Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy az ilyen formátumú anál mánia bőven ok a szakításra?
A párom teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy volt egy nagyon toxikus kapcsolatom, ahol is én szerelmes voltam, a srác pedig szórakozott velem, megcsalt, stb. Én ennek a srácnak engedtem egyszer-kétszer az anált, mert kikönyögte, de egyáltalán nem élveztem.
Azóta felnőttem annyira, hogy becsülöm már annyira magam, hogy nem engedek semmi olyat, amit nem szeretek.
Egy buta barátnőmtől tudta ezt meg, részegen fecsegett neki ilyeneket egy házibuliban.
A párom először fel lett csigázva, hogy ki se nézte volna belőlem, és, hogy próbáljam ki vele is. Nemet mondtam, és kifejtettem az okokat. Akkor tovább könyörgött heteken át, és folyton azt mondta, hogy ő nem olyan, mint az a srác, lehet vele élvezném. Továbbra is nemet mondtam.
Az elmúlt héten meg már átment sértegetőbe és agresszívba, és a veszekedés hevében elhangzott tőle olyan, hogy a bukó rosszfiúnak lementem kutyába és a csicskája voltam, mindent engedtem, és neki, aki felvállal barátnőnek és szeret, persze nem engedek semmit, és nevetségesen túráztatom egy nyomorult análért, meg az is mi már, hogy egy olyan alaknak alá feküdtem, őt meg hónapokig túráztattam mire végre szexeltünk. Szerinte én őt megalázom.
"Gyantás szőrtépés mehet, életveszélyes fogyókúra mehet, életveszélyes és drága plasztika is. De az anal fáj, ezért nem."
Látom a logikus gondolkodás és értelmes érvelés neked sem az erősséged.
Mondjuk én pont egyik felsorolt dolgot sem "űzöm", de ezek olyan dolgok, amiket a nő ÖNKÉNT, tudatosan és saját döntésből vállal azért, hogy pl ne kelljen naponta borotválkozni, leadja a plusz súlyt/tartsa a formáját(nem csak életveszélyes fogyókúra létezik!) vagy feltöltse a ráncait vagy megnagyobbítsa a melleit, magyarul, hogy jobban érezze magát a bőrében vagy épp szebbnek érezze magát stb. Ezeknek számára POZITÍV hatásai vannak és nem, sem a gyantázásnak, sem a diétának, sem a plasztikai műtétnek nem az a célja, hogy élvezetes legyen, ellenben a szex! Ott pontosan az a lényeg, hogy mindkét fél számára kölcsönösen élvezetes legyen, ezt tényleg külön magyarázni kell??? Miért kéne bárkinek is bármit akarata ellenére magára erőltetnie, főleg aminek már csak a gondolata is taszítja? Miféle ember vár el egyáltalán el ilyet attól, akit szeret? Képes lennél úgy szexelni, hogy közben a párod szenved, esetleg sír, fájdalmai vannak? Az ilyen elmebeteg. Ráadásul a kérdező próbálta is többször és NEM VOLT JÓ élmény, mi az isten nyiláért kéne megint átmennie rajta? Ja persze, majd minden egyes új partnerével ki kell próbálnia, mert mi az hogy mással csinálta, vele meg nem? Na az ilyen elmegy a büdös p....ba.
"Nem ő fog kirúgni, hanem én őt."
EZ egy nagyon okos döntés, kérdező. Az a hangnem, amit megengedett magának, análtól függetlenül sem tolerálható.
""Gyantás szőrtépés mehet, életveszélyes fogyókúra mehet, életveszélyes és drága plasztika is. De az anal fáj, ezért nem.""
Így van Mucuka, dugjátok sgbbe egymást, homik.
#36
Dettó. De persze mindenféle előjáték és izgatás, síkosító nélkül!
"bukó rosszfiúnak lementem kutyába és a csicskája voltam"
Ezt gondolja amúgy az análról. Hogy a nő lemegy kutyába és becsicskul. Akkor is ezt gondolná, ha olyan nője lenne, aki imádná az anált.
Az ilyen férfinél (remélem, nem mindnél) elvárás, hogy teljesíted a vágyait, de kuurva is vagy, ha teljeseíted őket.
36
Kérni lehet, csak köteles elfogadni a nemet.
Meg van olyan nő, aki szereti, nem zárkózom el ettől a ténytől.
De aki erőlteti a másikra, annak valóban kötelezővé kellene tenni, amit írtál. :D
Mindenkinek a saját dolga, hogy kinek mit enged, mit szeretne.
Mondjuk ti nők, a helyett...vagy oké, azzal egy időben, hogy rákérdeztek már az első randin, hogy mi a foglalkozásom, azaz mennyit keresek, elmondhatnátok, hogy nem játszik a cumi és a popi. Időt, pénzt, energiát, kínos beszélgetéseket előznétek meg. Sőt, ahogy olvasom, fizikai erőszakot is.
Mellesleg valós sztori!
Srác imádta a pisi-kaki, és BDSM dolgokat. A barátnője nem. 2 év után kirúgta a lány a srácot.
És hol a csattanó? NEM VICC!!! A csajnak azóta saját BDSM filmeket készítő vállalkozása van, és ő is szerepel, de csak nőkkel. És ez igaz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!