl. mikor megjövünk a sétaból, a nagy már visít, hogy kakalnia kwll, akkor gyorsan szeded le a ruhákat, kabatot, cipőt, nincs idő elpakolni, mert rohantok a wc-re. A cuccok ott maradnak, ahol vannak, mig a nagy kakál, a kicsi szethordja a házban.

Mig a reggeli után elpakolnal, 10-szer oda kell rohanni rajuk szólni, leszedik a kanapé párnát, széthordják a játékokat, kiboritják a pohárból az innivalot az asztalra, padlóra. A tükrök, fölsig érő ablakok folyamat összefogdosva, nyalva vannak. A kanapehuzat foltos, a széket lefestékezik, a fürdőt összefogkrémezi a nagy, mert ő önállóam akar fogat mosni, a kicsi meg tanul egyedül enni, de utána le kell mosni az egész etetőszélet, padlot felmosni, mert mindenhol kaja. Ésigytovább.

Szóval hsgyjuk már ezt a koliszobát. Mikor a ferjemmel ketten voltunk, mi is heti egyszer takarítottunk a két szobás kis lakásban, bőven elég volt.

Mióta két gxerekünk van, azt érzem, ha folyamat takaritanék, akkor is mindig lehetne meh sok mindent csinalni. Pesig mi nem vagyunk rzek a két porszemes mániások. Ez a hozzaszólásod tök irreleváns volt igazából.