Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bunkóság azt kérni, hogy ne...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bunkóság azt kérni, hogy ne hordjon olyat, ami túl sokat mutat? Érthető, hogy ennyire kiakadt rám?

Figyelt kérdés

Közös baráti társasággal találkoztunk volna, semmi extra, csak egy kisebb piknik a parkban. Úgy volt, hogy én és a barátnőm is mentünk volna, de összevesztünk, ami miatt nem mentünk.

Szóval az történt, hogy készülődtünk, még volt fél óránk az indulásig, a barátnőm mutatta, hogy mibe szeretett volna jönni. Én megkértem, hogy ne azt a felsőt vegye már fel, vagy legalább vegyen már fel valami melltartót, mert hát kicsit áttetsző az a felső. Konkrétan egy nagyon halvány sárga, pánt nélküli haspólóról beszélünk. Ő azt mondta, hogy de ő ebbe szeretne jönni, és egyébként sincs olyan melltartója, ami nem nézne ki hülyén ezzel a felsővel, az a ragtapasz izé, amit máskor használ meg elfogyott. Én meg mondtam, hogy de nekem meg nem esne jól, ha úgy mászkálna, hogy látszik a bimibije.

Ezen összekaptunk, aminek az lett a vége, hogy akkor ő nem jön, ne mondjam meg, hogy mit viseljen, nem vagyok normális, ha nem tetszik, menjek nélküle, őt nem érdekli. Nyilván nem mentem nélküle, próbáltam kiengesztelni, de azóta nem szól hozzám, bezárkózott a másik szobába, üzenetekre se válaszol.


jún. 2. 20:22
1 2 3 4 5 6
 41/52 anonim ***** válasza:
45%
Szerintem bakker egy ilyen kis hibánál nem kellene igénytelenezni a csajt. Nem minden nő olyan kis kényes hercegnő, akinek ovi óta az egyetlen gondja hogy milyen göncöt mivel illik felvenni. Kicsit hibásan öltözött volna, egyszer. Biztos ez a legnagyobb hiba, istenem. Ja azoknak akik máshoz se értenek csak a külsőségekhez.
jún. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/52 anonim ***** válasza:
48%

Pedig ez igénytelenség. Simán felvette volna melltartó nélkül a haspólót ami még halvány sárga színű is volt szóval lehet még a mellbimbó színe is nyugodtan látható lett volna.

Most vagy nagyon igénytelen, vagy nagyon szereti magát mutogatni. Nem tudom melyik rosszabb. Bár teljesen mindegy mert a kérdezőre fúj és még provokálja is a saját hibája miatt.

jún. 7. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/52 anonim ***** válasza:
39%

Igénytelen, útszéli stílus a villantás. :D

Ez a hiszti, duzzogás sem vall túl magas intelligenciára.

jún. 7. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/52 anonim ***** válasza:
33%
Minek kérdez meg téged, ha amúgy meg nem is érdekli a véleményed, tiszteletben sem tudja tartani? Kíváncsi lennék, mennyi idős a barátnőd, mert ez borzasztó gyerekes viselkedés.
jún. 7. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/52 anonim ***** válasza:
13%

Az eset megtörtént, most már így vagy úgy de túl vagytok rajta. Próbáld humorral elütni a dolgot s felvenni valami lehetetlenül borzalmas darabot pl fehér nadrág alá nagyon átlátszó szivecskés vagy állatos tangát s viseld férfiként ha egy órára kimozdultok lehet kk se enged úgy.

Ki fog nevetni S talán belátja nem rossz szándékú volt tőled a kérés. Talán oldani fogja a helyzetet.

jún. 7. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/52 anonim ***** válasza:
25%
A női mell tabusítása simán a tárgyiasító társadalmi berendezkedés eredménye. Ha férfi lenne a kutya nem szólna egy büdös szót sem, akkor sem, ha félpucéran lézengene a társaságban, pedig a férfiaknak is van ám mellbimbójuk, az persze már nem olyan "intim". Újra győzedelmeskedett a kettős mérce.
jún. 7. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/52 anonim ***** válasza:
40%
46. Mert a férfi mellé, mellbimbója senkit sem izgat.
jún. 7. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/52 anonim ***** válasza:
45-ös, jó ötlet amúgy.
jún. 7. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/52 anonim ***** válasza:
31%
#46 Teljesen igazad van! Ilyen a patriarchátus...
jún. 7. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/52 anonim ***** válasza:
55%
Nekem csak az nem tetszik a kettős mércében, hogy a nőknek szőrteleníteni kell, míg a férfiaknak nem. Én is szőrös lábbal akartok menni mindenhova.
jún. 7. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!