Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bunkóság azt kérni, hogy ne...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bunkóság azt kérni, hogy ne hordjon olyat, ami túl sokat mutat? Érthető, hogy ennyire kiakadt rám?

Figyelt kérdés

Közös baráti társasággal találkoztunk volna, semmi extra, csak egy kisebb piknik a parkban. Úgy volt, hogy én és a barátnőm is mentünk volna, de összevesztünk, ami miatt nem mentünk.

Szóval az történt, hogy készülődtünk, még volt fél óránk az indulásig, a barátnőm mutatta, hogy mibe szeretett volna jönni. Én megkértem, hogy ne azt a felsőt vegye már fel, vagy legalább vegyen már fel valami melltartót, mert hát kicsit áttetsző az a felső. Konkrétan egy nagyon halvány sárga, pánt nélküli haspólóról beszélünk. Ő azt mondta, hogy de ő ebbe szeretne jönni, és egyébként sincs olyan melltartója, ami nem nézne ki hülyén ezzel a felsővel, az a ragtapasz izé, amit máskor használ meg elfogyott. Én meg mondtam, hogy de nekem meg nem esne jól, ha úgy mászkálna, hogy látszik a bimibije.

Ezen összekaptunk, aminek az lett a vége, hogy akkor ő nem jön, ne mondjam meg, hogy mit viseljen, nem vagyok normális, ha nem tetszik, menjek nélküle, őt nem érdekli. Nyilván nem mentem nélküle, próbáltam kiengesztelni, de azóta nem szól hozzám, bezárkózott a másik szobába, üzenetekre se válaszol.


jún. 2. 20:22
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
61%

Elolvasva a válaszokat kicsit túltoljátok ezt az egészet.

Simán felvehette volna. Szexi, tetszetős akart volna lenni neked és a többieknek is. Mi ebben a baj? Baj, hogy van melletted egy szexi nő akire büszke lehetsz mert ő melletted van?

Nekem a helyedben dagadna az onbizalmam és mosolyognék azokon akik ránéznek mert tudom hogy az enyém és másokat pedig eszi a fene.

jún. 2. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 anonim ***** válasza:
28%
Szerintem meg mutogatni akarta magát. Ezért besértődni? Ugyan mar..legyünk már tisztában azzal,hogy ne mutogassuk a csöcseinket másoknak.
jún. 2. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/52 A kérdező kommentje:

#11

Nem az zavar, hogy szexi, megnézik. Felvehetett volna más szexi ruhát is, csak valami olyat, amin nem üt át a bimbije. Anélkül is nagyon csinos. Egyszerűen kellemetlenül érzem magam attól, hogy esetleg a barátnőm mellbimbóját bámulják mások.

jún. 2. 21:12
 14/52 anonim ***** válasza:
68%
Gyökér 3as fogd már be a pofád
jún. 2. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/52 anonim ***** válasza:
54%
Igazából olyan ruhát vesz fel amilyet akar. Ha erősebb jellem lenne nem venne figyelembe téged. Ha meg mutogatni akarja magát, legalább egészséges önbizalma van és büszke arra amilyenre teremtettèk:) Szóval nálam ez az egymás korlátozása nem játszik.. Így nem kell kapcsolatban lenni.
jún. 2. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/52 anonim ***** válasza:
66%

#13


Igen, bármi mást is felvehetett volna. Telikabathoz is joga lenne bár most azért nyár van.

Ha meg átüt a bimbója akkor is mivan? Minden második nőnek átüt így hogy meleg van és póló van rajtuk. Nagyon max rapillant az ember vagy nem is foglalkozik vele. Nem értem miért zavar ez téged, engedd el. Meg miért nézné D azt hogy más mit néz?

jún. 2. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/52 anonim ***** válasza:
69%
Még ha a fiú szülei előtt akarná ezt viselni hogy apóspajti szívrohamot, anyóspajti meg dührohamot kapjon, de könyörgöm, fiatalok egymás közt? Mindjárt 44 vagyok de az ilyen kérdező félék lehoznak az életről is.
jún. 2. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/52 anonim ***** válasza:
32%
Pontozzatok le ,de én nő létemre egészséges önbizalommal,nem érezném jól magam,ha egy társaságban ,ahol gondolom férfiak is vannak,úgy mennék hogy látszódnának a melleim. A másik szeme akarva akaratlanul is rajta kötne ki. Szexiség ide vagy oda,ez nem fér bele szerintem.
jún. 2. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 anonim ***** válasza:
57%

#18

Nem a melle látszik, hanem csak a mellbimbó vonala, nem?

jún. 2. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/52 anonim ***** válasza:
48%

Neked nem fér bele. Mert ilyen vagy. De az is lehet hogy nincs is mit mutatni.

Nincs ezzel gond. Nem vagytok egyformák.

jún. 2. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!