Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy az ilyen formátumú anál mánia bőven ok a szakításra?
A párom teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy volt egy nagyon toxikus kapcsolatom, ahol is én szerelmes voltam, a srác pedig szórakozott velem, megcsalt, stb. Én ennek a srácnak engedtem egyszer-kétszer az anált, mert kikönyögte, de egyáltalán nem élveztem.
Azóta felnőttem annyira, hogy becsülöm már annyira magam, hogy nem engedek semmi olyat, amit nem szeretek.
Egy buta barátnőmtől tudta ezt meg, részegen fecsegett neki ilyeneket egy házibuliban.
A párom először fel lett csigázva, hogy ki se nézte volna belőlem, és, hogy próbáljam ki vele is. Nemet mondtam, és kifejtettem az okokat. Akkor tovább könyörgött heteken át, és folyton azt mondta, hogy ő nem olyan, mint az a srác, lehet vele élvezném. Továbbra is nemet mondtam.
Az elmúlt héten meg már átment sértegetőbe és agresszívba, és a veszekedés hevében elhangzott tőle olyan, hogy a bukó rosszfiúnak lementem kutyába és a csicskája voltam, mindent engedtem, és neki, aki felvállal barátnőnek és szeret, persze nem engedek semmit, és nevetségesen túráztatom egy nyomorult análért, meg az is mi már, hogy egy olyan alaknak alá feküdtem, őt meg hónapokig túráztattam mire végre szexeltünk. Szerinte én őt megalázom.
Nálam az anál "kedvesen" erőltetése, azaz a nyaggatás is azonnali szakítóok lenne, de itt nem is az anál a lényeg, hanem ez a végtelenül aljas, undorító bántalmazás. Azonnal kihajítanám az ilyet, az első ilyen szemét megnyilvánulásánál amivel azt közli hogy értéktelen szemét vagyok és neki is jár hogy fájdalmat okozhasson nekem, ha más megtette korábban.
Ezen analógián elindulva, ha engem korábban megvertek vagy megerőszakoltak akkor ezek most neki is járnának?
Fú de beteg ez a valami, ez a lény, a kérdező.
52 vagyok, bocs, összekevertem egy másik kérdéssel, sok ilyen van ugyanezzel a szöveggel, csak ott a pasi őrjöng hogy mit képzel ez a csaj amikor már értéktelenné tették, akkor neki is jár.
Szóval bocs, kérdező, NEM te vagy az állat hanem aki bántalmaz, de gondolom ez lejött a válaszomból, az utolsó mondatot akkor levéve :)
"nevetségesen túráztatom egy nyomorult análért"
A mocskos g*ciláda azt is élvezné, ha őt dugnák seggbe? Ezen én egy percig nem gondolkodnék.
Ennek itt van vége.
"A párom teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy volt egy nagyon toxikus kapcsolatom"
Ugye tudod, hogy egy toxikus kapcsolatban vagy benne most is?
Ahol tiszteletről és szeretetről szó sincs.
Annál inkább megalázás.
Kérdező talán nem ártana elgondolkoznod, hogy milyen egy egészséges kapcsolat és miért nem inkább azt keresed. Ilyenekre pazarolod az energiád, aki azt nem érdemelné meg, hogy egyáltalán szóljál hozzá.
🚩 🚩 🚩 🚩 🚩
Nagyon gondolkozz el kicsi lány, hogy milyen ember mellett akarsz élni. Mert ez, amiben most vagy nagyon káros és egészségtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!