Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bunkóság azt kérni, hogy ne hordjon olyat, ami túl sokat mutat? Érthető, hogy ennyire kiakadt rám?
Közös baráti társasággal találkoztunk volna, semmi extra, csak egy kisebb piknik a parkban. Úgy volt, hogy én és a barátnőm is mentünk volna, de összevesztünk, ami miatt nem mentünk.
Szóval az történt, hogy készülődtünk, még volt fél óránk az indulásig, a barátnőm mutatta, hogy mibe szeretett volna jönni. Én megkértem, hogy ne azt a felsőt vegye már fel, vagy legalább vegyen már fel valami melltartót, mert hát kicsit áttetsző az a felső. Konkrétan egy nagyon halvány sárga, pánt nélküli haspólóról beszélünk. Ő azt mondta, hogy de ő ebbe szeretne jönni, és egyébként sincs olyan melltartója, ami nem nézne ki hülyén ezzel a felsővel, az a ragtapasz izé, amit máskor használ meg elfogyott. Én meg mondtam, hogy de nekem meg nem esne jól, ha úgy mászkálna, hogy látszik a bimibije.
Ezen összekaptunk, aminek az lett a vége, hogy akkor ő nem jön, ne mondjam meg, hogy mit viseljen, nem vagyok normális, ha nem tetszik, menjek nélküle, őt nem érdekli. Nyilván nem mentem nélküle, próbáltam kiengesztelni, de azóta nem szól hozzám, bezárkózott a másik szobába, üzenetekre se válaszol.
20# Nincs olyan nagy mellem igaz,de nem is kell hogy legyen. Így tetszek magamnak.
Nem vagyunk igen,és ez a baj.
#16
De nem azt mondtam, hogy márpedig télikabátba kell jönni. Csak annyit kértem, hogy ne látszódjon át a melle. Jöhetett volna mondjuk egy ugyanolyan, de sűrűn mintázott felsőbe.
Nekem túl intim, hogy mások is láthatják a mellbimbóját. Egyszerűen rosszul esik, kellemetlen számomra.
Csak akkor ne ugy nevezd ezt, kerdezo, hogy "rosszul esik", mert ennek ebben a kontextusban nincs ertelme. Ha valaki olyasmit csinal, ami teged abszolut nem erint, az csakis a te felelosseged.
Mondd inkabb, hogy feltekeny vagy, aggodsz, hogy elhagy, kevesnek erzed magad, ilyesmi (hiszen errol van szo).
A baratnod igy nem erezte volna tamadva magat, talan meg at is cserelte volna a polojat.
(Amugy en otthon hagytalak volna a hisztiddel, de nem is vagyok korlatozo pasikhoz szokva.)
33N
* bocs, ertelmetlen mondatot irtam:D
Szoval ha valaki olyasmit csinal, ami teged abszolut nem erint, akkor az ERZELMEID rajtad mulnak csak. (Az hogy mit csinal mas, az persze nem a te felelosseged)
#25 "Mondd inkabb, hogy feltekeny vagy, aggodsz, hogy elhagy, kevesnek erzed magad, ilyesmi (hiszen errol van szo)"
De nem erről van szó. Nem érzem magam kevésnek, meg ilyenek. Csak ez így túl intim szerintem, és nem szeretném, ha a barátnőmet egy ennyire intim helyzetben néznék mások.
Nyugi kérdező. Teljesen jól gondolod,ezt túl intim.
Szerintem ezeknek még nőjük sem volt,azt sem tudják mit beszélnek,így nekik már mindegy lenne az is,ha egy prostival lehetnének eggyütt,csak valaki legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!